Pesti Srácok

Háborognak az ateisták, amiért az ügyészség nem hajlandó meghurcolni Kövér Lászlót

Háborognak az ateisták, amiért az ügyészség nem hajlandó meghurcolni Kövér Lászlót

Az istentelenek nem ateisták - közölte a Magyar Ateista Társaság az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyben kissé feldúltan nyilatkoztak arról, miért utasította el az ügyészség Kövér László ellen tett feljelentésüket. Mindezt megfejelték azzal, hogy szerintük Niedermüller Péter ellen nem kellene nyomoznia a rendőrségnek, mert ő "csak a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá". Emlékezetes: a DK alelnöke rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Ezek szerint Niedermüllernek rajongói is akadnak, akik első olvasatra leginkább futóbolondnak tűnnek, mintsem komoly idológia mentén szerveződött társaságnak.

Ismét jelentkezett a Magyar Ateista Társaság, akiknek azzal sikerült némi médiafigyelemre szert tenniük, hogy uszítás miatt tettek feljelentést Kövér László ellen. Talán emlékeznek még arra, hogy az Országgyűlés elnöke 2019 végén egy rendezvényen arról beszélt, hogy "a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját". Ezzel azonban annyira kiverte a biztosítékot az ateista csoportosulásnál a házelnök, hogy kijelentették: ők bizony feljelentést tesznek közösség elleni uszítás bűntette miatt. A rettenetesen megbántott, de istentagadásukat büszkén vállaló csipet-csapat persze még véletlenül sem mulasztotta el, hogy közölje Kövér Lászlóval: mindezért azonnal "monggyonleee!". Talán nem meglepő, hogy a házelnök ezekután mégsem jelentette be remegő hangon, hogy visszavonul a közélettől, és mégcsak nem is sírta vizesre párnáját éjszakánként, akik ettől vélhetően még jobban sértve érezték magukat, majd megfogalmazták a feljelentést ellene.Ezt azonban az ügyészség elutasította. Az ateistáknak persze ez egyáltalán nem esett túl jól, ezért az MTI-nek eljuttattak egy közleményt, amely leginkább azt bizonyította számomra, hogy mégiscsak lehet némi valóság alapja a Men in Black című filmnek. Tehát, a Magyar Ateista Társaság szerint azért utasították el a feljelentésüket, mert

Erről viszont egészen másként vélekednek ők - mármint az ateista társaság tagjai -, akik egészen "bámulatos érveléstechnikai bravúrral" a Magyar Nyelv Értelmező Szótárára hivatkozva kijelentik: ennek pont az ellenkezője igaz. Szerintük maga Kövér cáfolja az ügyészség értelmezését, hiszen a beszédben korábban azt mondta, hogy: "Az istentelenséget vallók, akik csak önmagukban hisznek, kezet emeltek azokra, akik abban hittek, hogy saját emberi létük fölött van egy teremtőerő." Hozzáteszik: hiába biztat az országgyűlés elnöke harcra egy társadalmi csoporttal szemben, az ügyészség indoklása szerint ez nem tekinthető fenyegetőnek, mert az a "demokrácia keretein" belül került említésre. Mindebből pedig azt a konzekvenciát vonják le:

PestiSracok facebook image

A Magyar Ateista Társaság tagjai szerint az ügyészség "már a szavakat is kiforgatja a jelentésükből politikai megbízásból". És bár már azt gondoltuk, hogy ezt a szellemi magasságot már nem igazán tudják túlszárnyalni, tévedtünk. A Magyar Ateista Társaság szerint ugyanis "Niedermüller Péter ellen viszont indul nyomozás, mert pont a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá." Emlékezetes: a DK alelnöke az ATV-ben rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket, szavai miatt pedig azóta sem volt hajlandó bocsánatot kérni annak ellenére sem, hogy közel tízezren tüntettek a nyíltan gyűlöletkeltő mondatai miatt. A Magyar Ateista Társaságnak ezúton köszönjük, hogy megmutatták: valós veszéllyel nézünk szembe akkor, ha hagyjuk, hogy keresztény, nemzeti öntudatunkat nyíltan gyalázzák.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.