Ma ezerhúsz éve, 1001. január 1-én koronázták meg államalapítónkat, Szent Istvánt. Ezzel az írással rá emlékezünk. Legnagyobb királyunk földi maradványai kalandos, máig titkokat rejtő utakat jártak be. Legalább 17 Szent István-i csontereklyét őriznek európai kolostorok, templomok és esetleg magánszemélyek is. Tehát a közismert és talán a legértékesebb Szent Jobb csupán egy az államalapítónk testereklyéi közül. Bemutatjuk a szent ereklyék történetét.
ERDÉLYI E. PÉTER
A szentek ereklyéi a kegyelet meghatározó kellékei az egyház különböző intézményei számára. Természetesen a kegyeletesség nem a csontoknak, hanem mindig annak a személynek szól, aki megtestesítette az életszentséget. Ez vonatkozik a Szent István-ereklyékre is. Éppen ezzel magyarázható, hogy a vallási szempontból kitűnő személyiségek testrészeit gyakorta feldarabolták, majd azok vásárlások, cserék, ajándékozások, sőt nem egyszer lopások útján kerültek egyik templomból, kolostorból a másikba, vagy éppen egy kegyúr magánkápolnájába.
Amikor elkezdtünk első királyunk ereklyéi után kutatni, egyre több került elő belőlük a kolostorok, templomok titkos rejtekhelyeiről, vagy akár rejtélyes magángyűjteményből. Bármilyen hihetetlen, de a legutóbbi felfedezésünket az egyik legismertebb magyar aukciós ház katalógusában tettük, ahol a 11357-es számú árverési tételként első királyunk csontereklyéje szerepelt. Kikiáltási ára pedig mindössze 300.000 forint volt.
De ne szaladjunk ennyire előre. Utazzunk vissza a múltba, tudjuk meg, kit is tisztelünk Szent István királyunkban, és mi történt az elhantolt testével!
Szent István élete és csodái
Minden nebuló az iskolai történelemkönyvből tudhatja, hogy Istvánt diplomáciai és politikai érzéke korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, ő jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. Egy elhíresült gondolat szerint „Szent István király, a magyarok apostola a földön, szószólója a mennyekben”.
Első nagy királyunk halála után folytatta áldásos tevékenységét: személyéhez kapcsolt csodák sírba tétele után is folytatódtak. I. Istvánt (997-1038) 1083. augusztus 20-án avatták szentté, miután a székesfehérvári sírjának felnyitását hatalmas várakozás előzte meg. Az egyik cél az volt, hogy az immár szentté avatott nagy királyunk testét szentnek kijáró, méltó kriptába helyezzék, de mint utóbb kiderült, nem minden alakult a tervek szerint.
„Hogy megvirradt Isten szentséges szülőanyja, Mária mennybemenetele után az ötödik nap, összegyűlt a templomban (Szent László) király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztotta el minden jelenlévőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték…” – így emlékezik az úgynevezett nagy legenda Szent István kihantolására.
I. László királyunk másik célja az lehetett, hogy a szent csontok a hívőkhöz közelebb kerüljenek. Minden betegnek, aki a sírhoz futott „…meggyógyultak a tagjai. A vakok visszakapták szemük világát, a sánták lábuk szilárdságát, a poklosok tiszta bőrüket, az inaszakadtak épségüket; bármiféle baj lakozott bárkiben, gyógyulást érdemelt”. A kis legenda tudósítása szerint, tehát a csontok csodás gyógyító erejébe vetett hit alakította sok évszázadon keresztül – mondhatjuk napjainkig – az ereklyékké nemesült testrészek sorsát. Legalább tizenhét Szent István-i csontereklyét őriznek európai kolostorok, templomok, vagy magánemberek. Tehát a közismert Szent Jobb nem az egyetlen Szent István-i testereklyénk.
