Az elmúlt tíz év alatt fokozatosan felszámolódtak a “Zimmer Feri” típusú szálláshelyek, ezzel a Balaton elérte a korábban irigyelt nyugati színvonalat – hangzott el Fonyódon a Balaton szezonnyitó sajtónyilvános konferenciáján, ahol elhangzott: a Balatonra és környékére egyre többen úgy tekintenek, hogy érdemes egész évben látogatni. Az előadók egyetértettek abban, hogy a Balaton-környéki települések számára nem az egymással való versengés jelenti a jövőt, hanem a szolgáltatások összehangolása, a hálózatosodás. Mint kiemelték, bár a 2019-es év tekinthető eddig a magyarországi turizmus csúcsévének, a jelenlegi adatok már óvatos optimizmusra adnak okot, hogy az idei év elérheti a négy évvel ezelőtti szintet.
Harmadik alkalommal került sor Fonyódon a Balaton-szezonnyitó sajtónyilvános eseményére, ahol a meghívott előadók kerekasztal-beszélgetés formájában vitatták meg a Balatont és környékét ért kihívásokat, amelyeket tovább árnyékol az orosz–ukrán háború. A meghívottak egyetértettek abban, hogy a koronavírus és a nyomában fellépő gazdasági válság dacára a turisztikai ágazat dinamikusan fejlődik.
Magyarország egyik legfőbb vonzereje a biztonság
A magyarországi turizmust érő kihívásokkal kapcsolatban Bődi Ivett elöljáróban arról beszélt: általánosságban a 2019-es évet lehet “bezzegévnek” nevezni, turisztikai szempontból ugyanis ez volt az eddigi csúcsév a maga országos 42 millió vendégéjszakájával. A Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese ugyanakkor hangsúlyozta: az idei júniusig rendelkezésre álló adatok óvatos optimizmusra adnak okot, hogy 2022 már elérheti a 2019-es szintet. Kiemelte továbbá, hogy a tavalyi évben a vendégéjszakák 80 százaláka a belföldi turizmushoz köthető, azaz az látszik, a magyar turisták szeretnek belföldön utazni. Kitért arra, Magyarország vonzerejét többek közt a biztonság adja, és a háború ellenére sem estek vissza látványosan a foglalások. Bődi Ivett kiemelte: nagyon fontos a turisztikai kínálat hálózatba rendezése és a minőségi szolgáltatások erősítése.
Télen-nyáron Balaton
Magyarország legfontosabb turisztikai célpontja Budapest után a Balaton, ugyanakkor nagyon sok munkát jelentett a tó és környékének negatív megítélését pozitívba fordítani, amelyre igazán 2012 után nyílt lehetőség
– fogalmazott Hidvégi József, Fonyód polgármestere. Saját városára kitérve kiemelte: mára Fonyódon tizenkét strand várja a pihenni vágyókat, közülük egy kutyákkal is látogatható. Hidvégi József kitért arra: a vendéglátóhelyek a korábban megszokott 2–3 hónapos nyitvatartást mára a téli időszakra is biztosítani tudják, ami azt is jelenti, hogy a Balatonra és környékére egyre többen úgy tekintenek, hogy érdemes egész évben látogatni. A polgármester megjegyezte: ehhez az átálláshoz a koronavírus-járvány is hozzájárult, hiszen sokan leköltöztek a fővárosból, téliesítették a nyaralókat, felfedezték a home office-ban rejlő lehetőségeket. Hidvégi József szerint a térségnek fontos előrelépést jelentett az a magánszálláshelyeknek kiírt korszerűsítő pályázat, amelynek révén az elmúlt tíz év alatt fokozatosan felszámolódtak a “Zimmer Feri” típusú szálláshelyek; ezzel a Balaton elérte a korábban irigyelt nyugati színvonalat. Mint megjegyezte, mostantól az a cél, hogy megakadályozzák a Balaton környékének túlépítését, és a minőségi szolgáltatásokat erősítsék.
Nem a versengés, hanem az együttműködés a cél
Móring József Attila, a Dél-Dunántúl régió fejlődéséért felelős kormánybiztos a konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész évben szolgáltatásokat, szórakozási és pihenési lehetőséget biztosító új Balaton-filozófia megerősödéséhez elengedhetetlen bekapcsolni a Balaton partjától távolabbi célpontokat is, példaként említve a csisztapusztai fürdőt. Úgy vélte, a Balaton-környéki településeknek nem egymással kell versengeniük, hanem a programok összehangolásával a szórakozási lehetőségek hálózatát, egymáshoz kapcsolódását kell a térség turisztikai lehetőségeit tovább szélesíteni. Mint megjegyezte, ehhez elengedhetetlen az úthálóat és a bicikliút-hálózat fejlesztése, a megfelelő leágazások kiépítésével a Balaton-közeli látnivalókhoz.
Witzmann Mihály országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a térség az új kihívások – köztük a koronavírus-járvány – dacára dinamikus fejlődést könyvelhet el. Ugyanakkor kitért arra: e kihívások között minden évben előkerülnek azok a politikai felhangoktól sem mentes álhírek, amelyek a Balaton körbekerítését vizionálják, azt sugallva, hogy az emberek csak jegyvásárlás ellenében élvezhetik a Balaton-parti strandokat. Mint megjegyezte, a Balaton mintegy száztíz strandja közül negyven fizetős.
Vezetőkép/fotók: Posza Róbert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS