Pesti Srácok

Kövér: a mai európai politika teljesen figyelmen kívül hagyja az emberek legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is

Kövér: a mai európai politika teljesen figyelmen kívül hagyja az emberek legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is

Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a saját választópolgárainak a legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson, ahol részt vett az Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumán szerdán. Az Országgyűlés elnöke a fórumon a nemzetpolitika alapértékeiről, majd az Európai Unió (EU) jövőjéről Brüsszelben zajló vitáról, illetve az Ukrajnában zajló háború hátteréről beszélt.

Kövér László az EU jövőjéről zajló európai vitáról azt mondta: nem arról szólnak az e vita mögötti törekvések, hogy mi legyen az EU szerkezete, vagy hogy miképpen tudjon Európa megfelelni a kihívásoknak, hanem arról, hogyan helyezkedjen el Európa úgy, hogy az Amerikának megfeleljen.

– jelentette ki Kövér László. Hozzátette: a kérdés, ami majd az emberiség jövőjét is el fogja dönti, az lesz, hogy ezek között a hatalmi központok között a kooperáció vagy a versengés dominál majd. A házelnök kijelentette: a Ferenc pápa által is kiprovokáltnak minősített ukrajnai háborúnak a valódi oka nem Donbaszban, nem az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségekben keresendő, hanem abban a második világháború után kimondott amerikai stratégiában, miszerint "Amerikát benn, Oroszországot kinn, Németországot pedig lent kell tartani". Rámutatott: az előállt helyzetnek az az oka, hogy az Egyesült Államok vészesen közeledik ahhoz, hogy elveszíti a világ első számú hatalma címet, mivel Kína belátható időn belül gazdasági értelemben is lekörözi. Kövér László elmondta: van egy amerikai rémálom, amely az, hogy Portugáliától Kelet-Ázsiáig egy egységes gazdasági térség jön létre, ahol a benne lévők szabadkereskedelmi térségként létrehozzák a világ gazdasági központját.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Kövér László.

A nemzet határai addig tartanak, amíg a magyar intézményrendszer hatósugara elér

A fórum másik résztvevője, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a magyarságot a XX. században ért megpróbáltatásokról, a nemzetpolitikában 2010-ben bekövetkezett paradigmaváltásról és az azóta elért eredményekről, illetve a legutóbbi választások eredményeiről és annak okairól is beszélt. Utóbbi kapcsán rámutatott: olyan dolgokat mond ki a magyar kormány, amiket Európa nyugati részében már nem mernek kimondani, és ez az emberek tetszésével találkozik. Hozzátette: a támogatás a határon túlon is megmutatkozott, amit az is mutat, hogy a külhoni területekről érkezett összes voks 94 százalékát ők kapták.

– szögezte le Potápi Árpád János.

– hangsúlyozta Potápi, rámutatva: az elmúlt 12 évben oktatási és egyházi intézmények ezreit sikerült felújítani vagy megépíteni, és ezzel erősíteni a magyar közösségeket, a nemzeti összetartozás érzését.

Az egyetlen és helyes válasz a béke

A táborban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára is részt vett egy fórumon, amelynek két központi témája a magyar kormány nemzetpolitikája, illetve az ukrajnai háború hatásai volt. Utóbbival kapcsolatban elmondta: a jelenleg Európát sújtó biztonsági, gazdasági és energetikai kihívások oka a háború, mindezekre az egyetlen és helyes válasz a béke, a magyar kormány ezért áll a béke pártján. Az államtitkár az Oroszország elleni szankciós politikával kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány a szankciókban soha nem hitt, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek nem eredményesek. Hozzátette: Magyarország kivételt kapott a kőolaj esetében, most már a földgáz van asztalon, de ebben kimondtuk, hogy erről tárgyalni sem vagyunk hajlandóak, ugyanis itt arról van szó, hogy télen tudunk-e fűteni vagy nem.

A felvidéki Esterházy Akadémia és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a martosi rendezvényligetben az idén először megrendezett tábornak a szervezők szerint az a célja, hogy szakmai továbbképzést biztosítson a nemzetpolitika, a történelem, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a politikatudományok iránt érdeklődő magyar egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.