Pesti Srácok

Karácsony Gergely bejelentette, hogy megsegíti a színházakat, majd hozzátette, hogy nincs erre pénze

Karácsony Gergely bejelentette, hogy megsegíti a színházakat, majd hozzátette, hogy nincs erre pénze

Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette be, hogy a főváros kulturális mentőövprogramot hoz létre, amelynek az idei évre része egy 150 millió forintos alap. A Fővárosi Önkormányzat vezetése ezzel az „ellehetetlenülés veszélyével szembesülő budapesti független és magánszínházi műhelyeknek” szeretne segíteni. Karácsony Gergely ezután azonnal közölte: „a főváros képtelen átvenni az államtól ezeknek a színházaknak a tartós támogatását, mert nincs rá pénzünk”. A leginkább érintett, Alföldi Róbert által fémjelzett Átrium Színház épületének tulajdonosa, Lakatos Péter azt nyilatkozta, saját vagyonából ugyan kifizethetné, de nem akarja az állam által megvágott költségeket. Lakatos a Videoton Holding társvezérigazgatója.

– írta Karácsony.

– tette hozzá a főpolgármester.

Az Átrium-ház milliárdos tulajdonosa nem segít, és meg is magyarázza

Itt jegyeznénk meg, hogy az Átrium Színház épületének tulajdonosa azt nyilatkozta, jelenleg van elég színház a fővárosban. Egy magánszemélynek ezért nem kell kultúramentő szerepben feltűnnie – mondta el Lakatos Péter, a Videoton Holding milliárdos társ-vezérigazgatója. Jelezte: saját vagyonából ugyan kifizethetné, de nem akarja az állam által megvágott költségeket.

PestiSracok facebook image

Egyrészt ő és más mecénások is rengeteg pénzt adtak már eddig is az Átriumnak, másrészt a jelenlegi kőszínházak így is nyomott jegyárakat kínálnak a közönségnek és a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest Budapesten sok minőségi színház működik. Egy közepes (200–400 férőhelyes) kőszínházi előadás jegyára piaci körülmények között tizenöt–húszezer forint között mozogna, ha az intézményeket nem támogatnák közpénzzel.

Az üzletember irreálisnak tartaná, ha neki kéne finanszírozni a színházba járók jegyeit. Megjegyezte: egy társadalom teherbíró képessége kiderül abból, hogy tizenhat ezer forintos jegyárak mellett is mennyien járnak színházba, és emellett egy normatív dolognak kéne lennie, hogy az állam és az önkormányzatok közpénzzel támogassák a színházakat. Azonban azt is látja, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van, és értékrendi politikai döntés, hogy az állam kiknek nyújt támogatást. A fővárosban például a Radnóti, az Örkény és a Katona színház kap támogatást a fővárosi önkormányzattól, ők nem.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.