Fegyverbe!

„...láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér.” – írja János az Apokalipszis lapjain, hiszen nem nagyon tudta elképzelni, hogy ne legyenek nyilvánvaló jelei a borzalom közeledtének. Tévedett ebben. Szép tavaszi nap volt, felhőtlen, napsütéses, a kertben madarak énekeltek, gyűjtötték a szénaszálakat a fészkekhez, készültek a nagy megújulásra, hogy újabb tollas kis mihasznákat hozzanak a világra. Így tavasszal az egész világ, benne még a hozzám hasonló szkeptikus vénember is, optimista. Ki ne lenne az?

Aztán a napozás és olvasgatás után, ahogyan szoktam, körül akartam nézni a nagyvilágban. Ekkor került a szemem elé egy cikk, amely árnyékot borított a tavaszi optimizmusomra. A híradás címe „

Transznemű harc az öltözőváltásért: megegyezés született”

volt, és az Index nevezetű kiadvány oldalain került a szemem elé. Leírják benne, hogy egy bizonyos Medgyesi Aliz, egy 41 éves transznemű „nő” követelésének helyt adott az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az illetőt, miután nemet „váltott” (értsd: kijelentette magáról, hogy ő innentől kezdve ő nő és kész), a munkahelyén nem engedték be a női öltözőbe, hanem külön helyet jelöltek ki számára. Minő fasizmus. Közbelépett azonban a nevezett hatóság és a munkahely meghátrált, innentől kezdve kedvére járhat a női öltözőbe.

Megtudtam, hogy az illető lény érdekeit a Háttér Társaság nevezetű buziszervezet látta el, mint látjuk, sikerrel. Ezentúl nemcsak bejárhat a valódi nők közé, hanem még bocsánatot is kértek tőle, és „

felkérték, hogy a cég által szervezett panelbeszélgetésen beszéljen a nemi identitás kérdéseiről.

” Úgy tűnik az egyezség megkötése szép, jogállami stílusban folyt. Megkérdeztek mindenkit, a munkáltató nyitott és elfogadó volt, innen béke és sokszínű boldogság vár a résztvevőkre.

Voltak azonban akiket senki nem kérdezett meg, akinek véleményére senki nem volt kíváncsi. Ezek pedig azok a valódi nők voltak, akikkel ezentúl együtt fog öltözni, fürödni ez az izé.

Ők fognak egy szál alsóneműben, vagy anélkül mászkálni az öltözőben, miközben ez majd nézi őket. És majd ő is ott kalandozik pucéran, miközben lábai között ott lóg(?) az egész ocsmány hülyeség természetes cáfolata. Vajon milyen érzés lesz ez nekik? Mert ugyebár a sajtóból tudjuk, hogy például a ködös Albionban, ahol az elmebaj már a tetőfokára hágott, voltak efféle „nők”, akik kérésükre a női börtönbe kerültek, és aztán botrány is lett a dologból, mert ott, a nőiségükkel homlokegyenest ellenkező interakciókba keveredtek a valódi női elítéltekkel. Csak mert valami hülyék úgy döntöttek, hogy az ivarszervek nem számítanak, csak az illető saját kijelentése bizonyíthatja a nemét. Mi van ha majd a női öltözőben, a csinos, kívánatos munkatársnők láttán ébred rá, hogy tévedett?

Túl ezen nem kérdezték meg az illető cégnél dolgozó hölgyek férfi hozzátartozóit sem. Nyilván mert ciszheteró taplónak gondolják őket, akik nem tudnak a kellő nyitottsággal állni a dologhoz, ezért a véleményük nem számít. Van is valami ebben, mert én békés ember vagyok, ám ha valamelyik női hozzátartozómat kényszerítenék ilyen förtelmesen megalázó helyzetbe, bizonyára nem tudnék jótállni magamért és akár jogon kívüli eszközzel (vö.: szívlapát) is, de beavatkoznék. Én ugyanis úgy emlékezem, engem arra tanítottak, hogy az ember mezítelen teste nem tehető közszemlére az akarata és beleegyezése nélkül, és – tudom förtelmes fasiszta megkülönböztetés – ez különösen vonatkozik a nőkre. Azt is eszembe vésték, hogy a nők védelmezése pedig nem az ostoba feministák, hanem a férfiak dolga, mert ezt diktálja a lovagiasság, ami – tudom – szintúgy fasiszta ciszheteró fogalom.

Amint a Háttér Társaság neve fölmerült, azonnal nyilvánvalóvá vált az egyedi eset mögött meghúzódó szándék. Nem ennek a szerencsétlen beteg lelkű embernek az ügyéről van szó, hanem sokkal többről. Precedenst kívánnak teremteni. Amint az a boldog nyugaton már megtörtént, itt is ki akarják alakítani a félelem légkörét, az ahhoz szükséges hivatalokkal és ilyen-olyan NGO-kal, érdekképviseletnek álcázott besúgóhálózattal. A cél az, hogy senkinek még csak eszébe se jusson a józan ész nevében felemelni a szavát, mert azonnal rátámadnak, és – mint azt már szerte a nyugati világban láthatjuk – mindenféle repressziók érik, kirúgják a munkahelyéről, derékba törik a karrierjét. Gonosz diktatúra épül, a perverz hülyeség diktatúrája, és mindez természetesen az emberi jogok, a nyitottság és elfogadás álcáját viseli.

Ellenünk akarják fordítani azokat az értékeket, melyeket nagyjából mindannyian vallunk.

A társadalom jobbítására tett kísérletek, bármely úton is indulnak el, szükségképpen vezetnek ugyan ahhoz a diktatúrához, melyben megszűnik a szólásszabadság, melyben egy ideológiavezérelt, torz hatalom uralkodik. És – amint eddig mindig – vannak olyanok, akik helyeslik ezt, akik vagy szimplán ostobák, vagy hasznot akarnak húzni az egészből.

Ez a szerencsétlen „Aliz”, aki most tán úgy érzi, győzött, eszköz e diktatúra kiépítéséhez csupán. Beengedhetik a női öltözőbe, hordhat szoknyát, összeköltözhet egy másik buzival; nő akkor sem lesz soha, és – ha nem teljesen hülye – akkor valahol ezt ő is tudja. Ez a tudat pedig annál fájóbb és elviselhetetlenebb lesz, minél inkább a nyilvánosság előtt zajlik a dolog. Bizonyára jobb lett volna neki, ha magában küzd a démonaival, de ez olyan megélhetési buzikat, mint a Háttér Társaság, természetesen nem érdekli.

Nekik a nyilvánosság kell, botrány, hogy a kenyéradóik felé el tudjanak számolni a kapott pénzzel.

Eddig, én ostoba, úgy gondoltam, hogy mi itt Európa hátsó udvarában, valamiféle elíziumi mezőkön élünk, ahová nem jut el a nyugatot elöntő mérgezett elmebaj. Azt hittem, hogy mi egy kicsit védettek vagyunk. Ám látszik, hogy tévedtem a szellemi-ideológiai gyarmatosítás elér bennünket is. Ezek azonban csak az első lépések még, és a határtalan pökhendi önbizalom mögött még kétségek és félelmek húzódnak. Most kell felemelni a szavunkat. Minden fórumon, minden eszközzel tiltakozni nyilvánosságra kell hozni mindazok nevét, akik ebben a szégyenteljes komédiában részt vettek, hogy tudjuk: kik akarják feldúlni a normális életünket. Fegyverbe!