
A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek és képesek megtartani kulturális, vallási és történelmi örökségüket, jelentette ki Szijjártó Péter a Kulturális diplomáciai értekezlet budapesti nyitórendezvényén. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy éppen ezért “nem fogadjuk el a merjünk kicsik lenni megközelítést”. Mint mondta, csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség.
“Az eredményességhez a nemzeti érdeket kell iránytűnek tartani, a döntéshozatal során ennek kell lennie a legfontosabb szempontnak” – vélekedett Szijjártó Péter.
Hozzátette, hogy azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség, amelyet hazánk számára az ezeréves államiság, a keresztény örökség és a kulturális, vallási, történelmi hagyományok biztosítanak.
Ma a világban minden ezzel szembemegy, a nemzetközi liberális mainstream ellenségként kezel mindent és mindenkit, aki nemzeti értékekről, hagyományokról, történelmi-kulturális örökségről gondolkodik
-fogalmazott a miniszter.
Ezért szerinte a legfőbb feladatunk az, hogy megmutassák a világnak az egyedi, nyugati, keleti és északi jegyek által egyszerre meghatározott magyar kultúra rendkívül értékeit és erőforrásait.
A Nyugathoz tartozunk, kultúránk a nyugati kultúra része, ugyanakkor Keleten minket testvéreknek tartanak, komoly keleti vonatkozásai vannak a magyar kulturális örökségnek, illetve a finnugor összetartozás elméletéből fakadóan északon sem kezelnek minket idegenként
-szögezte le.
Majd kiemelte, hogy a magyar külpolitikai stratégia a kölcsönös tiszteletre alapul, amely leginkább a kultúránk iránti tiszteletből tud táplálkozni.
Vezető kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Logikus
2022-07-06 at 20:19
Solaris
Hol nincs?
Solaris
2022-07-06 at 18:42
Hol a siker Peti?
Girolámo
2022-07-06 at 12:37
Értelek,ennyi most elég.
Vladtepesch
2022-07-06 at 11:47
Duma, duma, duma, blablablabla.
Dagályos szöveg, de valójában csak nyüszítés.
Meg mertünk vétózni bármi orosz-elleneset???
Miközben a medve mancsából eszünk.
Talán csak az olaj és gázimportot, de azt is csak nyögvenyelősen, úgyahogy.
Ideje lenne már, ha az országot egy “Szedif” kormányozná – a nemzeti érdekek sokkal keményebb és agresszívebb képviseletével, mint ez a gyáva, beszari Fidesz.
És amelyik “Szedif” pillanatok alatt kiléptetne minket mind a két bűnszervezetből (EU, NATO).
Girolámo
2022-07-06 at 11:26
Magyarországon olyan dörzsölt gecik várják a koncot,akik még a sientologiabol is azért léptek ki,mert jobb bulit láttak.
Ebül szerzett jószág Balin lesz elköltve,és nem érted majd,hol a sok mani,ami el lett kenve.
Girolámo
2022-07-06 at 11:23
Na erről beszéltem,erről az agybajról.
Girolámo
2022-07-06 at 11:09
Mi lehet az oka annak,hogy állandóan magyarázkodnunk,bizonyítanunk kell?
A megroppant szerkezetű társadalmunk,a darabjaira hullott rokonságok,családok,a farizeusok által megkaparintott egyházaink,a mesterségesen kivéreztetett nemzeti összetartás,a hazai hiénáknak fenntartott zsákmányszerző lehetőség.
Nem részletezem,mert akkorát ütne,amekkorát nem szeretnék.
A falu jegyzője nem készíthet egy adásvételi ügyet,a városi ügyvédhez kell vinni,meg a pénzt is.
Aztán segítünk a falun.
Az ember esze megáll.
Amíg akkor vágsz haza,amikor csak akarsz,és nem perelhetlek,mert ez a törvény,akkor jogállamos a játék?
Ronggyá lett szivatva minden,ami magyar volt és helyi.A városba kényszerített tömegnek meg múzeumok éjszakáját tartunk.
Had éljenek.(?!?)
A begyöpösödött kommunista tritty-trott,az ország ellenzéke.
A nemzeti radikalizmus meg-ami nagyon veszélyes-a kákán is csomót kereső együgyüség virágzása.
Persze,hogy kintről támadnak.
Saghy Rozalia
2022-07-06 at 10:45
Ön aztán teszi mindannyiunkért, köszönjük!