A felvilágosodás vége

Valamikor a XX. század második felétől kezdődően, napjainkra véget ért egy kor, a felvilágosodás kora.

A felvilágosodás korának kezdetét és végét is egy-egy gyilkosság szimbolizálja, melyekben az áldozatok személye és társadalmi státusza megvilágítja a magasból a mélybe vezető utat. Kezdődött XVI. Lajosnak, Franciaország királyának 1793. január 21-i, Concorde téri halálával és befejeződött George Floydnak, egy néger bűnözőnek, Minneapolisban, az USA Minnesota államában 2020. május 25-i vesztével.

Tanulságos: királyokkal kezdődött és drogos bűnözőkkel végződött.

Mint sok más szellemi divat esetében, most sem nagyon lehet eldönteni, hogy az eszme életében, virágzásában, vagy a bukásában tett-e nagyobb kárt. Amint azt sem, hogy igaza volt-e Alasdair MacIntyre ausztrál filozófusnak abban, hogy a felvilágosodásnak már a gondolata is annyira hibás, hogy el sem lett volna szabad kezdeni.

A felvilágosodás központi fogalma a szabadság. A szabadság, melynek kiteljesedése az emberi nem kiteljesedését is jelentette az ideológusok szemében, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a szabadság veszte egyben az egész eszme pusztulása is. A szabadság fogalmát – bármily bonyolultan és elvontan fogalmazták meg az ideológusok – a tömegek, a „nép”, úgy fordította le magának, hogy minden szabad, paradox módon még a szabadság elvetése is. Az ideológusok pedig – akik a „tömegek uszályába” kerültek – akképpen oldották fel az ellentmondást, hogy magát a valóságot kezdték tagadni, mert így minden és az ellenkezője is egyszerre lehet érvényes.

A kezdeti, diadallal kivívott szabadságok közül, máig hatóan, volt néhány fontos, melyeket hosszú időn át, még a felvilágosodás ellenfelei is elfogadhatónak, érvényesnek tekintettek.

Ezek pedig a gondolat-, szólás-, tudományos és művészi szabadság, melyek bukásának ma tanúi vagyunk.

A pusztulás folyamata itt is fentről lefelé haladt. Kezdődött a tudomány szabadságának vesztével.

Mára eljutottunk oda, hogy a tudomány számára tilos:

• a holokauszttal kapcsolatos, a kanonizált állásponttól eltérő bármilyen kétség megfogalmazása;
• tilos az emberi rasszok közötti bármilyen genetikai eltérés kutatása;
• tilos a történelmi repressziók sújtotta kisebbségek saját felelősségének kutatása, vagy egyáltalán annak felvetése;
• tilos a szexuális aberrációk pszichológiai és/vagy egyéb módon történő gyógyításának kutatása, vagy csak felvetése is;
• tilos egyes történelmi személyek tetteinek a kommunista értékítélettől eltérő értelmezése.

Mára eljutottunk oda, hogy a szólás szabadság keretében tilos:

• bizonyos szavak, mint például a néger, buzi és hasonlók használata, függetlenül attól, hogy az adott nyelvben milyen jelentést hordoznak;
• tilos a keresztényen kívül bármely vallás bírálata, főleg a mohamedánoké;
• tilos bármely közszereplő vallási, faji mivoltára hivatkozni, még akkor is, ha az adott kérdésben az fontos lehet;
• tilos, különösen a bűnügyi hírekben az elkövető(k) származását megemlíteni.

Mára eljutottunk oda, hogy a művészi szabadság keretében tilos:

• Shakespeare Otellójának, vagy a Velencei kalmárnak a bemutatása;
• tilos a Porgy és Bess bemutatása négerek nélkül;
• tilos bizonyos könyvek újrakiadása, vagy megjelentetése ha abba bármely kisebbség valami sértőt talál (olyan pedig nincs, hogy valamely kisebbség ne sértődjön meg bármiért);
• tilos bármely földrészen, bármely időben játszódó olyan művet bemutatni, amelyben nem szerepelnek négerek;
• tilos szobrot állítani – úgyis ledöntik.

A fenti lista a teljesség igénye nélkül készült, hisz az eseteket még a végtelenségig lehetne folytatni. A példákban szereplő dolgok között egyaránt vannak olyanok, melyeket már törvény tilt, olyanok, melyeket ha valaki nyilvánosan megemlít, akkor verbális, illetve ma már, egyes országokban, akár tényleges lincselésben is részesítik, és olyanok melyek elkövetésével az illető „csak” az egzisztenciáját kockáztatja.

A tiltások és szankciók földrészenként és országonként is változnak, de a tendencia egyértelmű.

Túl a felvilágosodás belső kiüresedésén, mely értelemszerűen az atlanti civilizációra vonatkozik, lévén csak ott vert tanyát, létét külső tényezők is fenyegették, fenyegetik. Európa gyors iszlamizációja kívülről bontotta/bontja meg uralmát. A mohamedánok nem estek át a felvilágosodáson. Számukra a „szabadság” szó nem jelent mást, mint azt, hogy mindenki „szabadon” behódoltak nekik. Aki nem, azt agyonverik. Lássuk be, ez homlokegyenest eltér a nyugaton divatostól, még akkor is, ha a nyugat képtelen értelmes tartalmat adni a saját szabadságfelfogásának.

Ha hatalomra kerülnek – és ez demográfiai szükségszerűség –, akkor véget vetnek mindannak, ami a felvilágosodás álmából esetleg addigra megmarad.

Így jutunk el a francia királytól a néger bűnözőig. Szép hosszú út a semmibe.