
Az istentelenek nem ateisták – közölte a Magyar Ateista Társaság az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyben kissé feldúltan nyilatkoztak arról, miért utasította el az ügyészség Kövér László ellen tett feljelentésüket. Mindezt megfejelték azzal, hogy szerintük Niedermüller Péter ellen nem kellene nyomoznia a rendőrségnek, mert ő “csak a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá”. Emlékezetes: a DK alelnöke rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Ezek szerint Niedermüllernek rajongói is akadnak, akik első olvasatra leginkább futóbolondnak tűnnek, mintsem komoly idológia mentén szerveződött társaságnak.
Ismét jelentkezett a Magyar Ateista Társaság, akiknek azzal sikerült némi médiafigyelemre szert tenniük, hogy uszítás miatt tettek feljelentést Kövér László ellen. Talán emlékeznek még arra, hogy az Országgyűlés elnöke 2019 végén egy rendezvényen arról beszélt, hogy “a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját”. Ezzel azonban annyira kiverte a biztosítékot az ateista csoportosulásnál a házelnök, hogy kijelentették: ők bizony feljelentést tesznek közösség elleni uszítás bűntette miatt. A rettenetesen megbántott, de istentagadásukat büszkén vállaló csipet-csapat persze még véletlenül sem mulasztotta el, hogy közölje Kövér Lászlóval: mindezért azonnal “monggyonleee!”. Talán nem meglepő, hogy a házelnök ezekután mégsem jelentette be remegő hangon, hogy visszavonul a közélettől, és mégcsak nem is sírta vizesre párnáját éjszakánként, akik ettől vélhetően még jobban sértve érezték magukat, majd megfogalmazták a feljelentést ellene. Ezt azonban az ügyészség elutasította. Az ateistáknak persze ez egyáltalán nem esett túl jól, ezért az MTI-nek eljuttattak egy közleményt, amely leginkább azt bizonyította számomra, hogy mégiscsak lehet némi valóság alapja a Men in Black című filmnek. Tehát, a Magyar Ateista Társaság szerint azért utasították el a feljelentésüket, mert
az ügyészség szerint a beszédben elhangzottak egyrészt nem azonosítják az istenteleneket az isten létezését el nem fogadó lakossági csoporttal. Az istentelen főnevesült jelző valóban bizonyos személyek megjelölésére utalhat, ugyanakkor ez a csoport egzakt módon nem határolható be. A köznyelvben az istentelen melléknév egyértelműen nem az ateista gondolkodásra utal.”
Erről viszont egészen másként vélekednek ők – mármint az ateista társaság tagjai -, akik egészen “bámulatos érveléstechnikai bravúrral” a Magyar Nyelv Értelmező Szótárára hivatkozva kijelentik: ennek pont az ellenkezője igaz. Szerintük maga Kövér cáfolja az ügyészség értelmezését, hiszen a beszédben korábban azt mondta, hogy: “Az istentelenséget vallók, akik csak önmagukban hisznek, kezet emeltek azokra, akik abban hittek, hogy saját emberi létük fölött van egy teremtőerő.” Hozzáteszik: hiába biztat az országgyűlés elnöke harcra egy társadalmi csoporttal szemben, az ügyészség indoklása szerint ez nem tekinthető fenyegetőnek, mert az a “demokrácia keretein” belül került említésre. Mindebből pedig azt a konzekvenciát vonják le:
a demokrácia a NER-ben illiberális vagy keresztény jelzővel lett ellátva, így a legkevésbé sem nyugodhatunk meg.
A Magyar Ateista Társaság tagjai szerint az ügyészség “már a szavakat is kiforgatja a jelentésükből politikai megbízásból”. És bár már azt gondoltuk, hogy ezt a szellemi magasságot már nem igazán tudják túlszárnyalni, tévedtünk. A Magyar Ateista Társaság szerint ugyanis “Niedermüller Péter ellen viszont indul nyomozás, mert pont a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá.” Emlékezetes: a DK alelnöke az ATV-ben rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket, szavai miatt pedig azóta sem volt hajlandó bocsánatot kérni annak ellenére sem, hogy közel tízezren tüntettek a nyíltan gyűlöletkeltő mondatai miatt. A Magyar Ateista Társaságnak ezúton köszönjük, hogy megmutatták: valós veszéllyel nézünk szembe akkor, ha hagyjuk, hogy keresztény, nemzeti öntudatunkat nyíltan gyalázzák.
Fotó: Facebook
Bulldog Orange
2020-03-11 at 17:40
Szerintem meg egyszerűen gumibotozni kellene őket, a szocialista materialista világnézet jegyében!
Namond
2020-03-11 at 10:07
Imádkozzanak Istenükhöz!
ómió
2020-03-11 at 10:03
Pedig “efftársiasan” nyilván “megoldanák”!
Ambrus Jó
2020-03-11 at 09:17
elronda: Ó ezek tényleg nem korcsok,hanem Taigetosz-szökevények!
