A sajtó számára előre kitervelt színjátéknak tartja Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője az idei magyarországi...
Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai Szent István-napi programsorozat biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs csütörtökön, Budapesten. Kovács...
Ramzan Kadirov Telegram-oldalán közzétett bejegyzésében azt írja: Luhanszk felszabadítása „kétségkívül történelmi eredmény”, hozzátette azonban, hogy „nekünk, csecseneknek...
Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és...
A finn parlament csütörtökön elfogadta a finn–orosz határ védelmének megerősítéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében kerítést emelhetnek a...
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya...
Lemondott Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról, ugyanakkor őszig folytatja a miniszterelnöki poszton. A konzervatív...
A múlt hetinél 200 bázisponttal magasabb, 9,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet csütörtöki aukciójára a...
Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette be, hogy a főváros kulturális mentőövprogramot hoz létre, amelynek az idei évre...
A polgári kormányzás kezdete óta felére csökkent azon magyar háztartások aránya, amelyek havi jövedelmük több mint negyven...
Lemondott és távozik Biden amerikai elnök kommunikációs igazgatója, Kate Bedingfield – jelentette be szerdán a Fehér Ház....
„Amennyiben az ukrajnai konfliktusban részt vevő felek nem jutnak egyezségre a közeljövőben, Ukrajna eltűnhet a világtérképről” –...
„A Mazsihisznek nem feladata pártok tisztújításaival foglalkozni, de Gyöngyösi Márton és társai zsidóellenes kijelentéseit továbbra is elfogadhatatlannak...
Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas...
Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja...
Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási...
Igor Matovic pénzügyminiszter, korábbi miniszterelnök személye robbantotta ki a vitát, ami végül odáig fajult, hogy a SaS...
A francia kormány szeretné 100 százalékig visszaállamosítani az Électricité de France (EDF) áramszolgáltatót – jelentette be Élisabeth...
Ausztria panaszt emel az Európai Bíróságnál az Európai Parlament szerdai döntése miatt, amellyel az uniós képviselőtestület plénuma...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az egyhetes betét kamatának megemelésével határozottan reagál az elmúlt napokban kialakult...
Az Európai Parlament felszólítja az Európai Bizottságot, hogy tartózkodjon a magyar helyreállítási terv jóváhagyásától – áll abban...
Az elmúlt hónapokban gyakran volt olyan érzésem, hogy kezd megismétlődni a vietnámi háború. A nyugat először csak...
Folytatódott a forint árfolyamának esése szerda délután a bankközi piacon, újabb mélypontokat állított be a főbb devizákkal...
Boris Johnson brit miniszterelnök hivatali idejének eddigi legnagyobb próbatétele előtt áll. Kormányát és kormányfői munkáját sorozatos botrányok...
Horvát sajtóértesülések szerint a horvát állam elvesztette a MOL-INA-ügyben indított pert, a washingtoni választott bíróság ugyanis a...
Olaszország sosem volt éppen a stabil politikai légkör és a hosszú életű kormányok hazája, de a jelenlegi...
Újabb fontos lépés a vasútvillamos járatsűrítéséhez. Megérkezett és sínre került a tizedik – írta közösségi oldalán Lázár...
A jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben az uniós tagállamoknak, köztük Magyarországnak és Lengyelországnak minden eszközre és forrásra szükségük...
A belváros fideszes vezetésének ötletével kérkedik Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere – szúrta ki a...
Egynapos figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdán Franciaországban a vasúti dolgozók, akik azonnali fizetésemelést követelnek, mert – a növekvő...
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítja a rendőrség annak a hétéves kisfiúnak a napközis...
Személyes okokra hivatkozva, váratlanul lemondott Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter – közölte a horvát közszolgálati televízió. Érdekesség, hogy...
Egy friss felmérés szerint a koronavírus-járvány enyhülésével az idén már megközelíti a külföldi nyaralást tervező magyarok száma...
Megtalálták a büntetés-végrehajtás 29 éves, hivatásos állományú tagjának holttestét Rácalmásnál, a Kis-Dunában – közölte a Fejér Megyei...
A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek és képesek megtartani...
Az alábbi idézet a Momentum nevű párt mai közleményéből származik. Mint írják “személyi cserét eszközölnek” és az...
Június legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága – írja közösségi...
Látogatási tilalmat vezettek be e héttől a Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán a betegek védelme...
“Valahonnan előkerült kétszázezer Balatonra vonatozó” – reagált a MÁV-START legfrissebb statisztikai adataira, miszerint a június 18-i nyári...
A magyar rendőrök osztrák és cseh kollégáikkal, a katonákkal, polgárőrökkel és mezőőrökkel együttműködve öt csoportban 143 határsértőt...
“Ismét nőtt a lakosság lélekszáma Győr-Moson-Sopron megyében. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az országban csupán három...
Lettországban jövőre visszaállítják a kötelező katonai sorszolgálatot – jelentette be kedden Artis Pabriks védelmi miniszter. A döntés...
“A jászberényi Jász-Plasztik Kft. 1990-ben 17 fővel indult, ma két országban és hat gyárban foglalkoztat 6000 embert....
Úgynevezett csibész bundában sietett társa segítségére a kutyakiképző. Egymás után merültek el. Laci segíteni akart Dávidon, de...
Heteken át tervezte merényletét és legálisan vásárolta fegyverét az az amerikai orvlövész, aki a július 4-i, hétfői...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS