Nehéz lenne olyan napot találni a naptárban, amelyen Románia ne árulta volna el valamelyik szövetségesét az utóbbi százötven évben, ne szegte volna meg valamely nemzetközi szerződését, ígéretét. Ám a mai nap még a fiatal román állam mércéje szerint is kiemelkedik a becstelenségek tengeréből. Száznégy esztendővel ezelőtt e napon rontott rá a Magyar Királyságra, tört be ősi földünkre, Erdélybe a román hadsereg – hogy aztán pár héten belül fejvesztve meneküljön ki onnan. A német, magyar, osztrák, bolgár, török hadak rövidesen Bukarestet is elfoglalták. 1916-ban is igazunk volt, és akkor még erőnk is volt, hogy megtoroljuk keleti szomszédunk becstelenségét, kleptomániáját.
Száznégy évvel ezelőtt, 1916. augusztus 27-én üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchiának a fiatal román állam. Az első világháború kitörésekor, 1914-ben Románia még a központi hatalmak szövetségese volt, ám nem lépett be a háborúba, a fegyveres semlegességet választotta. Sumákoltak, lavíroztak: figyelték, melyik oldal kerekedik felül, hogy ahhoz álljanak. A román miniszterelnök, Ion I. C. Brătianu titkos szerződést kötött az antant hatalmakkal, és őrült területi ígéretekért (a Tiszáig megkapják Magyarországot) cserébe vállalta, hogy Románia hátba támadja szövetségesét. 1916. augusztus 27-én hadat is üzentek az Osztrák-Magyar Monarchiának, ám a Kárpátok tövében jó ideje lesben álló román seregek már a hadüzenet előtt megkezdték a támadást a többségében gyengén őrzött hágók ellen. (I. Ferdinánd román király előzőleg becsületszavát is adta, hogy nem készülnek minket megtámadni…) Külön kiemelést érdemel a román miniszterelnök hazugsága, amellyel az orvtámadást indokolta: eszerint seregeik
„elnyomott erdélyi testvéreik felszabadításáért” indulnak harcba.
Erre a hivatkozásra nem árt emlékezni, később még jól jöhet. A területeinkre éhes románok Budapest elfoglalását tűzték ki célul, ám kudarcot vallottak. Az első hetekben ugyan néhány erdélyi várost elfoglalt a 370 ezres román haderő (szinte teljesen felégették Csíkszeredát, súlyos károkat okoztak Brassóban), ám hamar kifulladt az orvtámadás. A két éve háborúzó, több fronton lekötött magyar, osztrák, német, bolgár, török haderő rövidesen ellentámadást intézett a románok ellen. Erdély felől az 1. osztrák-magyar és a 9. német hadsereg Erich von Falkenhayn tábornok vezetésével ellencsapást mért a románokra szeptember elején, és október végére teljesen szétverte, kiűzte a megszállókat.
Eközben Bulgária felől August von Mackensen tábornok vezényletével indult támadás, amely gyors és átütő sikert hozott – annak ellenére, hogy a románok nagy számbeli fölényben voltak. Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, melynek köszönhetően elfoglalták Constanțát. Alig két hónappal az orvtámadás után Románia az összeomlás szélére jutott. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák-magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a Román-alföld és Bukarest felé.
August von Mackensen német tábornok (Forrás: mult-kor.hu)
Novemberben I. Ferdinánd király és a román kormány Jászvásárba menekült. A Havasalföldön visszavonuló román, orosz, szerb és francia egységek a felperzselt föld taktikájával igyekeztek minél nehezebbé tenni a nyersanyagok ellenséges kézre jutását. Az Arges folyó mentén még megpróbálkoztak egy ellentámadással, ám az gyorsan összeomlott, és szabaddá vált az út Bukarest felé. Mackensen hadüzenetet küldött a román főváros parancsnokának, amelyben azt írta:
A központi hatalmak csapatai Bukarest megtámadására készülnek. Ebben sem a román tábori hadsereg, sem az ott lévő orosz kötelékek nem fogják megakadályozni… Magának a várnak a lövetésére messzehordó ágyúk állnak rendelkezésünkre. Hogy a román fővárost és annak lakóit… megkíméljük… felszólítom Nagyméltóságodat, hogy a helyőrséget és a várost feltétel nélkül adja át.
Ám Bukarest szétlövésére már nem volt szükség, mivel a teljes megsemmisüléstől tartó román erők kiürítették a várost. A Mackensen tábornok vezette központi hatalmak december 6-án vonultak be Bukarestbe. A város bevétele után az oroszok, szerbek és franciák által segített románok még egy évig tartották a Regát északkeleti részét, ám végül 1917 decemberében fegyverszünetet kértek, különbékét kötöttek a központi hatalmakkal.
- Ennek külön pikantériája, hogy a románok az antanttal kötött titkos szerződésben korábban megígérték: soha nem kötnek különbékét az ellenséggel. Vagyis ezt a szerződésüket is megszegték. Mint ahogy aztán a központi hatalmakkal kötött különbékét is, hiszen egy nappal az első világháború vége előtt, 1918. november 10-én hadat üzentek Németországnak, hogy így hivatalosan „győztesnek” minősüljenek.
Ezt követte 1918. december 1-jén Gyulafehérváron 1228 erdélyi román küldött nyilatkozata, amelyben kinyilvánították, hogy Erdély csatlakozik Romániához. (Ennek a szeparatista manővernek a napja Románia „nagy nemzeti ünnepe”.) Majd az egyszer már kiűzött, szétvert és fegyverszünetre kényszerített Románia ismét, immár másodszorra is rátámadt Erdélyre, Magyarországra, amely addigra már nemcsak a fegyvert tette le, hanem a dilettáns, nemzetvesztő Károlyi Mihály kormányának „hála” a több százezres, jelentős részben még harcképes magyar véderőt is lefegyverezte. Így a románok 1919-ben jelentősebb ellenállás nélkül tudtak bevonulni Budapestre.
Az alig százötven éves Románia nem az első világháborúban kezdte, és nem is akkor fejezte be az árulások, köpönyegforgatások, esküszegések sorát. Már az első világégés előtt, a Balkán-háborúk alkalmával hátba támadták szövetségesüket, Bulgáriát: jutalmul háromezer négyzetkilométernyi bolgár földet kaptak. A második világháborúban pedig újfent hozták a formájukat, megint átálltak, megint hátba támadták a szövetségeseiket. Egyébként 1940-ben maguk a románok kérték a Nyugat döntőbíráskodását, ebből lett a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszatérése Magyarországhoz. Ezt tehát a románok kérték, ők is aláírták az erről szóló egyezményt, (színleg) tudomásul vették.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS