A haladó irónia fogalmáról

„Bárcsak hallottam volna Szókratészt ironizálni.”Sören Kierkegaard:Az irónia fogalmáról – állandó tekintettel Szókratészra
Történt, hogy a haladó újságírás kiemelkedő alakja, Vágvölgyi B András – aki amúgy „Író, újságíró, filmrendező, filmesztéta, politikai és kulturális kommentátor” is egyben – bejegyzést tett közzé a Facebook-on. Ebben arról írt, hogy katonai pályafutásuk során Áder Jánossal együtt ültek a fogdában a borzalmas 1978-as év nyarán Kalocsán. (A '78-as év egyébként azért volt borzalmas, mert bírói csalással kiesett a válogatottunk az argentin foci VB-ről.) Vágvölgyi itt úgy emlékszik, hogy Áder azért ült, mert részegen lövöldözött a kaszárnyában. Ezt a hírt azután azonnal felkapta a haladó sajtó, élén az Index-el, és mint Áder Köztársasági elnök természetének princípiumát taglalta. Úgymint: „Mekkora sötét balkáni tapló az aki részegen lövöldözik? Most meg Elnök. Hallatlan! Ide jutottunk.”
Vágvölgyi B Andrásról dióhéjban. Hősünk a '90-es években résztvevője volt a magyar újságírás megújításának. Akkoriban – a történelmi helyzetnek megfelelően – élénk igény mutatkozott a műfaj modernizálására. A régi, kommunista, direkt ülepfényesítő stílus – időlegesen – kiment a divatból, a klasszikus, Kosztolányi vagy Karinthy nevével fémjelzettet pedig nem volt aki vállalja. Jól jött hát az importált gonzó stílus, melyet iszákos amerikai riportektől tanultak el. Műfaj meghatározás következik. Gonzó újságírás az,
mikor a jeles skribler berúgva és/vagy betépve ír marhaságokat.

Nagy előnye, hogy a szerkesztő úrnak a napi betevő honoráriumért nem kell a kijózanodás nyűgeit is magára vennie. Az így leírtakat azután „
benyomásoknak
” nevezi. Hogy mi nyom be neki, az nem is kétséges. Ennyit a műfaji meghatározottságról. Vágvölgyi hosszú és változatos karriert futott be a libsi médiában, a Magyar Narancs főszerkesztői székétől kezdődően. Publikált az ÉS-ben,
írt néhány pocsék, unalmas és invenció nélküli könyvet és rendezett teljesen jelentéktelen filmeket.
Így lett belőle „
író, újságíró, filmrendező, filmesztéta, politikai és kulturális kommentátor
” mely megnevezések közül a
kulturális kommentátor
az, ami számomra enigmatikus.
Fogalmam sincs mit jelent, szerintem Vágvölgyi sem tudja.
Mint meghatározó
kulturális kommentátor
sok befolyásos embert ismer, például, mint maga írja: „
Találkoztam e választás éjszakáján a miniszterelnökkel,
akivel futó ismerettségben vagyunk. Jattoltunk, semmi, két szót sem beszéltünk.A magyari rögvalóság nem fekszik neki, mint ismét csak maga mondja: „… én azért >>disszidáltam Romániába<<, mert ez legalább egy megbízhatóan atlantista ország, és az nekem a nünükém.”Be is perelte Vágvölgyit, valamint az Indexet. A pert megnyerte és a bíróság végül Vágvölgyit hatszázezer forint plusz perköltség megfizetésére ítélte.