Pesti Srácok

Átvette a Theodor Boveri-díjat Würzburgban Karikó Katalin

Átvette a Theodor Boveri-díjat Würzburgban Karikó Katalin

Az orvosbiológia területén új lehetőségeket nyitó kutatásai elismeréseként átvette a Theodor Boveri-díjat, a würzburgi Julius-Maximilians Egyetem legmagasabb élettudományi elismerést Karikó Katalin – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint az elismerést az orvos- és a természettudomány kapcsolódási pontjainak kiemelésére törekvő würzburgi Fizikai-Orvostudományi Társaság (Societas Physico-Medica) alapította, amelynek fontos célja az ismeretterjesztés. A díj az összehasonlító anatómia és a modern citológia egyik alapítója, Theodor Henrich Boveri (1862–1915) nevét viseli, aki a rákot okozó sejtfolyamatokkal kapcsolatos megfigyelései és hipotézise miatt is ismertté vált. Karikó Katalin elismerése – amelyet még 2021. augusztus 25-én jelentett be a társaság – az első alkalom, amikor női kutató érdemelte ki a díjat. A díj odaítéléséről szóló közlemény szerint a társaság az elismeréssel "olyan kiemelkedő tudósokat tüntet ki, akiknek kiváló munkája új lehetőségeket nyitott az orvosbiológiai kutatásban és annak emberi alkalmazásában". Manfred Schartl professzor, a Physico-Medica elnöke úgy fogalmazott: "Karikó Katalin alapvető munkája nélkül nem sikerült volna ilyen rövid idő alatt hatékony vakcinát kifejleszteni a SARS-CoV-2 ellen".

Karikó Katalin az Egyesült Államokban élő Széchenyi- és Bolyai-díjas magyar biokémikus, akadémikus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője. Diplomáját a szegedi egyetem biológia szakán szerezte 1978-ban, majd 1983-ban doktorrá avatták. Az egyetem után az akadémia ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában kapott állást, itt kezdett el vírusokkal dolgozni. 1985-ben családjával együtt az Egyesült Államokba ment. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemre (UPenn) került, ahol huszonnégy évig kutatott. 1998-ban kezdett el együtt dolgozni Drew Weissman immunológussal. 2005-ben együtt szabadalmat jegyeztetettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazására, amely megoldás a Covid-19 elleni védekezésben központi szerepet játszó mRNS-alapú vakcinák alapjául szolgált.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.