A koldulás etológiája

Olvasom, hogy a falra mászó és dudálós Hadházy lódoktor pénzt gyűjtött a szabálysértési bírság kifizetésére a híveitől, méghozzá oly sikerrel, hogy valami 8 millió forint gyűlt össze a nemes célra. Vajon miért van az, hogy a jeles státuszférfiú oly alázatos és megható könyörgéssel kinyújtott bankszámlaszáma ellenállhatatlan adakozásra kényszeríti a közönség egy részét?

Feljegyezték a főemlősök etológiájával foglalkozó kutatók, hogy a majmoknak van egy könyörgő kéztartása, mellyel élelmet koldulnak egy másik majomtól. Ennek a kiszemelt kényszeradományozó nem tud ellenállni és odaadja a kért ennivalót. Azt is följegyezték, hogy ezután az adományozó majom időnként dührohamot kap és saját fejét veri, amiért olyan hülye volt, hogy a finom falatoktól megvált. De akkor már hiába.

Olvasom, hogy a falra mászó és dudálós Hadházy lódoktor pénzt gyűjtött a szabálysértési bírság kifizetésére a híveitől, méghozzá oly sikerrel, hogy valami 8 millió forint gyűlt össze a nemes célra. 8 millió forint sok pénz, például nagyjából 75 havi, azaz 6 és egynegyed évi nettó minimálbér, amiért hat évig minden reggel fel kell kelni és dolgozni legalább nyolc órát. (Elnézést a sok számért!) Ehhez képest a nagyszerű állatgyógyásznak még csak ki sem kellett állnia a forgalmas utcára, a lábánál kalappal, benne a beetetésre szánt kétszázasokkal, nyakában megható táblával: „Szegény nyomorult országgyűlési képviselő vagyok, alig milliós havi fizetéssel; adakozzatok!” Elég volt kitenni a számlaszámát és Orbánbasi diktatúráját emlegetni.

A nép pedig fizetett, mint a köles.

A lódoktor aztán ideológiai magyarázatot is fűzött a kolduláshoz, miszerint ez a legjobb, mi több, az egyetlen módszer Orbánbasi megbuktatására. Mondjuk ebben nem sok újdonság van, ellenzéki éhenkórászok ezt már számtalanszor előadták – Gulyás Marcitól a műfaj koronázatlan királyáig, a füttyös Juhászig. Amit az elmúlt években, erre való hivatkozással összegyűjtöttek, az szerintem már kifejezhető a GDP százalékában is. Persze e kijelentésnek van egy olyas olvasata is, hogy addig fognak koldulni, míg az Orbán-rendszer meg nem bukik. Nem kell különösebb jóstehetség, hogy megállapítsuk: ezen hosszú időszak alatt irdatlan összegek fognak még befolyni.

Ebben az ügyben a lódoktort még csak-csak megértem. Miért fizetne a saját zsebéből, ha vannak olyanok, akiket be lehet palizni. Sokkal nehezebb indokot találni az adományozók magatartására.

Vajon miért van az, hogy a jeles státuszférfiú oly alázatos és megható könyörgéssel kinyújtott bankszámlaszáma ellenállhatatlan adakozásra kényszeríti a közönség egy részét?

Az egyik ok az lehet, hogy az alamizsnálkodás, a rászorulók megsegítése, a keresztény hit egyik központi tétele. Segíteni másokon: kedves az Isten számára – tanítja a Szentírás. Ezért ültek/ülnek oly előszeretettel a koldusok a templom lépcsőin, remélve, hogy a hívekben, a mise és a szentbeszéd hatására, erős a Krisztusi tanítás. Nem véletlenül, a kocsma előtt nincsenek koldusok, oda ők is csak inni járnak.

A másik ok a szánalom lehet. Közismert a koldulásnak az a módszere, mikor valamely rémisztő és többnyire undorító fogyatékosság közszemlére tételével váltják ki a szánalmat és az adakozást. Az efféle hatás kiváltására Hadházy kiemelkedő módon alkalmas, csak ő nem testi, hanem szellemi torzulásait teszi közszemlére. Kőből kell lenni annak szívnek, amely nem esik meg, látván elmeállapotát. Hiszen, mint a római mondás tartja: „Akit az istenek el akarnak veszejteni, annak először az eszét veszik el.” A lódoktor pedig, láthatóan, igencsak magára haragította az isteneket.

Sajnos több indokot nem tudok elképzelni, bár tudom, hogy a fantáziátlanság nem érv.

A helyzet egyébként az, hogy az ellenzéki bajadérok kara Feri figyelő tekintete előtt lejti táncait, hátha megakad a szeme rajtuk, és felkerülnek, valami nyerő helyen, arra a bizonyos választási listára. A zenekart pedig – a ritmusszekcióban Gréczyvel – mikroadományokból fizetik. Mert amúgy váraik és pártjaik romokban, flottájuk a víz alatt – s ha Fletó nem segít, nem lesznek országgyűlési képviselők. Ami természetesen elfogadhatatlan számukra; a végén még dolgozni kell.

Számukra ugyanis képviselőnek lenni: életforma.

Mindegyikük, Jakabtól Szabó Tímeán át a lódoktorig, arra törekszik, hogy akcionistább legyen a többieknél. A nemes versengés tétje nem más, mint minél jobb listás hely az „ellenzéki összefogás” választási lajstromán. Egyetlen – bár távoli és valószínűtlen – veszély fenyegeti csak őket, mégpedig az, hogy véletlenül nyernek. A kormánypárti fetrengés ugyanis egy kipróbálatlan politikai műfaj, s mint ilyen, veszélyes. Hiszen képzeljük el, amint üvöltve fetreng valaki és az ordítja: „Szeretem a kormányt és Ferit!” Persze ettől még megélhetjük.

Végezetül volna egy javaslatom, amivel a rendszertelen, összevissza adakozást egységes, jól szervezett mederbe lehetne terelni. A daliás ötvenes évek békekölcsönének mintájára, lehetővé kéne tenni a bohóckölcsön jegyzését, az arra hajlamosak számára. A jövedelmük egy részét átengedhetnék az ellenzéki akcionistáknak, amiből fedezhetnék a falramászás, fetrengés, dudálás, üvöltözés és egyéb, nemzetpolitikailag elengedhetetlen akciók költségeit. A megfelelő összegű befizetéseket aztán DK-s tömbbizalmik figyelnék árgus szemekkel, mint a régi szép időkben.

A bohóckölcsönt az érintettek akkor kapnák vissza kamatostul, mikor a kedvezményezettek hatalomra jutnak, vagy mikor felépül a szocializmus. Ekkor, követelésüket kormányuk államadóssággá változtatná, hitelt venne fel rá és – talán – vissza is adná. A javasolt eljárás nagyban segítené az oly kívánatos átláthatóságot.

Csak aztán a kedvezményezettek össze ne verekedjenek rajta.