Ha Czeglédy nincs, Gyurcsány sem lett volna miniszterelnök – Exkluzív interjú Zuschlag Jánossal!

Czeglédy Csaba a 90-es évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően már 2002-re nélkülözhetetlenné vált a baloldalon – állította Zuschlag János a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban. A fiatal baloldal egykori építője, egyben Czeglédy kortársa és mozgalmon belüli riválisa kijelentette: a szombathelyi politikusnak már az első iskolaszövetkezete, a Rébusz is szocialista ifjúsági szervezetek, a BIT és a FIB főszponzora volt. 2002-től a diákokkal minden választás idején aktív kampánymunkát végzett és végeztetett. Cserébe sorra nyerte a munkákat az állami cégektől és a busás pályázati pénzeket a baloldali kormányok idején. A 2010-es kormányváltás utáni időszakban - amikor elzárultak az egyéb pénzcsapok - Czeglédy és cégei, valamint az iskolaszövetkezeti hálózat lett a baloldal fő támogatója, túlélésének anyagi biztosítéka – jelentette ki Zuschlag János. Az interjúból kiderül, hogy diákok felhasználásával, szombathelyi központtal körülbelül húsz éven át épült az a bűnszövetkezet, ami most a hatmilliárd forintos adócsalás gyanújának megállapításával lebukott. A hálózat leleplezésével a nyomozók a kampánypénz-köldökzsinórt is elvágták, így már érthető, hogy a baloldali politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó tüntetéseken üvöltve, körömszakadtáig védik a letartóztatott "pénztárost", azaz Czeglédyt.
Kis bevezető: hogyan kerül a csizma az asztalra? Mi köze Zuschlagnak a Czeglédy-ügyhöz? Emlékeznek még a vasi-botrány néven elhíresült ügyre? 2003-at írtunk, amikor Vas megyében, amely Czeglédy Csaba bázisa is, fiktív belépési nyilatkozatokkal duzzasztották fel az MSZP egyik ifjúsági szervezetét, a Fibiszt. A botrány kirobbanása után kiderült, hogy 2002-től folyamatosan hoztak létre fiktív civil szervezeteket és alapítványokat, amelyek a Medgyessy Péter székére ácsingózó ifjúsági- és sportminisztertől, azaz Gyurcsány Ferenctől jelentős pályázati támogatást kaptak, úgymond táborok és ifjúsági rendezvények szervezésére. A cél az MSZP-alapszervezetek felduzzasztása révén valójában Gyurcsány hatalomhoz juttatása volt. Az ügy főszereplője Zuschlag János, akit első fokon 8 és fél év börtönre ítéltek a fiktív pályázatok miatt, majd büntetését jogerősen 6 évre mérsékelték. A hosszú börtönéveket megélt egykori ifjú szocialista közelről látott rá az éppen ezen a területen egyre aktívabbá váló Czeglédy Csaba ügyeskedéseire, bár a helyzet komikuma, hogy a nem sokkal később már Gyurcsány patronáltjává és bizalmasává lett Czeglédy akkor még a régi öregek oldalán avatkozott bele a botrányos pártfoglalási ügybe. Az év elején végre információt kaptunk arról, miként "rendezte el" a konfliktust Czeglédy és Zuschlag, Ezért is kerestük meg még januárban az azóta fiktív pártépítési ügy miatt ismét letartóztatott Zuschlag Jánost. Ő még szabadlábon, kézzel írott levélben válaszolt a PestiSrácok.hu kérdéseinkre. Nagyon úgy tűnik, hogy Czeglédyt most éri utol azoknak a pártfinanszírozási bűnöknek árnyéka, amelyekért Zuschlag János már régen meglakolt.

PestiSrácok.hu: A kétezres évek elején, amikor a fiatal baloldal szombathelyi botrányai kirobbantak, konkrétan kik voltak azok a pártemberek, akik a szálakat mozgatták?

Zuschlag János: Az egyik oldalon Ipkovich György és a Czeglédy-testvérek, az ellenoldalt Hagyó Miklós és Tóth Csaba vezette.
PS: Mi volt a meglátása, Czeglédy Csaba milyen mértékben cselekedett önállóan, illetve mozgatták a háttérből?
ZJ: Czeglédy önálló politikai szereplő volt már a 2000-es évek elején, mivel a 90-es évektől a Rébusz Iskolaszövetkezet révén olyan forrásokkal és kapcsolatokkal rendelkezett, amely önálló tényezővé tette. Mindenki azt hitte, hogy ő Ipkovich embere, pedig ez pont fordítva volt. Az ő embere volt Ipkovich. Czeglédy Csaba csinált belőle polgármestert, biztosította neki a többséget az MSZP-ben. Czeglédy finanszírozta Ipkovich polgármesteri és országgyűlési kampányait. De nem csak az övét, hanem például Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselői kampányát is. Ezek a dolgok simán biztosították, hogy önállóan politizálhasson, hiszen Vas megyében mindenki tőle függött.

PS: A Czeglédy által irányított iskolaszövetkezetek és baloldali ifjúsági szervezetek között volt kapcsolat, illetve pénzmozgás?
ZJ: Czeglédy Csaba 1994 után a Baloldali Ifjúsági Társulás és aztán a Fiatal Baloldal pénzügyi támogatja volt. A Rébusz Iskolaszövetkezet hivatalosan szponzorálta a BIT-et, a FIB-et. A BIT által szervezett táborokban lehetett jelentkezni munkára a Rébusz Iskolaszövetkezethez. 1998 és 2002 között, amikor az MSZP ellenzékben volt, Czeglédy Csaba szinte a BIT és a FIB főszponzorává lépett elő. Szóbeszéd tárgya volt, hogy az ifjúsági szervezet vezetőinek személyes kiadásait is finanszírozta. Ezekből az időkből ered a jó kapcsolata Molnár Gyulával, Tóbiás Józseffel és Varjú Lászlóval, hiszen akkoriban ők voltak a meghatározók a baloldalon és az ifjúsági szervezetek vezetésében.