Szent Jobb körmenet, 1930 / Fortepan.hu, ad.: Kiss Gábor Zoltán
Szentjobb és a Szent Jobb története
Nagy királyunk teljes jobb karját – valószínűleg tiltott módon –, egy bizonyos Mercurius nevű székesfehérvári őrkanonok szerezte meg. A szerzetes a leválasztott szentséges kart a Bihar megyei családi birtokán a földbe ásva rejtette el, s csak 1084-ben adta át a Berettyó menti egyházhoz látogató Szent László királynak, akinél fáradságos munkával kijárta, hogy a Biharban alapított, a később apátsággá emelt Szent Jobb monostorban őrizhesse. A helységet ma is Szentjobbnak nevezik, pontosabban „Sâniob” a neve, mert a partiumi falu jelenleg Romániához tartozik…
Tragikus történelmi események, a tatár- és törökdúlás miatt a magyarság számára becses ereklyék és egyházi kincsek jelentős része elkerült Magyarországról, és Európa-szerte szétszóródott. Szentjobból a török korban, vagy még korábban, ismeretlen körülmények között a karról leválasztott csukló az akkor független Raguzába, a mai Dubrovnikba került a domonkosok kolostorába. A raguzai Szent Jobbot hosszú egyezkedések árán Mária Terézia szerezte vissza 1771-ben. A Szent Jobb holléte Magyarországon kétszáz éven át ismeretlen volt, majd magyar főurak véletlenül akadtak a nyomára. Ők figyelmeztették az uralkodót – vázolta röviden a Szent Jobb történetét Dr. Erdélyi István történész.
A szentjobbi apátság monostorának 15. századi pecsétjein látható ábrázolások alapján, melyeken esküt tevő kézben végződő, könyökben hajlított kar szerepel, feltételezhető, hogy kezdetben az egész jobb kart itt őrizték – ahogyan Erdélyi professzor [Erdélyi István, neves régész, a szerző édesapja – a szerk.] – is említette. Nem ismeretes pontosan, mikor került sor a kézfej leválasztására. Egyes vélekedések szerint ez az esemény a 14. században történt, Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel–magyar perszonálunió megkötésekor, az unió szimbolikus megerősítése miatt. A kar Lemberg (Lviv) városában való őrzéséről az ottani ferences hagyomány tudósít.
Mária Terézia „kérte vissza”
A Szent Jobbként tisztelt kézfej tehát Biharból visszakerült Székesfehérvárra, ahol a török uralom kezdetéig őrizték. A főváros 1543-as török kézre kerülése után több Szent István-ereklye, köztük a Szent Jobb is ismeretlen helyre került. Egyes feltételezések szerint raguzai kereskedők vitték magukkal. Arról, hogy Szent István ereklyéi pontosan mikor kerültek Raguzába, illetve a domonkos kolostorba, nincsenek pontos adataink – olvashatjuk Lakatos Adél Szent István ereklyéinek története című dolgozatában.
Megdöbbentő részlete a történetnek, hogy az első orosz–török háborúban (1768–1774) a Dubrovniki Köztársaságot az a vád érte, hogy a törököket támogatják. Ezért a dubrovnikiak arra kérték Mária Teréziát, hogy járjon közben az érdekükben II. Katalin cárnőnél. Az uralkodónő ellenszolgáltatásul a Szent Jobbot kérte (mondhatnánk vissza). Miután Mária Terézia számára a tárgyalások sikerrel zárultak és átvette a Bécsbe érkező küldöttségtől a becses relikviát, de nem tett semmit a dubrovnikiakért, akik végül maguk tárgyaltak az oroszokkal.
További adalék a történethez: a dubrovniki domonkosok őriznek még egy Szent István-i ereklyét: királyunk koponyacsontjának a kupoláját. A szerzetesek ennek töredékével akarták elérni Mária Terézia jóindulatát az általa követelt Szent Jobb helyett, de sikertelenül. Az uralkodónak átadott kis darab csodatévő koponyacsontot napjainkban a székesfehérvári bazilikában őrzik, igaz előzőleg Pozsonyba került. A nagyobbik szelet ma is Dubrovnikban látható.
Egyes kutatók szerint a vallási relikvia feltehetőleg Nagy Lajos királyunk ajándékaként került az akkori Raguzába (Dubrovnikba), ahol a székesegyház kincstárában a mai napig nagy tisztelettel és megbecsüléssel őrzik.
Szent István királyunk gazdagon vésett koponyatetejét Dubrovnikban őrzik. Fotó: Kincstar.asztrik.hu
Szent István koponyájának történetét színesíti egy korábban feljegyzett történet, amely szerint II. András királyunk szentföldi hadjárata során számtalan csont- és egyéb ereklyét vásárolt fel – többek között az említett, akkor még teljesen ép koponyát! Nem mellesleg jegyezzük meg, hogy I. István királyunk is több, ma úgy mondanánk, ereklyeszerző akciót hajtott végre.
Lembergtől elkezdve Bécsig és Rómáig
Most azonban térjünk vissza a szent karjának többi részéhez, amely a XVII. század elején, a ferences rend már említett lembergi kolostorában bukkant fel. Valószínűleg Nagy Lajos uralkodása idején a két birodalom, Magyarország és Lengyelország osztozott ily módon az államalapító karján. Néhány évtizeddel később egy buzgó magyar úr, bizonyos vitéz Koháry István itt jutott a kéz kiszáradt húsának egy jelentékeny darabjához, amelyet családi várába, Krasznahorkára vitt.
A lembergi kardarabból mások is kielégítették ereklyeszükségletüket, hiszen 1901-ben már csak egy kis csontból állt, amelyet jobb kezet ábrázoló bronz ereklyetartó óvott. Később, egyes hírek szerint, a második világháború kitörése idején Lengyelország belsejébe került, jelenleg is ott lappang, valamelyik domonkos kolostorban…
A dubrovniki Nagyboldogasszony-székesegyház kincstárában 42-es leltári számmal őrzik a 15. századi aranyozott, öntött, kovácsolt és vésett, 25X18,5 cm-es ezüst ereklyetartót és Szent István magyar király állkapocscsont ereklyéjét. Az ereklyetartónak peremes, kerek alapja van, rávésett gót betűs felirattal: „Szent István tiszteletére”. Az ereklyetartó gömbölyített nyele közepén almaszerű csomó van. A sekély, ezüst állkapocscsonttartót fogazott szegély veszi körül. Az állkapocscsontot, amelyben mindössze két zápfog maradt, ezüst drótszál erősíti.
A tartó alján egy állmagasságban levő kampóra akasztva a szent ezüst szobra lóg, koronával a fején, hosszú hajjal, köntösben, imára kulcsoló kezekkel. Más források szerint a szobrocska nem Szent Istvánt, hanem Szent Lászlót ábrázolja, és benne, elöl a köpenyének redői között kis „ablakocska” látható, amin keresztül az egykor itt lévő ereklyét, amelynek ma már nyoma sincs, lehetett megnézni.
Azonban ez az állkapocscsont sem teljesen ép, mert Mato Vodopić dubrovniki püspök kitörte egy szilánkját, és gyönyörűen kovácsolt ezüstfoglalatba téve, valamikor az 1880-as években őfelsége Stefánia főhercegnőnek ajándékozta. Stefánia főhercegnő, II. Leopold belga király lánya, Rudolf osztrák trónörökös felesége volt.
Tudomásunk van arról is, hogy Szent István két karjából további ereklyék jutottak Bécsbe és Rómába. Szent István egyik csontdarabját tudja megáénak a kölni dóm, valamint Aachenben is lappang egy csodatévő darabka első királyunk csontvázából – és még ki tudja hány kolostor mélyén várják első uralkodónk földi maradványai felfedezésüket! – osztotta meg ismereteit az ereklyékről Erdélyi professzor.
A bécsi ereklye 2000-ben, a millenniumi ünnepségek alkalmából Esztergomban is látható volt. Ekkor Éry Kinga antropológus megállapította, hogy a Szent István alkarjaként tisztelt ereklye valójában egy jobb alsó lábszárcsont.
Nélkülözhetetlen a tudományos vizsgálat
Ez a fatális tévedés is jelzi, az egyházi relikviák tudományos vizsgálatának fontosságát. A tévedések mellett a történettudomány ismer tolvajokat, mint a már hosszan emlegetett Mercurius testvért, vagy hamisításra hajlamos, dús fantáziájú egyházi személyeket. Például ez hírlik a 17. századi Mrvanics János Tamás boszniai püspökről. Ezért nagyon óvatosan kell kezelni azt az állítását, hogy a püspök valóban Szent István koponyacsontját tette-e abba a kis szoborba, amely nagy királyunk állkapocs-ereklyéje alatt függ.
Összegezve, a Szent Istvánnak tulajdonított maradványok mélyreható szakértői és műszeres vizsgálata eddig nem történt meg. Sem radiokarbonos tesztet, sem elektronmikroszkópos elemzést, sem DNS-analízist nem végeztek el rajtuk. Csupán antropológiai szemrevételezésen estek át. Így érthető, hogy sok tudós, sőt egyházi személy sem bizonyos a maradványok hitelességében. Ad absurdum arra sincs semmilyen bizonyítékunk, hogy a csontok egykor ugyanahhoz a személyhez tartoztak. Éppen ezért minden szereplő tudatában van annak, hogy ez igen kényes kérdés, hiszen a tudományos analízisek eredményei nyomán egy-egy vallási relikvia azonnal elveszítheti vallási jelentőségét!
Meg lehet állapítani, hogy hozzá tartozott?
Dr. Mario Claus a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia régészeti osztályának antropológusa, az emberi csontmaradványok vezető horvát szakértője 2000-ben áttanulmányozta a koponyafényképeket és megállapította, hogy egy hatvan éven felüli életkorban elhunyt idősebb férfi koponyájáról van szó. Mai tudományos módszerekkel már lehetne – közvetve vagy közvetlenül – kétségbevonhatatlanul bizonyítani, hogy a dubrovniki ereklye valóban Szent István király földi maradványainak tartozéka-e – említi meg a további kutatások szükségességét doktori tanulmányában Fra Petar Marija Radelj domonkos rendi szerzetes.
Joggal vetődik fel a kérdés, például a dubrovniki ereklye valóban Szent István koponyájának egy darabja-e? A pontos választ összehangolt tudományos kutatás adhatná meg, ehhez azonban megfelelő kutatócsoportot kellene felállítani.
Természetesen a dokumentumok is támpontot adnának, de azok sem állnak rendelkezésére. Sok esetben még az adományozásuk, jelenlegi helyre kerülésük körülménye sem tisztázható megnyugtató módon, mert nincsenek meg a hitelesítő- és más oklevelek, kísérőlevelek, egyéb iratok. Például a Dubrovnikban őrzött Szent István-i ereklyék vándorlásainak a körülményeiről semmiféle közvetlen bizonyíték nincsen.
Továbbá, fel kell tenni azt a kérdést is, hogy érdemes-e átszállítani hazánkba a külföldre került ereklyéket? A dubrovniki koponyaereklyét is nagy kegyelettel őrzik, hiszen Magyarország első apostoli királyát nem csak a magyarok, de a horvátok, és a dalmátok körében is nagy tisztelet övezi.
Balról jobbra: a zágrábi ereklyetartó büszt, a székesfehérvári fejereklyetartó és a kalocsai ereklyetartó fém mellszobor
Tovább ajándékozott relikviák
Szent István megmaradt relikviáit tovább hasítva, mind a mai napig adományozza szent királyunk ereklyéit az egyház, még ha az csak egy apró kis csontdarabkát is jelent a valóságban. A becses relikviákat aztán szép, míves ereklyetartókba helyezik, ahogy tették azt több száz évvel ezelőtt. 1988-ban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Szent István koponyacsontjának darabkáját kapta ajándékul a dubrovniki domonkosoktól. 2009-ben dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egy színarany ereklyetartót ajándékozott Robert Bezák nagyszombati érseknek, melynek közepén Szent István jobbjának kis csontdarabkája van. Az ereklye külön oltárra került a dunaszerdahelyi Szent György-templomban. Szintén 2009-ben a kárpátaljai Tiszacsoma templomának juttatott egy Szent István-ereklyét – koponyacsontdarabot – Erdő Péter.
2006-ban pedig a bíboros Alojz Tkáč kassai érseknek adott a Szent István bordájának tulajdonított csontból egy darabot. Az esztergomi kincstár magyar szentektől származó ereklyegyűjteményéből való adományt a felvidéki makranci templomban helyezték el. 2013-ban Szent István ereklyéinek ünnepén Spányi Antal megyés püspök a szent király székesfehérvári koponyacsontjából leválasztott ereklyedarabot ajándékozott dr. Bábel Balázs kalocsai érseknek. Az ereklyét a kalocsai Szent István-templomban őrzik.
Végül pedig 2020. november negyedikén kellett volna árverésre kerülnie egy Szent Istvánnak tulajdonított csontdarabkának. Adatvédelmi okok miatt azonban nem árulták el, hogy kinek a tulajdona a 11357-es számú árverési tétel, illetve azt sem, hogy a tulajdonos, vagy az aukciós ház vonta-e vissza az utolsó pillanatban az ajánlatát, illetve milyen okok vezérelték az egyik, vagy másik felet. Azt azonban az árverési katalógusból megtudható, hogy 300.000 forint volt a kikiáltási ára, amelynek a leütési összege jó esetben legalább a háromszorosa.
Az aukciós ház irodavezetőjétől tudtuk meg, hogy a tárgy nem védett! Ez azt jelenti, hogy ez a számunkra történelmi-vallási szempontból igen fontos jelentőségű tárgy bizonyos feltételek mellett külföldön is értékesíthető…
Az említett díszes ereklyetartóban lévő „tárgy” az általunk felkutatott Szent István csontereklyéjének a 17. darabja, de várhatóan nem az utolsó. A következő utazásunk Lengyelországba visz, a domonkosokhoz.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS