magyar ateista társaság
Az ateisták kikérik maguknak, hogy az ateizmus vallás
Kifogásolja a Magyar Ateista Társaság, hogy az októberben esedékes népszámlálásra vonatkozóan módosították annak menetét, miképp lehet jelölni, ha valaki vallástalan, ennek értelmében az ateizmust a vallások közül kell kiválasztani – írja a HVG. A társaság kampányt indított az ateizmus felvállalására.Feljelentettek az ateisták egy hazai gyermekklinikát, amiért imamozgalmat mert indítani
A Magyar Ateista Társaság vezetője feljelentette a GOKVI-t (a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet), amiért egy gyógyításért közbenjáró imamozgalmat indítottak az intézet alapítványának kétszázötvenezer forintjából. Az ateisták közleményükben azt is leszögezték, hogy az általuk megálmodott társadalomban nincs helyük a vallásos embereknek – írja a Képmás.Háborognak az ateisták, amiért az ügyészség nem hajlandó meghurcolni Kövér Lászlót
Az istentelenek nem ateisták - közölte a Magyar Ateista Társaság az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyben kissé feldúltan nyilatkoztak arról, miért utasította el az ügyészség Kövér László ellen tett feljelentésüket. Mindezt megfejelték azzal, hogy szerintük Niedermüller Péter ellen nem kellene nyomoznia a rendőrségnek, mert ő "csak a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá". Emlékezetes: a DK alelnöke rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Ezek szerint Niedermüllernek rajongói is akadnak, akik első olvasatra leginkább futóbolondnak tűnnek, mintsem komoly idológia mentén szerveződött társaságnak.A kevésbé ismert futóbolondok c. rovatunkban bemutatkozik a Magyar Ateista Társaság – Kövér monnnnyonle
Tényezővé, egyúttal valamilyen megfejthetetlen gondolatmenettől vezérelve vallása miatt üldözött csoporttá delirálta magát a Magyar Ateista Társaság, amelynek meg nem nevezett prominensei feljelentették Kövér Lászlót, mert az Országgyűlés elnöke nemrég kijelentette: a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját. A bizonyára botcsinálta, amatőr jogászokból álló, csodálatos átalakulással jogászprofesszorokká átvedlett csapat szerint ezzel a házelnök elkövette a közösség elleni uszítás bűntettét. A rettenetesen unatkozó lütyők persze nem hagyták ki a történelmi, stratégiai pillanatban bevinni a végső döfést, és arra szólították fel Kövért, hogy monnnnyonle.Ajánljuk még












