
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen. A politikus ezt megerősítve péntek este az MTI-nek azt mondta: vitatja az ellene tett panasz megállapításait, de áll az eljárás elé.
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, kedden összeül az MSZP fegyelmi testülete, mivel Kurtyán Ferenc, az MSZP egyik szekszárdi választmányi tagja panaszt tett a volt pártelnök ellen és kezdeményezte kizárását a február 15-i választmányi ülésen történtek miatt. Az európai parlamenti (EP-) listával foglalkozó ülésen vita alakult ki Ujhelyi István EP-képviselő és Szanyi Tibor, a párt alelnöke és EP-képviselője a listán elfoglalt helyéről, majd többkörös szavazás után Ujhelyi István került a második helyre. A panasz szerint Mesterházy Attila szivárogtatta ki a sajtónak a történteket, sőt, videofelvételt is készített a testületi ülésről. A választmányi tag azt is kifogásolja a panaszban, hogy a volt pártelnök járja az országot, kampányol és a saját népszerűségét építi a jelenlegi elnökkel szemben.
Mesterházy Attila pénteken portálunkhoz hasonlóan az MTI-nek nyilatkozva is hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy Tóth Bertalan vezesse az MSZP EP-listáját, és nem hagyja, hogy éket verjenek személye és a pártelnök közé. Megerősítette: a választmány ülésén azt támogatta, hogy Szanyi Tibor álljon a lista második helyén Ujhelyi István előtt. Mesterházy hozzátette: senkinek semmilyen felvételt nem adott oda és nem is hozott nyilvánosságra semmilyen felvételt. A folyamatban lévő eljárást nem kívánta kommentálni. A politikus szerint az MSZP-nek nem a belső ügyekkel kell foglalkoznia, hanem az EP-kampánnyal. Amikor az MSZP belügyeiről szól a média, akkor mi mindig rosszul járunk, amikor a programunkról beszélünk, jól járunk – jelentette ki. Láng Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója az MTI-nek nem kívánta kommentálni az ügyet.
Forrás: MTI/PS; Fotó: PS
Gyula
2019-03-02 at 21:34
Este, fél tízkor már nem iszom kávét.
apeeng
2019-03-02 at 18:42
most olvasom, hogy fegyelmi eljárás folyik Mesterházy ellen…ebben az emberben semmi büszkeség? vagy csak a jó fizetés miatt tűr ilyen marhaságot?
…ezek nem mernek életükben legalább egyszer tökösen viselkedni? feláll az íróasztalától melyen otthagyja a pártkönyvét(és egy gőzölgő rakást), majd köszönés nélkül elmegy haza. persze az ajtót rendesen beba.zva maga után….
a lakásán bárki is csönget, azt ezentúl nem ismeri..még Lendvayt sem..
de ehhez nincs mersze.
zolatiguszti
2019-03-02 at 16:46
Nem tudom elhinni , hogy ezeknek van még szavazója.
Ennyi mentális sérültet basztak ki anno az Opni-ból?
András
2019-03-02 at 11:43
A folyamat örömteli.
Atosz
2019-03-02 at 10:39
Addig a jo magyarorszagnak amig egymast gyilkoljak ezek a rogadek nemzetarulo hazaarulo bolsevik parazitak !!!!
Nahát
2019-03-02 at 10:30
Szuper! A Jobbik-vírus elkezdett fertőzni az MSZP-ben is, titkos felvételek látnak napvilágot. Már ők is diktafonnal a zsebükben járnak gyűlésekre? Várjuk a szaftos híreket! :-)))
Gyuri
2019-03-02 at 08:24
A sunyi IKEA-s”Menzás Pistike “Újhelyi I. hallgat, pedig ö veri ki a kapitányt, aki nem fogja megbocsájtani a verességet.Még csak “Y ” Kunhalmi Ágici kell beáljon a csatába, de ö most a magyar ABC-t tanulja , nincs ideje.
Ágnes
2019-03-02 at 06:26
Csak nem???–esnek ki a csontvázak a szekrényekből elvtársak?????
aladin
2019-03-02 at 06:16
Nem kell itt elövenni a Fideszt a balhéra, látszik, hogy ez megvan a házon belül is. Nagyon jó hallani az ellenzékiek bell háboruját. Csak igy tovább fiuk nyirjátok egymást.
salamander
2019-03-01 at 23:05
Lehet igazság a dologban, mert Mesterházyt erőszakosan kinyomták az MSZPs öregek… Attila erre mérges lett: és most megfizet.
Én egyetértek vele, szemét egy csapat lett az MSZP ráadásul kontraproduktív az amit csinálnak.
zolatiguszti
2019-03-02 at 00:41
A kontra produktivitás és szemétség náluk népszokás.Az egyetlen dolog ami változott a szoci oldalon az Hruscsovnak köszönhető, az az ma már a bukott vezetőket nem kell koncepciós perekkel kivégeztetni..Más nem igen változott a szoci vezetési logikában.
Szobrot Hruscsovnak!
gyurcsányiviktor
2019-03-01 at 21:54
Szerencséje, hogy nem a fasisztoid libsi-komcsi söpredék van hatalmon, mert akkor már az Andrássy út 60.-ban vernék a veséjét, majd rövid úton felkötnék.
Ismétlődnek az 50-es évek …