Pesti Srácok

Ausztrália egy–nullra verte Tunéziát a D csoport második fordulójában

Ausztrália egy–nullra verte Tunéziát a D csoport második fordulójában

Ausztrália történetének tizennyolcadik vb-meccsén a harmadik győzelmét aratta – és 1974 után másodszor zárt kapott gól nélkül –, így megmaradt az esélye a továbbjutásra. A tunéziai csapat második katari mérkőzésén sem játszott rosszul, viszont továbbra sem szerzett gólt, és egy ponttal várja a csoport záró körét, amelyben majd a címvédő franciákkal találkozik, így a nyolcaddöntőbe jutási esélyei minimálisra csökkentek.

Ausztrál letámadással és mezőnyfölénnyel vette kezdetét a mérkőzés, a kapu elé ívelt labdák, valamint a kulcspasszok azonban már pontatlanok voltak, így a jól záró tunéziai védelem rendre tisztázott, kapuja nem forgott veszélyben. A félidő derekán az észak-afrikai gárda először tudta a támadásait elvinni az ellenfél tizenhatosáig, rögtön lehetőségei is adódtak, az így területhez jutott ausztrálok azonban gyors akcióból megszerezték a vezetést. Tunézia játéka percekre megtört, így egészen a hajráig ismét az ausztrálok kezdeményeztek. Akkor viszont az afrikaiak veszélyeztettek, két komoly gólszerzési lehetőségük is adódott, Drager lövését azonban Souttar blokkolta, majd Mszakni pörgetett az ötösről a kapu mellé.

A szünetben hadrendet váltott Tunézia, amely hátrányban azonnal nekiesett a saját térfelére visszazáró, sorozatos faultokat elkövető ellenfelének. Az ausztrálok hiba nélkül védekeztek, különösen a tunéziai beíveléseknél voltak helyzeti fölényben. A 70. perc környékén ígéretes ausztrál kontra maradt ki, majd a mérkőzésen először Mathew Ryannak akadt védenivalója, mindjárt kétszer is. A hajrában mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, Tunézia előtt több is, az eredmény azonban nem változott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.