Pesti Srácok

Európa

null

Európé, föníciai királylány panaszai ezek Horatius Ódáiban, akit bika képében rabolt el a kéjvágyó Zeusz és aki gyermekeket is szült neki; Minószt, Rhadamanthüszt és Szarpédónt. Úgy tűnik tehát, hogy valószínűleg mindannyiunk Európáját egy ázsiai leányzóról nevezték el, méghozzá olyanról aki életében nem tette a lábát erre a kontinensre, hiszen előbb Krétán, majd pedig Lükiában élt, ami szintén Ázsiában van. Ez már Hérodotosznak is szemet szúrt és azt írja: „… senki nem tudja, … hogy kiről kapta a nevét vagy ki nevezte el” A régieknek könnyű dolga volt. Ők csak azt nem tudták, hogy kiről/miről nevezték el. Mi pedig azt nem tudjuk újabban, hogy valójában mit neveztek el.

Sűrű találgatások folynak arról,

mi lesz Európa sorsa a nem is túl távoli jövőben

PestiSracok facebook image

. Amint a múlt század végén az egységesülési gondolatok voltak többségben, úgy most az inga az ellenkező irányba látszik lendülni és egyre többen tesznek a felbomlásra. Ennek oka prózai. Az egységesülő Európa most néz szembe először komoly kihívásokkal. A veszély pedig megmutatja a rejtett – vagy elhallgatott – törésvonalakat, a nem tisztázott kérdéseket és érdekellentéteket. Mindenekelőtt egy elvi kérdést kell tisztázni, amely úgy hangzik,

az egyesült Európa vajon valamiféle morális, értékközösség, vagy pusztán az időlegesen egy irányba mutató gazdasági-üzleti érdekek valamiféle konglomerátuma?

Természetesen a morális univerzalizmus, modern, liberális hívei szerint Európa az „

emberi jogok

”, a „

szabadság

” hazája és mint ilyen, a béke és a gazdagság garanciája. Szerintük ugyanis ezek az értékek alapozzák meg a békét és a gazdagságot, tehát Európa egy nemes értékközösség. Európa mai urai szerint az összes többi érték ugyanakkor már nem számít, mert a fenti kettő pont elég. Érdektelenek a nemzetállamok, a maguk tradícióival, nyelvével és főleg érdektelen a vallás, a keresztény tradíció. Ezek ósdi dolgok és az általános boldogságnak csak kerékkötői. Rút szkeptikusok viszont úgy vélik, hogy

a béke és a gazdagság volt hamarabb,

az emberi jogoktól és a szabadságtól – legalábbis azon formáiktól, melyeket mostanság értenek rajta – függetlenül és csak már ezen viszonyok között alakultak ki azok az „

értékek

”, melyekről liberálisaink beszélnek. Európa arculata egy csúf háború révén alakult ki, melyet itt két véresen utópisztikus rezsim vívott egymással és ahol nehéz, vagy lehetetlen eldönteni, hogy az egyik „

jobb

” lett volna mint a másik. A győztesek azután – ahogyan lenni szokott – összemarakodtak a zsákmányon és egy újabb hosszú háborút vívtak, csak ez a háború már – az atomfegyverek árnyékában – „

hidegnek

” neveztetett. A hosszú békének Európában nem sok köze volt/van a békéhez, vagy az együttműködéshez.

Csak a nukleáris apokaliposzistól való egyszerű félelem tartotta vissza egymástól a népeket.

Továbbá úgy látják, a nevezett szkeptikusok, hogy az emberi- és szabadságjogok nagy garral hirdetett univerzalizmusa

gyanúsan egybeesik a gazdag országok globális vállalatainak univerzalizmusával

. Ennek jegyében pedig az egyesült Európa nem más mint egy hatalmas, nyüzsgő piactér ahol a kofák ordítoznak és veszekednek egymással és mindenki a „

törvényre”

, meg az „

igazságra”

hivatkozik, miközben mindegyiküknek saját törvénye és igazsága csak amit elfogad. A közös Európából hasznot húzók nézőpontjából érthető, hogy ha Európát nem sikerül univerzalisztikusan egységessé – ami alatt tulajdonképpen egyformaságot értenek, csak tagadják – tenni akkor nem éri meg fenntartani. Ha nem lehet meggyőzni a népeket, hogy ne tiltakozzanak, ne keressék a saját érdekeiket, különösen ami a „

globális piaci szereplők

” (gyönyörű elnevezés a szatócsokra és uzsorásokra akiket értenek alatta) érdekeit illeti,

akkor számukra nincs értelme az egésznek

. Nem éri meg. Meg is szólalnak mostanában azok a hangok melyek azt suttogják – még csak suttogják, fogják majd üvölteni is – hogy

az „igazi” európaiaknak le kéne rázni a „nem igazi” európaiak nyűgét magukról és saját kis Európát csinálni maguknak.

Első lépésben a pénzmegvonással fenyegetőznek. Hogy elmarad az a rengeteg euró melyet ők oly jószívűen és önzetlenül nekünk adnak. Repkednek az ezermilliárdok, melyeket elveszíthetünk, ha nem engedünk a makacsságunkból. Valóban rengeteg pénz érkezik, csakhogy elfelejtik az egyenlet másik oldalát is felírni. Ezért a pénzért ugyanis mi lemondtunk a piacainkról, sokféle bevételről, ezért a pénzért mi látjuk el őket olcsó és szorgos munkaerővel,

ezért a pénzért a sorsunkat érintő kérdések jó részét notórius idióták kezébe adtuk

és még lehetne sorolni. Bizony fel lehet vetni, hogy nekünk vajon mennyire éri meg.

A gond az, hogy amikor a felek elkezdik annak méricskélését, hogy melyiküknek mi éri meg, ki járt jobban, akkor tudható, hogy bizony a szerelemnek már vége.

Mikor Zeusz szerelme véget ért a szépséges királylánnyal, a múlt örömökért,

gavallérként ajándékokkal lepte meg volt szerelmét

. Kapott egy rézből készült óriást Taloszt hogy megvédje a bajban – Taloszt egy igencsak nehéz természetű hölgy, Médeia pusztította el később – kapott egy kutyát Lailapszot, mely mindig elejtette a zsákmányt, és egy gerelyt, mely mindig célba talál. Hogy Európé mit adott neki a múló gyönyörön túl, azt nem tudjuk.