Európa jövője – Család vagy bevándorlás? – többek között erről is beszélgetett az Echo TV A nyolcas...
Magyarország nem egy bokszzsák, amit lehet püfölni mindenféle következmény nélkül. Mi egy több, mint ezeréves államisággal rendelkező...
A Fidesz jelöltje nyerte a tolnai időközi választást. 2014-ben a fideszes jelölt még csak 45 százalékkal győzött....
Nagy-Britannia kilépése veszélyezteti Európa jövőjét – mondta Mohi Csaba volt nagykövet, nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna...
Ismét kormánybuktató mestertervet eszelt ki az ellenzék vasárnap. Ezúttal a Lendvay utcába látogatott el Ujhelyi István, ahol...
Le kell mondania a Lakásügyi Tanácsadó Testület (LTT) elnöki posztjáról és önkormányzati képviselői mandátumáról Nagy Ernőnek (MSZP),...
Ismét csúcsformába került a súlylökő Márton Anita – klasszisunknak tavaly fél évet kellett kihagynia sérülés miatt, így...
Őrzi kivívott pozícióit a Szegedi Tudományegyetem a legjobb képzéseket rangsoroló listák alapján: az idén február végén publikált...
Ungár Péter kétszínű ellenzéki politikus, aki nem szavazta meg az ápolási díj emelését – közölte a Fidesz-frakció...
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szerint Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz....
Brüsszel legalizálni és fokozni akarja a bevándorlást Európába – áll abban a nyolc oldalas válaszban, amelyet a...
Százezer forintra emelné az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét az LMP – jelentette be...
Az MSZP szerint Matolcsy György jegybankelnök programja nem alkalmas a kivándorlási krízis megoldására – jelentette ki a...
Az olasz rendőrség összehangolt akcióban, 150 egyenruhással elfogta Marco Di Laurót, a nápolyi maffiafőnököt, akit az ország...
A magyar kormány minden kritikát meghallgat, de a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél – mondta a...
Jelentősen enyhült a migráció Olaszországban – mondta Molnár Anna Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában....
Tiszta szívvel Szolnokért! elnevezéssel ingyenes betegségmegelőző lakossági szűrővizsgálatok kezdődnek március 4-én, hétfőn az alföldi megyeszékhelyen. A péntekig...
A baloldalról indul a Fidesz elleni támadás, a valódi cél pedig az Európai Néppárt (EPP) gyengítése –...
Minden korábbinál több, összesen 134 külképviseleten szavazhatnak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választópolgárok, akik az Európai...
Egy hét alatt másodszor nyert a Barcelona a Real Madrid otthonában. Szerdán a kupából ejtette ki legnagyobb...
A szombati esti meccs után nem panaszkodhattak a ferencvárosi szurkolók, a Fradi kiütötte a vendég Diósgyőrt. A...
Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, akiknek fő célja, hogy életben...
Minden olyan intézkedés, amely veszélyezteti Juan Guaidó ellenzéki vezető szabadságát, biztonságát vagy sértetlenségét, a feszültségek jelentős fokozódásához...
Szoros meccsen, de győzött a Telekom Veszprém Kielcében, így a második helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok...
Nagyvázsonyban, a frissen elkészült Igásló Központban tartotta csapatépítő disznóölését a hétvégén a PestiSrácok.hu csapata Fábry Szabolcs polgármester...
A magyar kormány szerint az Európai Bizottság (EB) a magyar plakátkampányra reagálva tulajdonképpen beismerte, hogy “minden egyes...
Közleményben reagált a Fidesz Rónai Sándor (DK) nyilatkozatára. A kormánypárt szerint Gyurcsányék, ahogy a migránsok betelepítésének a jogát,...
A kormány családvédelmi intézkedéseinek és a családsegítő szervezetek munkájának köszönhetően egyre inkább trendi családban élni és erről...
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a fegyveres biztonsági őrség kiszervezésében érintett munkavállalók szombaton a Paksi Atomerőműben, miután nem...
A Lehet Más a Politika törvénymódosítást kezdeményez, hogy bevezessék Budapesten a dugódíjat. Gál József, a párt fővárosi...
Felbocsátotta a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat szombaton az egyesült államokbeli Cape Canaveralból egy Falcon-9-es hordozórakéta fedélzetén a...
Húszezer euró nyomravezetői díjat ajánlott fel a holland rendőrség annak, aki segítséget nyújt a hatóságnak a szerbiai...
Az észak-koreai-vietnami együttműködés sokrétű bővítését, és a kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését javasolta Kim Dzsong Un észak-koreai...
Egyre több baden-württembergi cég folytat munkahelyteremtő beruházást Magyarországon, az óriásvállalatok sikerének hatására a közepes méretű vállalkozások is...
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen. A politikus ezt megerősítve péntek...
Súlyos kárt okozott az Európai Néppártnak (EPP) Orbán Viktor magyar kormányfő, a pártcsaládhoz tartozó Fidesz elnöke a...
Éles eszűnek és igazi vezetőnek nevezte Kim Dzsong Unt Donald Trump. A Hanoiban tartott csúcstalálkozóval kapcsolatos, a...
A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint rekordütemű készletezés, ezzel párhuzamosan hat éve nem mért munkaerő-leépítés kezdődött a brit...
A Romániában igazságtalanul bebörtönzött székely fiatalok ügye is azt mutatja, hogy Európában a külhoni magyarság emberi jogai...
Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjére pénteken a...
Illetéktelen személyeket szobáztatott a Wittinghof Tamás budaörsi polgármester baráti köre által irányított Manifeszt Egyesület a város központjában...
Egymillió dollárt ajánlott fel Washington annak, aki segít kézre keríteni Oszama bin Laden egykori terroristavezér fiát, Hamza...
Bár Brüsszel most letagadja, már decemberben megszavazták és jelenleg is készítik elő a migránsvízumról szóló javaslatot –...
Május 26-ára tűzte ki az Európai Parlament magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök – közölte a...
Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban: a növekedés több, mint 74 százaléka tíz országban...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS