Pesti Srácok

Átláthatatlan a Migration Aid gazdálkodása

Átláthatatlan a Migration Aid gazdálkodása

Átláthatatlan a Migration Aid gazdálkodása - írta meg a Magyar Idők. A 2015-ben feltűnt szervezet eleinte jogi személyiséggel nem is rendelkezett, ezért különböző bankszámlákon gyűjtötték a pénzt. Az első néhány hónapban nagyjából húszmillió forintot gyűjthettek össze, azóta pedig ennek a sokszorosát.

Először a Vállalkozók Klubja Egyesület számlájára gyűjtöttek pénzt, melynek elnöke a Migration Aid-et kitaláló Ujhelyi Sándor volt. Ujhelyi később egy sajtómegkeresésre válaszul elmondta: ezzel a gyakorlattal néhány hét után a személyét ért támadások miatt felhagytak. Egy ideig párhuzamosan lehetett utalni a Vállalkozók Klubjának és a MigAid új Paypal-fiókjába.

2015-ben a Paypal-számlákon mozgó pénzeket a hatóságok nem tudták ellenőrizni, kivéve, ha a befolyó pénzt egy hazai bankszámlára utalta a felhasználó. Ezért a mai napig nem tudni, mennyi pénz érkezett be a Migration Aid Paypal-fiókjára, és így természetesen azt sem, hogy mire költötték el. A Vállalkozók Klubja pénzügyei ellenben megismerhetők, 2015-ös gazdasági beszámolójukból kiderül, hogy néhány hét alatt 785 ezer forintot kapott adományként a Mig­Aid.

A harmadik lehetőség az utalni vágyóknak az indulást követő néhány hónapban a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány számlája volt. A külföldi vezetésű, karitatív tevékenységek támogatására létrehozott szervezet nem vett részt a migránssegítő kampányban, csak a pénzt gyűjtötték a bankszámlájukon elkülönítve. Pénzügyi beszámolójuk szerint 14,907 millió forint érkezett így hozzájuk, amit teljes egészében tovább is utaltak.

PestiSracok facebook image

A negyedik MigAid adománygyűjtő a Mikszáth Gyógyszertár az Egészségért Alapítvány. A patika a migrációs válság csúcsán aktívan támogatta orvosságokkal a krízis kezelésében részt vevő csoportokat, legyen szó akár a Katolikus Karitászról vagy az Országos Rendőr-főkapitányságról. Mivel a gazdálkodásukról szóló jelentésben mindezeket egyetlen sorban tüntették fel, utóbb már nem állapítható meg, hogy a menekültek támogatásaként elszámolt 12,194 millió forintból mennyit kapott a Migration Aid.

További adományozási opciók voltak a különböző internetes felületek, mint pl. a Indiegogo vagy a GoFundMe. Az előbbin 4251 dollár (akkori árfolyamon 1,1-1,2 millió forint), az utóbbin pedig 1300 euró (durván 400 ezer forint) folyt be hozzájuk.

A Migration Aid egykori szóvivője, Zsohár Zsuzsanna 2015-ben számtalanszor nyilatkozta, hogy jogi személyiség és bankszámla híján készpénzmentesen működnek, a pénzadományok nyomát azonban nem lehetett eltüntetni, és a bevételükkel soha sem számoltak el tételesen.

A Migration Aidet 2015. október 29-én jegyezték be Angliában Ltd.-ként (azaz korlátolt felelősségű társaság, kft.), nem alapítványként. 2016–2017-es bevételeiről semmilyen adat nincs, pedig folyamatosan kampányolnak az adományokért.

Magyar Idők

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.