. Most jön két hír, ami látszólag nem függ össze egymással. Az első: a liberális média Németh...
Czeglédy Csaba hatmilliárd forintos csalással gyanúsított MSZP-DK ügyvéd, Juhász Péter „nőkkel dulakodó” Együtt-elnök után egy újabb...
A libbal legfrissebb sztárja, Márki-Zay Péter mindenhova bekapcsolt diktafonnal jár – mondja Hódmezővásárhely volt aljegyzője, akit...
. Mókás egy helyzet ez. Egy dúsgazdag jordániai herceg – aki pillanatnyilag az ENSZ emberi jogi főbiztosa...
Nem szeretnék filmkritikus szerepkörben feltűnni. A minapi Oscar-gáláról való tudósításokat nézve azonban rájöttem arra, hogyan lehet...
A nemzetközi nőnap alkalmából megváltoztatná a német himnusz szövegét a berlini családügyi minisztérium esélyegyenlőségi biztosa. Kristin...
. Ma reggel megpróbáltam megérteni a Karácsony Gergely által hirdetett „szociális demokráciát”. Ez nem volt igazán jó...
Hát az meg mi? Nagyjából negyvennégy évet töltöttem el életemből azzal, hogy semmi hasonlóról nem hallottam....
„Ez egy dulakodás volt, utána egyórányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem....
Felgyújtották a kárpátaljai magyar szövetség ungvári irodáját. Miután lassan magyarul sem hagyják tanulni a helyi diákot, ez...
Gyurcsány, Szél, Vona, Karácsony, és aki odaér. Minden létező és nem létező ellenzéki erő „összefogásba” kezdett....
„Fletó összeszedi a drótot a határon, aztán tele lesz a Vajdaság megint barnás-kormos tinédzser agysebésszel…” Lujo...
Örömünnepet ül az ellenzék, Hódmezővásárhelyen nyertek. És tényleg. Mi következik ebből? Semmi. Vagy annyi, hogy –...
. Ébredj az európai kalifátusban! Ez lehetne egyszerű poén, költői túlzás, propaganda-hülyeség. Nyugat-Európában viszont ez a valóság....
Börtönökből sokféleképpen szöktek már meg. Czeglédy Csaba, uszkve 6,2 milliárd forint eltulajdonításával gyanúsított őrizetes egy egészen...
A ballib oldal köztársasági elnökjelöltje lemigránsozta a Magyarország első téli olimpiai aranyát nyerő Liu fivéreket. Majtényi...
Hitlerhez, Sztálinhoz hasonlította a magyar miniszterelnököt Szanyi Tibor. Ez nyilván a kampány része, a kapitánynak bizonyítania...
A mellékelt képen Fekete-Győr András Momentum pártelnök és Pencz András kampányfőnök látható. Állítólag ők képviselik az...
. A CIA bele szokott avatkozni más országok választásaiba? „Háát… De tényleg csak akkor, ha nagyon jó...
Emlékeznek az egykori Benetton reklámokra? Szimpatikusak voltak, a világ sokszínűségére utaltak. A mostani, új hirdetés azonban...
Gyurcsány Ferenc töméntelen mennyiségű kék lufi környezetében ment be pártja kampánynyitójára. A léggömbök ezt meglepően jól...
Eljárást indított a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az...
. Tizenhét embert ölt meg Nikolas Cruz, a szerdai floridai iskolai lövöldözés elkövetője. Jim Lewis, a Cruzról...
a Luxemburg tegnap elfoglalta Európát? Ez a kósza gondolat azzal kapcsolatban merült fel bennem, hogy miért Jean-Claude Juncker...
„Ha nem szavaznak ránk, mehetünk vissza a balettbe ugrálni” – tegnap ez volt az egyetlen, amiben...
A címben szereplő mondat egy James Gunn nevű tengerentúli filmmufti szellemi terméke. Ő a Galaxis őrzői című –...
Meglepő rendezvényt tartott a Michigani Egyetem egyik kutatóintézete, a Research on Women & Gender. Az alapvetően a...
A Magyar Szocialista Párt ma kongresszust tart. Hajdanán – meg pláne, danán – ennek hírértéke volt....
Vágó István feledésben lévő tévés műsorvezető és DK elnökségi tag közölte, hogy nem tud mit kezdeni...
Angela Merkel és Martin Schulz kiegyezett a német kormányalakításról. Ennek értelmében a diplomáját Gyurcsányhoz hasonló sikerrel...
Az MSZP elnökségi ülésén 12:1 arányban leszavazták Molnár Gyula pártelnök azon kezdeményezését, hogy Fodor Gábor, a liberálisok elnöke befutó...
A hazai „demokratikus ellenzék” megállapodott az „Oktatási Minimumról”, ami igen szimpatikus idiótákat teremt majd a gyerekekből. Lexikális...
Fogj egy palackot, vegyél bele benzinfélét, gyutacs-szerűséget, és dobd rá az ungvári magyar szervezet épületére! Ez...
Ön venne használt autót Gyurcsány Ferenctől? A Demokratikus Koalíció elnöke most minden létező módon akarja eladni...
A Kedves Olvasónak van kellemetlen antiszemita, buzizó vagy csak szimplán prosztó ismerőse? Ne habozzon, küldje a...
incs Soros terv. Ön magyar? Tudja, hogyan szeretne élni? Gyerek, ház, jövő? Hát rosszul tudja! Ön lemaradt,...
. Ultimátumot adott Orbán Viktornak a Független Diákparlament tucatnyi aktivistája: ha a kormányfő február 7-ig nem tárgyal...
A tanárokat, orvosokat, rendőröket is „megvizsgálná” a közigazgatási dolgozók mellett Gyurcsány Ferenc demokratikus álomkormánya. Ez természetesen...
. „Orbán Viktor a hátizsákjának is jegyet vett, amikor Bécsbe utazott vonaton” – ez a döbbenetes hír...
„A választások után visszatérek a munkaerőpiacra” – örvendeztette meg tegnap Magyarországot Gulyás Márton. Ezért kérek mindenkit,...
A migráció terrorveszélyt jelent, Juncker ne parancsolgasson nekünk, marhaság az oroszok elleni szankció – ez csak...
Juhász Péter „leszedi” Orbán Viktort, ha parlamenti képviselő lesz. A hír megrázta a magyar miniszterelnököt, a...
. Gyurcsány Ferenc szerint diktatúra van Magyarországon, Szél Bernadett pedig már egyenesen fasizmussal riogat. Amit ők április...
. Ha a Kedves Olvasó éppen ráér, ugorjon át március 23-án Brüsszelbe, a Momentum ott szervez uniót...
„Putyin elindul a téli olimpián” – a hír természetesen nem igaz, habár lassan annyi orosz sportolót...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS