Pesti Srácok

Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban

Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban

Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép Zrt. egy vállalkozáson keresztül többségi tulajdonnal rendelkezett az Elios Innovatív Zrt.-ben abban az időszakban, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgált – írta a Magyar Idők szombaton cégbírósági iratok alapján.

A lap szerint eddig csak részinformációk jelentek meg a közvilágítási projektben részt vevő Elios tulajdonosi hátteréről.

- fogalmaznak. A cégbírósági adatok alapján 2012. február 3-án az Elios Zrt.-ben tulajdonosként bukkant fel az E-OS Zrt., és 2013. június 3-ig birtokolta a részvények többségét. Az E-OS tulajdonosa pedig 2010 óta nem más, mint a Közgép, ráadásul az E-OS egy speciális jogosítvánnyal rendelkező tagot delegált az Elios igazgatóságába, akinek a lap szerint "beszámolási kötelezettsége volt a Közgép, vagyis Simicska felé".

PestiSracok facebook image

Emlékeztetnek: az OLAF a 2014-es országgyűlési választások előtt is vizsgálta a közvilágítási projektet, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást indított, amelyet bűncselekmény hiányában szüntetett meg. A közvilágítási pályáztatás kereteit még a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány idején dolgozták ki, és az OLAF ezeket a tendereket "szedte ízekre", immár másodszor - írta a Magyar Idők.

Magyar idők, MTI; fotó: Átlátszó

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?