Pesti Srácok

Átláthatóság – A fideszeseknél és a civileknél háromszor nagyobb fizetést szavaztak meg maguknak a zuglói szivárványkoalíció képviselői

Átláthatóság – A fideszeseknél és a civileknél háromszor nagyobb fizetést szavaztak meg maguknak a zuglói szivárványkoalíció képviselői

Budapest több kerületében is szokatlan vagy jogellenes módon próbálja az ellenzék ellehetetleníti a független és kormánypárti képviselőket. A zuglói önkormányzatnak a szivárványkoalíció színeiben mandátumot nyerő tagjai háromszor akkora fizetést kapnak, mint a fideszes és civil kollégáik. Soroksáron pedig a független polgármester, Bese Ferenc illetményét sem szavazták meg a frissen bekerült DK-s, momentumos és jobbikos képviselők.

A Horváth Csaba (MSZP) által vezetett, ellenzéki többségű zuglói önkormányzat az illetményük rendkívül alacsonyan tartásával hozta megalázó helyzetbe a független és a fideszes képviselőket – írta a Magyar Nemzet. Várnai László, a CivilZugló Egyesület vezetője a lapnak elmondta: a baloldali ellenzéki pártokhoz tartozó tizenöt képviselő kapta az összes tanácsnoki és bizottsági elnöki pozíciót, amelyek díjazása – képviselői illetményükkel együtt – ötszáznegyvenezer forint, ráadásul mind a négy alpolgármester – akiknek az illetménye csaknem kilencszázezer forint – szintén ebből a csoportból került ki. Ezzel szemben a többi képviselő – a függetlenek, illetve a fideszesek – mindössze havi száznyolcvanezer forintot keresnek.

– fejtette ki a független politikus, hozzátéve: kistafírungozták a nullkilométeres baloldali képviselőket is; például a három momentumos képviselő közül az egyik bizottsági elnök, másikuk tanácsnok, a harmadik pedig alpolgármester lett.

PestiSracok facebook image

– mondta Várnai László, hangsúlyozva: az előző ciklusban minden képviselő nagyságrendekkel többet keresett annál, mint amennyivel a függetleneknek és a kormánypártiaknak be kell érniük.

Érdemes megjegyezni, hogy az ellenzéki összefogás zuglói képviselői­nek az ötszáznegyvenezer forintos illetménye kiugróan magasnak számít; egyetlen másik budapesti kerületben sem keresnek ennyit a képviselők, és sehol sincs háromszoros szorzó a legalacsonyabb és legmagasabb képviselői fizetések között, Pesterzsébeten pedig egyenesen az összellenzéki szövetség felbomlásához – a Momentum kilépéséhez – vezetett a szocialisták javaslata a képviselői alapilletmény húsz százalékos, négyszáztizenegyezer forintra emeléséről.

A szivárványkoalíció frissen mandátumot szerzett képviselői Soroksáron még a polgármester fizetését sem szavazták meg. Mivel a független Bese Ferenc – az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint – tartózkodott a saját illetménye szavazásánál, és az öt ellenzéki – köztük DK-s, momentumos és jobbikos – képviselő is ugyanezt tette, patthelyzet alakult ki a testületben. A XXIII. kerületi önkormányzat működését jól ismerő forrás a Magyar Nemzetnek elmondta: az ellenzéki képviselők azzal indokolták, hogy nem szavazták meg a – törvényben rögzített összegű – polgármesteri alapilletményt, hogy a testület alakuló ülésén nem tárgyalták a képviselői juttatásokat és nem akkor döntöttek a kerület korábbi vezetőjének a végkielégítéséről. Érdemes megjegyezni, hogy Geiger Ferenc – aki függetlenként huszonöt évig vezette a városrészt – igennel szavazott Bese Ferenc illetményére. Egyébként jogsértésnek minősül, ha a polgármester illetményét nem állapítják meg, mivel az önkormányzati és a köztisztviselői törvény szerint a főállású polgármester a megválasztása napjától gyakorolja a jogait és kötelezettségeit, ezért a munkáért járó jogosultsága is ettől a naptól kezdve illeti meg. A Magyar Nemzet úgy tudja, legközelebb december 3-án lesz lehetőség a patthelyzet feloldására; várhatóan akkor ül újra össze a testület.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Zuglo.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?