Arcmások IV – a maoista

Mindenki, így én is, úgy vélte, hogy vannak emberek, akiktől ha megszabadultunk egyszer, akkor jó azokat minél előbb és lehetőleg nyomtalanul elfelejteni. Ilyen volt José Manuel Barroso az Európai Bizottság előző elnöke is, akit ezután csak a regényes Vadorzó néven fogok emlegetni, mert annak legalább van jelentése. Tehát nagyon szerettük volna elfeledni őt, de sajnos gondoskodik róla, hogy ezt ne tehessük. Híre ment, hogy belépett a Goldman Sachs pénzügyi céghez, valami jól fizető pozícióba. Mert megérdemli.

Az ugye megszokott dolog, hogy például az amerikai tábornokok, miután nyugalomba vonultak, általában valamelyik hadiipari cégnél helyezkednek el. Ez – látszólag – rendben is van, hiszen a csatákban megfáradt hadastyán hol máshol kamatoztathatná a tudását és tapasztalatait.

A baj csak azzal van, ha mindez már akkor megtörtént, mikor még aktív volt.

Mert ugye feléled a gyanú, hogy miféle szolgálatokat tett a nevezett vállalatnak, melyekért most így jutalmazzák.

Ugyan ilyen gyanút kelt, mikor politikusok valamilyen nagyvállalatnál folytatják karrierjüket.

Mi az, amivel kiérdemelte a jól fizető állást? Hogy és miért került például Schröder – volt német kancellár – a GAZPROM-hoz? Vagy Bajnai a Meridam-csoporthoz? És ugyan milyen szolgálatokért került hősünk a Goldman Sachs csoporthoz? A Goldman Sachs amúgy a nemzetek feletti pénzügyi világ méltán utált szereplői közé tartozik. Az egyik legszebb referenciamunkájuk az a segítség, melyet

a görög kormánynak nyújtottak a valós pénzügyi adatok eltagadásában,

ezáltal komoly szerepük van a görög hitelválság kirobbantásában. A cég formális és informális befolyása óriási, hiszen a vezető tisztviselők – mint Vadorzó is – ki-be mászkálnak közhivatalaik és a cég között. A Goldmannál volt alkalmazva Mario Monti volt olasz miniszterelnök, Mario Draghi, 2011-től az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Romano Prodi az Európai Bizottság volt elnöke, Mark Carney, az angol központi bank jelenlegi vezetője és még sorolhatnánk.

Láthatóan a nagy transznacionális vállalatok kedvükre küldözgetik embereiket az EU-bürokrácia kulcspozícióiba.

Roppant érdekfeszítő kérdés, hogy a nevezettek – mikor éppen közszolgák – kinek az érdekeit képviselik? É

rdekes fényt vet ez a teli szájjal hirdetett „európai értékek” valódi mibenlétére,

arra, hogy ezek az értékek ugyancsak jól számszerűsíthetők és állapotuk hőseink bankszámláján havonta ellenőrizhetők is. De vissza hősünkhöz. A kis Vadorzó a kies Portugáliában született és kora ifjúságában egy maoista csoport vezetőjeként szerzett politikai tapasztalatokat. Nagy divat volt ez akkoriban. Emlékezzünk, a

három „M” – Marx, Mao, Marcuse – voltak '68 prófétái.

Én mondjuk már akkoriban sem értettem meg, hogy miképpen lehet egy tapló kínai paraszt – akinek kezéhez milliók vére tapad – nézeteit irányadónak tekinteni bármilyen kérdésben. Kétkedésemre talán némi magyarázattal szolgálnak,

a saját, külön bejáratú maoistáink, a boldogult SZDSZ alapítóinak személyében.

Ezek egyike, Haraszti Miklós mondotta, mikor kérdezték a fiatalkori maoizmusáról, hogy fiatal volt és hiszékeny; még kacagott is hozzá. Valóban roppant szórakoztató, ha mindjárt kora ifjúságában hülye valaki és – gondoljunk bele – hová fajult ez később. Mindenesetre ekkoriban még boldogan lengették a „

kis vörös könyvecskét

”, melyben a fentihez hasonló mélyértelmű idézetek voltak összegyűjtve.

A későbbi nagyon „demokratikus” ellenzék eleinte nem túlságosan vonzódott a demokráciához és a szélsőbal felől bírálták a túlságosan puha Kádár-rendszert.

Kell ahhoz valami borzalmas, bűnös vonzalom a felfordulásokhoz, hogy valaki bármit képes legyen elhinni, csak essen egybe az erőszakos változásokba vetett hitével. Azután történt valami.

Tulajdonképpen máig nincs válasz arra, miképpen, minek a hatására fordultak a maoista erőszaktól az „emberi jogok” felé.

Hősünk azonban hamar kiábrándult és belépett a „

jobbközépnek

” titulált szociáldemokrata pártba.

A portugál belpolitikai körülményekről sokat elárul, hogy egy szocdem párt jobbközép minősítést kap. Milyen lehetett a többi.

Gyorsan feltalálta magát és egyre feljebb emelkedett a ranglétrán, végül Portugália miniszterelnöke lett. Itt érte a felkérés, hogy legyen a Bizottság elnöke. Tétovázás nélkül hagyta ott a miniszterelnöki megbízatását és csapott fel eurokratának. Mindjárt az elején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nyaralását annak görög milliárdosnak, Lacisznak a jachtján töltötte, aki nemsokkal előtte kapott több mint 10 millió euró támogatást az EU-tól.

Ezt ő egyáltalán nem látta problematikusnak, számára nyilván nem is volt az.

Valahol csak ki kell pihenni azt a rettentő megterhelést, amivel funkciója jár. Borzasztóan résen kell ugyanis lenni; csak egy kicsit nem figyel oda és mindjárt csinálna valamit. Ez pedig teljességgel ellenkezik a szokásokkal és az elvárásokkal.

Dolgozz keveset, nem ér baleset.

Elnöksége alatt nekünk is többször meggyűlt a bajunk vele, ő is a nagy üzengetők közé tartozott.

Megbízói bizonyára elégedettek voltak, hiszen mindenben alkalmazkodott a merkeli elvárásokhoz és mindig kikérte a Bundesmutti tanácsait.

Regnálása alatt kirúgták az OLAF – az európai csalás ellenes hivatal – vezetőjét, miután kiderült róla, hogy csalt. Pandúrból lesz a legjobb rabló. Végül aztán elteltek a lázas semmittevéssel töltött évek és Vadorzó visszavonult. Egészen a Goldman Sachsig. Miután nem szűnők meg törekedni a minket, európaiakat sújtó nehézségek elhárítására, ezért javaslattal élnék. Ugye közismert, hogy az EU vezetését sokan drágának és kevéssé hatékonynak találják. Ez szerintem is így van, úgyhogy javaslom, hagyjuk a fenébe az egészet.

Az Unió irányítását ki kéne adni bérletbe a Goldman Sachsnak és a többi nagyvállalatnak. Ha már úgyis ők adják a Bizottság személyzetét, fizessék is ők.

Végre megszűnne a folytonos mellébeszélés és teszetoszaság. A problémákat gyorsan, hatékonyan megoldanák, pontosan abban a szellemben, azok mentén az érdekek mentén mint eddig. És végre mi is világosan tudhatnánk, hogy mihez tartsuk magunkat.