A világ megfejtése

Minden magára valamit is adó ideológiának el kell mondania, hogy mitől megy a villamos, azaz, mi hajtja a történelem kerekét. Miért nem áll egy helyben, miért nincs örök, mozdulatlan állapotban, melyben az egymást követő generációk egyforma társadalomban, boldog unalomban élik életüket? Az nyilvánvaló, hogy valami örök, sohasem szűnő ellentétben keresendők az okok.

Sokféle megfejtés született, a kommunisták például úgy vélték, hogy az osztályharc a változások hajtóereje. A másik, a nácik által preferált változat szerint pedig a fajok egymás közötti háborúja a történelem mozgatója. Ennek egyik prófétája egy németté lett angol, Houston Stewart Chamberlain volt, aki a „Grundlagen des Neunzehten Jahrhunderts”-ben („A 19. század alapjai”) fejtette ki nézeteit. Ezek szerint az emberi fajok egymás elleni harca jellemzi a világtörténelmet, melyben a jó oldalt az „árja” (helyenként „teuton”-nak is nevezi) népek képviselik, míg a sötét oldalt a zsidók. Az ő háborújuk a világtörténelem maga. Az emberiség történetét ez határozza meg, bennük a kultúrát, a művészetet, a gazdaságot – mindent.

Ennek, az „osztályharchoz” hasonlóan primitív elképzelésnek hívei azonban a II. világháborúban vereséget szenvedtek, így nem ők írták a XX. század további történetét, és úgy tűnt, e világmagyarázat végleg eltűnik.

Csakhogy – mint tudjuk – a szellemet nem lehet visszagyömöszölni a palackba, ha már egyszer kiengedtük, és a régi hibák itt élnek velünk és általunk tovább.

Zűrzavaros napjainkban a kétféle magyarázat fúziójának vagyunk tanúi. Az osztályharcos magyarázat alapvető fogalma, az „elnyomás” összekeveredett a „faj”, a bőrszín ugyancsak alapvető fontosságának hangsúlyozásával. Csak némileg a feje tetejére állították az okoskodást. Míg a fajelmélet másik prófétájánál, Gobineau-nál, a négerek álltak a fajok rangsorának alján és a fehérek a tetején, addig a BLM- mozgalom aktivistái szerint ez pontosan fordítva van. A fehérek nem csak a múltban elkövetett „bűneik” okán megvetendők, hanem már pusztán a bőrük színe miatt is. Ez bizony nem más, mint komplett fajelméleti alapvetés, ahogyan TGM (aki ékesen hallgat a kérdésben) nevezni szokta: „biopolitika”.

Hogy a régi, rossz emlékeink még bántóbbak legyenek, olvasom az amerikai filmakadémia legújabb iránymutatását, mely meghatározná, hogy milyen kisebbségek – köztük mindenek előtt a „nem fehérek” – milyen arányba képviseljék magukat a jövendő filmek készítői között. Ezen az alapon bizonyára kiváló műalkotások születnek majd. Például elképzelem, hogy az Odüsszeia következő megfilmesítésében Odüsszeusz néger lesz, útitársai buzik, a Küklopsz pedig törpe. Már alig várom. Persze nem gondolom, hogy ennek bármi rontó hatása lesz a hollywoodi filmek minőségére; azokon már nincs mit rontani, és különben is, a bevezetendő kvóták csak szentesítik a már meglévő, valós helyzetet, hiszen nincs film buzik, négerek és más hasonlók nélkül.

Persze nem ez az első példája a szép emlékű numerus clausus újabb megjelenésének.

Például, már hosszabb ideje érvényben vannak a nyugati egyetemeken a bőrszín alapján eldöntött felvételi kvóták. Ezekkel kapcsolatban azt szokás mondani libsi körökben, hogy ezek „pozitív” megkülönböztetések, tehát jók és hasznosak. Sajnos ez egyáltalán nem igaz. Minden „pozitív” megkülönböztetés egyben negatív is, hiszen nulla végösszegű játékról van szó. Ahány négert felvesznek, pusztán azért, mert olyan színű, amilyen, annyival kevesebb más színűt vesznek föl – alkalmasságától függetlenül – a véges számú helyre. Ez pedig számukra nem más, mint negatív megkülönböztetés faji, származási alapon. Aminél ugye – az elterjedt libsi vélekedés szerint – csúfabb dolog nincs.

Sokatmondó tünet az is, hogy a más rasszhoz tartozók kulturális, művészet teljesítményét pusztán az alkotó származása alapján ítélik meg.

Anno ugye a „mérgező” zsidó művészet és tudomány volt az elvetendő, most a fehér. Akkor könyveket, műalkotásokat égettek, most szobrokat döntenek le és betiltanák a „halott fehér csávók” műveit, de az indíttatás és a cél ugyanaz. Ne legyenek kétségeink, ha nem teszünk valamit, fognak még könyvek és múzeumok lángolni a nyugati nagyvárosokban.

Ebben a helyzetben, természetesen sokan szeretnének négerek lenni – hátha leesik egy filmfőszerep, vagy egyetemi katedra – holott nem azok. Megtehetik, mert a vegyes házasságok révén sokan vannak feketék, fehérek, tarkák, akiknek származása ránéztéből nem állapítható meg, csak precíz genealógiai vizsgálatok segítségével. Ékes példája ennek az amerikai demokrata alelnökjelölt, Kamala Harris, aki hol indián, hol néger – gondolom attól függően, hogy éppen kiknek tart beszédet. A régi szép időkben is sok zsidó tagadta meg származását, mert számára az egzisztenciálisan kedvező volt.

A két, egy tőről fakadó, rokon eszme, a kommunizmus és a náci fajelmélet a szemünk láttára eggyé olvad, hogy kidomborodhassanak mindkettő legocsmányabb vonásai.

Összenő, ami összetartozik.