Pesti Srácok

Átfogó vizsgálatot indít hazánk a Norvég Alap ügyében

Átfogó vizsgálatot indít hazánk a Norvég Alap ügyében

Átfogó vizsgálatot rendelt el a magyar kormány a Norvég Alapból hazánknak járó források kapcsán. Az erről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Norvég Királyság – bár élvezi az Európai Unió közös piacának előnyeit – megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem történt meg a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó támogatás kifizetése – írja a Magyar Nemzet.

A kormány az ügy megoldásának érdekében határozatában felkérte az igazságügyi minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tájékoztassák az Európai Unió megfelelő intézményeit. Egyszersmind a külgazdasági és külügyminiszter, az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter feladatául szabta, hogy indítsanak átfogó felülvizsgálatot Magyarország és a Norvég Királyság közötti gazdasági kapcsolatokról. A magyar kormány határozatában felhívja az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, miként lehet Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni. A Norvég Alap forrásainak elosztása ügyében a hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt.

– közölte a Miniszterelnökség szerdán. Az ügyben szombaton kiadott közleményükben hangsúlyozták:

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.