Pesti Srácok

Kultúrtippek muszlimokhoz

null

A német Bibel und Koran Team közreadott egy útmutatót a tekintetben, hogyan kell vendégül látnunk mohamedánokat. Fontos és hiánypótló mű ez. Hiszen, lássuk be, bizony jócskán akadhatnak megoldandó kérdések a multikulturális együttélés terén.

A csoport honlapján többféle kezdeményezés található, például oktató filmek arról, hogy mi mindent vett át a Korán az ószövetségi bibliából. Előre elárulom, sok mindent.

A mohamedán hit tipikus összekukázott vallás

PestiSracok facebook image

, Mohamed ifjúkorában tevehajcsárként bejárta az egész Közel-Keletet és ennek nyomai láthatóak az általa alapított vallásban is. A kereszténységtől a különböző zoroasztrikus hiteken keresztül a hellenizmus közel-keleti hatásain át, a primitív arab törzsek babonáiig mindent összemixeltek.

Ez a későn érkezők átka: minden jó ötlet már foglalt.

A honlapon található alapmű tulajdonképpen néhány, nem túl bonyolult, praktikus tanácsot tartalmaz. Ezek olyanok, minthogy

mit viseljünk, miről beszéljünk, mit együnk, ha mohamedánokat látunk vendégül

. Például a kutyánkat feltétlenül lövessük agyon a látogatásuk előtt, mert a kutyát nem szeretik. Idegesíti a tevéket, nyilván innen származik az ellenszenv. Feleségünket ne öltöztessük miniszoknyába, mert ronda a lába és az meg mohamedánt idegesíti. Sajnos a Bibel und Koran Team módszerként a rövid Youtube videókat választotta és ezek – terjedelmi okokból – nem teszik lehetővé a kérdés teljes mélységű boncolgatását. Nekem, megrögzött rasszistának, az igen sajnálatos, hogy

a honlapon nem találtam olyan videót, amelyik azzal foglalkozik, hogy a mohamedánnak milyen viselkedést kell tanúsítania, hogy ne botránkoztasson meg engem.

A derék készítők bizonyára optimista módon úgy vélik ezt derék vendégeink maguktól is tudják. Vagy csak félnek, hogy megkéselnék őket érte.

Úgy véljük, hogy csatlakozva az értékes kezdeményezéshez, magunk is

némiképpen kiegészítjük a videókban fellelhető ismereteket

, mert lássuk be, ha mohamedánokat hívunk vendégségbe az bizony számos kérdést vet fel, melyek hosszabb tárgyalást igényelnek. Itt van rögtön az a kardinális kérdés,

vendégünk hogyan mászik át a NATO-dróton?

Előredobja -e a gyerekét? Ha igen melyik kezünkkel illik elkapni? Egyáltalán: kislányt szabad elkapni? Mint a hírekből tudjuk, a 6-10 éveseket már férjhez adják idősebb imámokhoz, tehát a lánygyermeket mintegy 3 éves kortól ivarérettnek kell tekintenünk és az ilyenek megérintésével – mohamedánok környezetében – nagyon vigyázni kell. Megizélésük, idősebb imámok tekintetében, természetesen más lapra tartozik, hiszen ő már kifizette értük az egytucat jól tejelő kecskét és akkor nem pedofília, hanem eltérő szociokulturális szokás.

Az alábbiakat pedig feltétlenül tanulmányozd, ha mohamedánt hívsz vendégül!

  • Ne légy buzi.
  • Miután meghívottad taxi helyett embercsempésszel érkezik, érdekes illemtani probléma az is, hogy illik kifizetni az vendégeid helyett a csempészt. Kell-e neki borravalót adni?
  • Készíts ki törölközőt, lehet csónakkal jött és felborult.
  • A kutyád helyett szerezz egy házőrző tevét. Leköpi a betörőt.
  • A kertedet szórd fel homokkal, házad legyen oázis-szerű. Mindenképpen szerezz pálmafát.
  • Jól mutat, ha az ajtó fölé egy bölcs mondást helyezel el Allahtól.
  • Az előszobába szerelj fel burnusz-tartót.
  • Feltétlenül jelöld a falon, hogy merre van Mekka. Ha nem tudod nem baj, feltehetően ő sem tudja.
  • Ha hasra esik a küszöbön, ne segítsd fel, lehet, hogy imádkozik.
  • A kamrából távolítsd el a disznósajtot. (apropó: disznópásztornak lehet mohamedán barátja?)
  • Mély és teljes hittel tagadd a töpörtyűt.
  • Ramadánkor – biztos ami biztos – te se egyél.
  • Pálinkát csak stikában igyál a kamrában.
  • Szedd le a keresztet a falról – ha van. Valamint a nagyanyád képét is mert ott lóg rajta az a Szűz Máriás medalion, helyette tedd ki Angela Merkelt, úgyis ő az év embere.
  • A Dávid-csillagot is szedd le.
  • Ne vitatkozz mohamedánnal, ha handzsár van nála.

Összefoglalva:

csinálj mindent másképpen, mint ahogyan megszoktad, ahogyan szeretnéd és ahogyan jól esne.

Ha mindezeket betartod, nagyszerű mulatságban lehet részed. Ott fogtok ülni az asztal körül, lepedőbe burkolt feleségeitekkel és egy szót sem szóltok. A magnóból pedig szír népzene szól.

Kell-e több?

Végezetül az utolsó jó tanács:

sose láss vendégül olyat, aki nem hajlandó alkalmazkodni hozzád

. És ne szégyelld magad emiatt, mert ez nem ideológiai probléma: ilyeneket vendégül látni egyszerűen hülyeség.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.