Átrium
Karácsony Gergely bejelentette, hogy megsegíti a színházakat, majd hozzátette, hogy nincs erre pénze
Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette be, hogy a főváros kulturális mentőövprogramot hoz létre, amelynek az idei évre része egy 150 millió forintos alap. A Fővárosi Önkormányzat vezetése ezzel az „ellehetetlenülés veszélyével szembesülő budapesti független és magánszínházi műhelyeknek” szeretne segíteni. Karácsony Gergely ezután azonnal közölte: „a főváros képtelen átvenni az államtól ezeknek a színházaknak a tartós támogatását, mert nincs rá pénzünk”. A leginkább érintett, Alföldi Róbert által fémjelzett Átrium Színház épületének tulajdonosa, Lakatos Péter azt nyilatkozta, saját vagyonából ugyan kifizethetné, de nem akarja az állam által megvágott költségeket. Lakatos a Videoton Holding társvezérigazgatója.Milliókat kaphat a baloldali önkormányzatoktól, mégis lehúzza a rolót Alföldiék társulata
Az igazi belpesti miliő helyrehozhatatlan károkat szenved. Az Átrium, amelyet többek között az I. kerület is több tízmillió forinttal támogatott volna – az indoklás szerint elsősorban érzékenyítő programjaik miatt –, most közösségi felületén kommunikálta: hiába a baloldali önkormányzatok támogatása, a nézők az utolsó előadásokat láthatják.Tízmilliókkal támogatja a „kivéreztetett” Budavári Önkormányzat Alföldiék érzékenyítő kurzusait (videó)
Közfeladatok ellátásra nincs pénz, de legalább érzékenyítésre akad. Átláthatóság is van, csak éppen nem úgy. Hiszen utóbbi nem a költségvetésre, hanem inkább a haveri névsorra, amelynek kiszolgálása a Budavári Önkormányzat vezetésének egyre fontosabb feladata, hiszen V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármestere körül egyre fogy a levegő. Sorozatos botrányait követően már a baloldali politikusok is kezdenek kihátrálni mögüle, míg a múlt heti közmeghallgatás egyenesen káoszba fulladt a lakossági elégedetlenség miatt. A saját, igencsak hiányos városvezetési döntéseit firtató kérdésekre, amelyek a buszparkolóktól a közokirat-hamisítási ügyig terjednek, V. Naszályi a kormányra való enervált mutogatással felelt, mondván, elvonások vannak. Legutóbbi döntésével azonban ezt az „aduászt” saját kezéből csavarta ki a polgármester asszony.V. Naszályi meghátrált, egyelőre mégsem támogatná Alföldiék színházát
Visszavonta az Átrium magánszínház alapítványának 35 millió forintos támogatásáról szóló előterjesztését V. Naszályi Márta – ezt a baloldali polgármester a mai testületi ülésen jelentette be. A támogatás elég visszás lenne; a helyi fideszes önkormányzati képviselő szerint az összegért cserébe a kerületi középiskolásoknak érzékenyítő foglalkozásokat tartanának Alföldi Róberték.Harmincötmillió forintnyi közpénzzel támogatná az Átriumot V. Naszályi Márta
Az I. kerületi közmeghallgatáson ugyan nem, de másnap felfedte a balliberális V. Naszályi Márta, hogy mennyivel támogatná az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Átrium színházat. A helyi fideszes önkormányzati képviselő szerint ez elég visszás, hogy az összegért cserébe a kerületi középiskolásoknak érzékenyítő foglalkozásokat tartanának.Ajánljuk még