Marci a csúcson

Némi röpke hírnevet szerzett magának Gulyás Márton, a baloldal atlétája.

Az történt ugyanis, hogy egy Nike Air Maxben – fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen cipő – ült be a stúdióba, hogy kérdéseket tegyen fel Márki-Zaynak, annak a „miniszterelnök-jelöltnek” – aki láthatóan egyre hőbörödöttebb és komolyan is gondolja a kormányfői ábrándokat. A cipő egyébként gusztustalan és ronda, nem is csodálom, hogy tetszik neki – de ez legyen az ő baja.

A kérdés – amit feltennék neki – arra a kijelentésére vonatkozik, mely szerint: „...soha nem állítottam egyetlen nyilvános szereplésemben sem, hogy anyagilag deprivált helyzetben lennék. Nem vagyok – sem módos, sem szegény; magyar viszonylatokban abszolút a felsőközép-osztályhoz tartozom.” Egyébiránt pontosan a „felső-középosztálybeli” státuszát hangsúlyozza a lábbelivel, azt, hogy oda tartozik, mert képes annyi pénzt adni érte. Nekem van, mert én megengedhetem magamnak, mert én megérdemlem.

Csak megjegyzem, hogy megfigyeltem a FreeSZFE-filmen is: az ifjú lázadók kivétel nélkül a „felső-középosztályhoz” tartoznak. Különösen a boglyas hajúak, akik szerintem reggel órákat töltenek a tükör előtt, hogy a frizurájuk kellően széltéptének látsszon. Amúgy a farmerük is széltépte. (Mondjuk azt nem értem, hogy miért kell a megfelelő lyukakkal venni a nadrágot, nem lehetne folytonossági hiányok nélkül vásárolni és saját kezűleg okozni rajta? Persze lehet, hogy az nem eléggé művészi.) Meghökkentően lapos közhelyekkel operálnak, miközben a pohárba hamuznak és széjjelhajigálják a szemetet.

Mindenesetre ha a felső-középosztály nekiáll baloldalivá válni, akkor feleslegessé válik a nagy igyekezet, hogy oda jussanak, ahová, elég lenne szegénynek maradni. Persze az snassz.

Marci azután kifejti, hogy a kapitalizmus előnyeit kihasználni rendben lévő dolog, ha mellette időt szakítunk az államforma kritikájára is. Olyan ez, mintha egy kényelmes buszutazás után, ahelyett, hogy fizetnénk, kritikával illetjük a busztársaságot. Ez tipikusan win-win helyzet: élvezzük a kapitalizmus nyújtotta előnyöket, viszont cserébe kritizáljuk is. Sajnos – hangzik a magyarázat – nem lehet kivonni magunkat az ügyből, muszáj kapitalistának lennünk, legföljebb majd szivárványosan térdre rogyunk néha miatta, azzal aztán el is van intézve a dolog. Megállapítja, hogy aki autót használ, nem az a felelős, hanem a rendszer, ezért érdemes az autó kényelmét kihasználni, ám kritizálni a „rendszert”.

Visszatérve a bérezésre, én úgy tudom, hogy Gulyás ún. „aktivista” – jelentsen ez bármit –, de nem hallottam róla, hogy ez jelentős bevétellel járna, arról meg különösen nem, hogy az aktivista „a felső-középosztályhoz” tartozna. Vajon miből él Marci? Itt, ezen ponton lép be a Patreon nevezetű internetes oldal, amely Marci finanszírozását lenne hivatott biztosítani. Megtekintve az oldalt, elmondják, hogy 5 dollártól egészen 500 dollárig lehet támogatni a Partizánt, ám van egyéni támogatási lehetőség is, ahol már korlátlan összeg is adományozható. Nem tudom, van-e annyi magyar, aki eltart egy ilyen oldalt, különösen akkor nem, ha egyébként még a Telex, az Index és rengeteg egyéb médium fenntartásáról is gondoskodni kell. Ugye az kevéssé valószínű, hogy hó elején a fizetés nagy részét szétosztjuk a különböző kiadványok között, pusztán azért, hogy hallatsszon a másik hang is, aztán megszámoljuk a zsebünkben maradt összeget és roppant alacsony szám jön ki, úgyhogy nem is veszünk a gyereknek Nike Air Max cipőt.

Ez – finoman fogalmazva – nem életszerű.

Van persze egy másik lehetséges magyarázat is, méghozzá az, hogy Marci egyáltalán nem ezekből a „mikroadományokból” él meg fényesen, hanem jó és bőséges pénzforrásokkal rendelkezik, amelyeknek csak az elfedésére szolgál a Patreon. Nemigen lehet egy teljes stábot, operatőrt, hangmérnököt stb. alapozni holmi változó mennyiségben bejövő pénzre. Vannak ellenségeink bőven, akik úgy gondolják, hogy megér néhány dollárt a Marci tevékenysége. Pénz pedig akad bőven. Marci pedig csak felül a vonatra és utazik rajta, néha aztán leköp egy-egy elhaladót, hogy tudják, hol a helyük.

Az lenne az igazi, ha egyszer valahol elfogyna a pénz és le kéne húzni a rolót. Az bizonyítaná, hogy valóban egyéni adományokon alapul a fenntartás. De nem történik ilyesmi; minden kiadvány szárnyal és jól érzi magát. Ezek a „mikroadományok” nagyszerűen elrejtik a lényeget – van pénz, csak meg kell találni, és ebben Gulyás őstehetség. Persze csak ’22-ig tart a dolog. Akkor aztán fordul a kocka, ha veszítenek, azért, ha nyernek, akkor meg azért, a bevételek átrendeződnek és mindenkinek meg kell szoknia az új felállást.