Mi lett ebből az országból?! Néhány fekvőtámasz után kiderül – PS-interjú Jeszenszky Zsolttal
Februárban, Orbán Viktor évértékelője előtt született meg a politikai újságírók újszerű kihívása: le kell győzniük fekvőtámasz-versenyben Jeszenszky Zsoltot, ha kérdezni akarnak tőle. A Várkert Bazárnál akkor interjút kérő, indexes Dezső András volt az első próbálkozó, legutóbb, Kötcsén pedig az ATV riportere akadt fenn a szűrőn. Megkérdeztük hát Jeszenszky Zsolttól, mennyire készül rendszeresíteni ezt az érdekes próbatételt. A téma közben aztán kénytelenek voltunk érinteni a haladó fejekben szüntelenül újra és újra megelevenedő legrosszabb vészkorszakot, a baloldali humorérzéket és az ország sorsát is. Jó hír, hogy pontosan kiderültek egy Jeszenszky-interjú követelményei is.
Innentől mindenkinek fekvőznie kell, aki interjút akar veled készíteni?
Abszolút! Neked is! Úgyhogy most szünet, és csinálom a fotót.
És akkor folytatjuk. Mivel érdemelték ki ezt a haladó újságírók, mit akarsz üzenni ezzel, hogy fekvőtámasz-kihívással csuklóztatod őket?
Tök jól hangzana, hogy azt akarom üzenni, hogy
gyerekek, nemcsak a szellemet, hanem a testet is karban kell tartani, mert ugye már nagyon okosak vagytok, ideje, hogy a lesatnyult szervezetetekkel is kezdjetek valamit.
De azért nincs így, mert egyrészt nem olyan nagyon okosak, a testük egyáltalán nincs elmaradva a szellemükhöz képest, másrészt ebben semmiféle tudatosság nem volt. Egyszer, amikor Dezsőék jöttek Orbán Viktor évértékelő beszéde előtt, a Várkert Bazárnál, hogy interjút szeretnének, akkor bevillant, hogy beszélhetünk, de előtte fekvőtámaszozzunk. Akkor jött az ötlet, és azt kell, mondjam, Dezső András jófej volt, egyikünk sem a másikon röhögött, hanem együtt röhögtünk. Aztán nagyon jól sikerült, az Index egyik legnézettebb videója lett, úgyhogy most, Kötcsén úgy gondoltam, ha már úgy jöttek rám a különféle tudósítók a bejáratnál, mint legyek a szarra, akkor ismételjük meg. Ha valaki szeretne kérdezni, akkor csináljunk egy fekvőtámasz-versenyt! Az ATV-s riporter, aki szintén jó arc volt és vette a lapot, 33-nál dőlt ki, amikor én 38-nál tartottam, úgyhogy ott én is abbahagytam.
Hogy a haladó újságírók tisztában legyenek a követelménnyel: mennyi fekvőtámaszt csinálsz egyszerre?
Reggel 60-70, pár perc pihenő után 45, újabb pár perc pihenő után 30, aztán megint pár perc után 15. Nem volt ebben eredetileg több, akkor egy hirtelen jött, jól sikerült geg volt, amely önálló életre kelt, így mostantól, ha valaki kérdezni akar, akkor le kell nyomnia fekvőtámaszban. Illetve vannak olyan kivételes helyzetű emberek, mint te is, akik egy fekvőtámasszal ki tudják váltani. Aztán lehet, hogy lesz ilyen is, hogy ha mondjuk harmincat csinál, akkor egy percig válaszolok, ha negyvenet, akkor másfél percig… szóval lehet ezzel sok mindent kezdeni.
Föld S. Péter igencsak nehezményezte a dolgot, cinikus, pökhendi, arrogáns, lekezelő tahóságnak jelzőzte a fekvőtámasz-kihívást, hogy mint a népmesében, az egyszeri fiúnak próbatételeken kell keresztülmennie, hogy elnyerje a királykisasszony kezét. Érzed a viselkedésedben a rettenetes feudális felhangot, és a legrosszabb vészkorszakot idéző jelleget?
A legrosszabb vészkorszakot is érzem benne, és azt is, hogy Föld S. Péternek nulla a humorérzéke. Ez a csávó annyira szánalmas, annyira szarfej, annyira gáz…
Hány fekvőtámaszt nézel ki belőle?
Nullát.
Úgy tudtuk, úgy hallottuk évtizedeken át, hogy a humor alapvetően baloldali műfaj. Mégsem az lenne?
Dehogynem. A humor, a művészet, a kultúra – ezek mind baloldali műfajok. A jobboldalon senki sem képes ezekre… De viccen kívül, sajnos azt látom, hogy néha minden oldalon híján vagyunk a humorérzéknek. Amilyen szemforgató felháborodások kerekednek ki egy-egy veretesebb elszólás, egy-egy erősebb troll-poén után, azt mind a bolsevikok, mind az igazikonzik megirigyelnék – tudvalevőleg egyik csapat sem a humorérzékéről híres. Nagyon fontos, hogy vegyük komolyan a munkánkat, a feladatunkat, a küldetésünket – de nem saját magunkat. Humor, könnyedség, nyugodtság; lazítsunk, engedjük néha el magunkat, a görcseinket! Nézzük meg elrettentő példának a feministákat: soha, senki, semmiben ne akarjon rájuk hasonlítani!
Felháborodásában azt is megkérdezte Föld S. Péter, hogy „mi lett ebből az országból”. Elmondod neki, hogy mi lett ebből az országból?
Hát persze. Sötétség. Szar ország. Kula country. Hűbérbirtok, amit a Bicskei Kistérség Nérója ural. 10 millió szegény országa lettünk. A szakadék szélén tántorgunk, az oktatásegészségügy romokban. Ha nem lenne Róna Péter és Petsching Mária Zita, Heller Ágnes és Antoni Rita, hogy tartsák bennünk a lelket, nem tudom, mi lenne velünk… Már csak az agymosottak maradtak; aki valamit is ér, az mind kitántorgott Nyugatra, ahol sikeres startup-okat indított, és/vagy világhírű, innovatív cégekhez került marketing-vezetőként. Ja, nem.