MATT = Magyar Agyatlanok Tökéletlenek Társasága. Én sem kedvelem a Kacor Királyt,de néha-néha beletrafál az igazságba.Ezeknek a Mindenható nem létezik – ellentétben egy két neves természettudóssal – akik nem tagadják a legfőbb rendező elv létrehozójának létét.Az ő főnökük/ másnak istenük/ a jól elbaltáztál engem valami. Hisz olyan egyszerűek,mint az egysejtű vagy a faék.Gyalog/parszt/ helyett én vezért raktam volna a logójukra.
Elrond Nagytanácsa
2020-03-11 at 18:04
Ambrus Jó
“elronda: Ó ezek tényleg nem korcsok,hanem Taigetosz-szökevények!”
Nem tudom, hogy ez most nekem szólt-e mintegy reakcióként arra, hogy azt írtam, csak azért, mert valaki ateista, még nem kéne korcsnak nevezni, de úgy veszem, hogy feltehetőleg az én megjegyzésemre reagáltál. Az a gond ezzel a kollektivizálással, hogy ezekről az emberekről (jelen esetben ugye az ateistákról) nem tudsz semmit azon kívül, hogy nem hisznek Istenben, tehát nem ismered őket és ezen egy jellemzőjük alapján még nem kéne ilyen ítéleteket megfogalmazni, hogy ők akkor most korcsok/akármi más. De ez nem csak az ateistákra, hanem minden más csoportra is igaz, tehát az sem helyénvaló ugyanezen okból, ha egy ateista mondja azt kollektíven az összes keresztényre, hogy téveszmések.
Az persze nyilván más, hogy az egyes megnyilvánulásaikkal (mint pl. a fenti cikkben említettel) nem értesz egyet, de tudni kell az embernek a véleményét normális, józan módon kifejezni, nem pedig az ellenszenvéből fakadó pillanatnyi felindulástól vezérelve.
kgl33
2020-03-10 at 23:23
Kövér önmagunk megvédéséről beszél, aminek a feltétele a többség. Hol van ebben támadó, ártó szándék? A bíróság azzal érvel, hogy istentelenség kit nem azonosít, holott bárkit is azonosít, nem irányul ellene ellenséges szándék, egyszerűen önvédelemről van szó, ami teljesen jogszerű. Meg vannak ezek zavarodva. Mármint a MATT. De a bíróság sem teljesen kerek.
Poppy
2020-03-10 at 22:17
BÜDÖS KOMCSIK! NÉZD A FEJÜKET, ELMO D RÓLUK MINDENT!
Esvány
2020-03-10 at 21:53
Az utolsó éber percükben ezek is Istent fogják hívni segítségül, csak most még nem tudják.
Esvány
2020-03-10 at 22:04
Mint a négy majom: nem látok, nem hallok, nem beszélek és nem gondolkodok.
Királytigris
2020-03-10 at 21:17
Magyar Ateista Társaság= Nemzetrothasztó sorosi sameszes csürhe!
Hazaszeretet
2020-03-10 at 20:42
Ezek szerint az ateisták saját magukra vették az “istentelenek”kifejezést.Ez többet nem érdemel.
Kovács Nóra
2020-03-10 at 20:07
Kretének viszont azt jó lenne tudni, hogy miből élnek! Remélem nem a mi adónkból.
lacika
2020-03-10 at 20:31
Ó, dehogynem! Esetleg még egy kis külföldi adományból is. Hol talállak bennetek, tetvek? Megyek, és akkor majd perelhettek.
Gullwing
2020-03-10 at 20:03
Szóval a kretén korcsok megsértődtek, mert néven nevezték őket.
Elrond Nagytanácsa
2020-03-10 at 20:41
Már bocsanat, hogy beleszólok, de szerintem kissé túlzás valakit a világképe alapján korcsnak nevezni. Ez elég abszurd helyzet: a Niedermüller-ügy miatt nyilván neked is megvolt a véleményed, mert ugye nem helyénvaló valakiket a világképe miatt lealacsonyító jelzővel illetni (Niedermüller esetében épp a keresztényekről is volt szó), erre te meg éppen ezt csinálod, csupán azért korcsoknak nevezed őket, mert nem hisznek Istenben. Szerintem ha valaki kiáll valami ellen, nem kéne magának is éppen azt elkövetni, ami ellen korábban olyan szenvedélyesen állt ki….
Elrond Nagytanácsa
2020-03-10 at 21:57
1984
Itt most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha az a bizonyos “ellenség” (legyen az akárki) például gyűlöletbeszédet folytat ellened, és te kiállsz a gyűlölet ellen, akkor neked nem kéne mindezek mellett ugyanúgy gyűlölködni az “ellenség” irányába, mert hát épp a gyűlölet ellen álltál ki…. az ateizmus pedig csak egy világkép (azaz annak egy tényezője, Isten létének tagadása), ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden ateista szükségképpen liberális vagy fordítva, minden liberális szükségképpen ateista, tehát erről nincs szó.
