Halott a WC-ben – bagatellek I.

Miután Hippokratész kései követői úgy ítélték, hogy egészségem javulása már nem áll arányban a kórházi dolgozók mentális állapotában okozott kártételemmel, itthon pergetem napjaimat. Olvasgatok, ilyesmi.

Persze a szokott életritmus nem állt még helyre, így az éjszakák egy része furcsa félálomban telik, ahol keveredik az állom és a valóság. Mivel mostanában főleg Platónt olvasok – ki tudja hányadszor – teljes dialógusokban veszek részt félálomban, mindenféle aktuális témákról. Nem, nem bolondultam meg – egyelőre – ez azelőtt is előfordult. Mindeközben az ember rádiót hallgat, váltogatva az állomásokat. Hogy ezt miért csinálja arra nincs racionális magyarázat – csak. Itt tartottam éppen, mikor az egyik adón megütötte a fülemet a roppant változatos előéletű Csintalan Sándor hangja. Nekem róla mindig a jó Khomeini ajatollah jut eszembe, aki hatalomra kerülése után kivégeztette hadsereg vezetését, holott ő általuk (is) jutott hatalomra. Mikor megkérdezték, miért tette ezt, hiszen... ? Azt válaszolta: „

Ezek már elárultak egy embert. Engem nem fognak.

” Arról beszélt éppen, hogy valamelyik kórház illemhelyén egy – nyilvánvalóan a kormány gyalázatos politikája miatt elhunyt – személyt találtak. Az eset kapcsán Orbánbasi személyes felelőssége természetesen elvitathatatlan.

A jó Sanyi okfejtése szerint ugyanis a Fidesz államosította a kórházakat, ezáltal végzetes csapást mért azok higiéniai állapotára.

Mert az állami és az önkormányzati higiénia természetesen összehasonlíthatatlan az utóbbi javára. Hogy ezt a megállapítást mire alapozza, azt nem osztotta meg a hallgatósággal, nyilván valami vitathatatlan tényről van szó, melyet én nem ismerek. Számtalan ilyen van. Amint az sem nyilvánvaló számomra, hogy mennyiben higiéniai probléma a halott a WC-ben. Bár a dolog szerinte, feltehetően, összefüggésben van a takarítószemélyzet munkásságával. Bevallom életemben először, és immár minden bizonnyal utoljára is, WC-t a magyar Néphadsereg kötelékében takarítottam. Ez Kovács őrmester szerető, atyai tekintete előtt zajlott, aki személyes felelősséget érzett az újoncok mentális fejlődéséért. Az eset úgy zajlott le, hogy az általa „

hathengeresnek

” nevezett létesítmény minden elemének megtisztítását jelenteni kellett neki, ő szemügyre vette az eredményt, arról megvetően nyilatkozott és elrendelte az ismétlését. A dolog úgy fél délelőtt tartott – addig sem kellett mást csinálni. Na most, ezzel természetesen nem tartom magam szakembernek az iparág tekintetében, hiszen az említett rendezvény inkább performance-nak volt tekinthető, melynek keretében Kovács őrmester játékos felettes-énje szárnyalt a körlet felett, mindenki okulására. Csak azért írtam le, hogy lássák: bizonyos ismereteim azért vannak, ha nem is a legfrissebbek. Egy kórház WC-jében meghalni szörnyű dolog, de hát meghalni – azt hiszem – mindenképpen szörnyű. Elgondolkodtató azonban, hogy mindez hogyan értelmezhető a takarítószemélyzet, a Fidesz és Orbán Viktor tekintetében a csintalani univerzumban. A kórházi takarítószemélyzet – megfigyelésem szerint – főleg középkorú hölgyekből áll. Ők egy kisebb teherautó-pótkocsira emlékeztető szerkezetet vonszolnak maguk után, rajta kukák, rejtélyes palackok, rongyok, vödrök és egyebek – a tisztaság rejtélyes rekvizitumai. Munkájukat többnyire alacsony bérezésért, kedvetlenül végzik – amin egyébként nincs mit csodálkozni – és annak hatékonysága is számtalan tényezőtől függ. Függ mindenek előtt az illető ifjúkori munkaszocializációjától és az egészségügyi személyzet kötözködő hajlamaitól, az épület állapotától, a látogatók higiéniai szokásaitól és így tovább. Na most, elképzelem – hajnalban, félálomban könnyű – hogy takarítószemélyzet vagyok, a higiéniai szakipar veteránja és éppen indulok az intézmény illemhelyének dezinficiálására. Fütyörészve, trallala, trallala, végzem a feladatomat, mikor is azt tapasztalom, hogy az egyik szeparé foglalt. Mit tehetek?

Nyilván az egyik megoldás az – az önkormányzati takarító ezt tenné Csintalan szerint – hogy rárúgom az ajtót a bent tartózkodóra, megkérdezem nevét és rendfokozatát, valamint felszólítom tevékenységének azonnali befejezésére és helyiség elhagyására.

Ellenkező esetben a fajansszal együtt lekenem Domestosszal. A másik, a trehány, az állami, a fideszes takarító boldogan kihagyja a foglalt területet és megy a dolgára. Másnap azután – ha és amennyiben ugyanaz a személy takarítja a WC-t ami egyáltalán nem biztos – vagy feltűnik neki, hogy tegnap is ugyanez a fülke volt foglalt, vagy nem. Egyébként Sanyi éjszakai expozéjából nem derült ki, hogy végül is hogy a fenébe találták meg azt az ominózus holttestet. Ennyi volt a kísérteties éjszakai élmény. Éppen csak a lánccsörgés hiányzott.

Tudom én, létezik a a világmagyarázat, amiben a földrengéstől a pestisjárványig és WC állapotáig mindenért a kormány és különösképpen Orbánbasi a felelős.

Egyszerű, kényelmes gondolkodás ez, nem vitatom. Nem terheli túl az agytekervényeket és úgyszólván minden pillanatban és mindenből „

politikát

” lehet csinálni általa. Van azonban néhány baj is vele. Mindenekelőtt erősíti a kormány mindenhatóságába vetett téves hitet. Ez azért hiba, mert egyrészt felment az egyéni felelősség alól (mit tehetek ha a kormány...), másrészt nem igaz. A kormány keze – minden ellenkező híresztelés ellenére – nem ér el a közintézmények WC-jébe. Nem helyes az sem, ha mindent csak tagadunk. A merev, az ügyekre tekintet nélküli szembenállás a politika öncélúságát, az „

élettől

” való távolságát sugallja, ami olyan passzivitáshoz vezet, melyet nap mint nap tapasztalhatunk is. És nem helyes végül azért, mert nagyon-nagyon unalmas.