Igazmagyar
2020-03-10 at 22:29
“Elrond” : az ilyen szovegekkel a 444re menjél, ott van rájuk piac!
Elrond Nagytanácsa
2020-03-10 at 22:48
Igazmagyar
Egyszerűen csak ebben az esetben éreztem relevánsnak megemlíteni mindezt, amit leírtam, nem az a lényeg, hogy milyen oldalról van szó.
1984
2020-03-11 at 08:38
@ Elrond Nagytanácsa2020-03-10 at 21:57
1984 — “Itt most nem ez a lényeg (…)”
Válasz:
Nem a világképével van baj, hanem azzal, hogy ezt ún. stratégiai perrel akarja érvényesíteni a magyarok ellen; ami a kommunista NGO-k eszköze, és kapcsolódik a Lawfare Jihad-hoz is, ami az iszlám hódítás eszköze.
Egy olyan korban, amikor meghirdetett dzsihád folyik Európa ellen. Amikor a fehérek elleni háború Dél-Afrikában elérte a fehér telepesek elleni kiterjedt gyilkosságok és üldözés szintjét.
Amikor 1 MILLIÓ fehér nem-muszlim kislány esett áldozatául a muzulmán nemi erőszak bandáknak Sarah Champion brit parlamenti képviselő adatai szerint. És egész Európában tömeges nemi erőszak dzsihád folyik a nem-muszlim nők ellen.
Amikor a globalistákkal (pl. Niedermüller) szövetséges iszlám erők deklaráltan Európa erőszakos elfoglalására és megsemmisítésére törekszenek — ajánlott: MEMRI TV videók.
A “gyűlöletbeszéd” elleni fellépés a valóságban csak egy irányban érvényesül: a kommunizmus és az iszlám bírálatával szemben. Ezért nem kellett lemondania Niedermüllernek sem. Míg a dzsihadista muszlimok videói szabadon terjednek, a konzervatívokat létükért tiltják a közösségi médiában, és Nyugaton a való világban is.
Úgynevezett hibrid háború folyik Magyarország ellen, a kereszténység ellen (minden ellen, ami nem iszlám és globalista kommunizmus.)
Ez a háború egyre inkább átlép a fegyveres szakaszába (dzsihád-merényletek, saría-zónák, tömeges erőszakos muszlim invázió)
Tájákozódjon, és döntse el, melyik oldalra áll. Vagy már eldöntötte …
Elrond Nagytanácsa
2020-03-11 at 18:07
1984
Szerintem nem csak az általad említett két oldal/vélemény létezik, én igyekszem inkább elfogulatlan lenni, szerintem nagyon fontos az objektivitás.
1984
2020-03-11 at 18:24
@ Elrond Nagytanácsa 2020-03-11 at 18:07
“Szerintem nem csak az általad említett”
Válasz:
Nem tegeződünk.
Ezek nem “vélemények” vagy “oldalak”, hanem hadviselő felek, ahol a támadó az iszlámmal szövetséges kommunista globalista háttérhatalom – amelynek a nézeteit Niedermüller képviseli. Ez átszövi a hagyományos nemzetállami hatalmi rendszereket is.
A hibrid háború lényege, hogy a hadviselés tényét megpróbálják elfedni. Ez lehet az oka, hogy láthatóan nem értesült róla – mint az emberek többsége.
Elrond Nagytanácsa
2020-03-11 at 20:10
1984
Bocsánatot kérek a tegeződésért, ugyanakkor arra kíváncsi lennék, hogy ön hogyan tájékozódott ez ügyben, miből lehet pontosan tudni, hogy az a bizonyos “háttérhatalom” az iszlám vallással (vagy a muszlimokkal) szövetséges, továbbá ha szövetséges, a muszlimok mely csoportjával szövetséges? Mert több csoportjuk van. Milyen elfogadható forrásokból lehet erről a “hadviselésről” tájékozódni?
fürgerókalábak
2020-03-10 at 20:54
Valójában nem is nevezték néven őket. Egyszerűen magukra ismertek.
Retzkír
2020-03-10 at 19:57
Én meg azt mondom:
Kretén, anyaszomorító tetvek.
Ezért engem is beperelhetnének, hiszen pontosan beazonosítható társadalmi csoportról beszélek. És ha beperelnek, azzal el is ismerik az állításom.
Góól!
?
Józsi bácsi macskája
2020-03-10 at 19:44
Khm.
http://www.freudfile.org/psychoanalysis/typing_error.html
Gru
2020-03-11 at 12:20
Ne hasonlítsuk már össze Kövér László és Nidermuller kijelentését !!!!
A Kövér L féle kijelentést aki magára veszi az SZÓ SZERINT IDIÓTA és elismeri ,hogy ő a vallás ,Haza ellensége aki uszításból merít politikai előnyt !!!
Lehet azt is vizsgálni kéne a bíróságnak ,rendőrségnek az ő részükről megalapozott e az uszítás !?!?
khm
2020-03-11 at 13:05
És mit is akart kend?