Heteken át tervezte merényletét és legálisan vásárolta fegyverét az az amerikai orvlövész, aki a július 4-i, hétfői...
Nem meglepő módon a XIII. kerületben, az évek óta baloldali vezetésű Angyalföldön neveztek el sétányt az egykori...
Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti...
A török rendőrség könnygázt és paprikaspray-t vetett be a tömegoszlatáshoz az LGBTQ+ közösség ankarai melegbüszkeségnapi felvonulásán. Legalább...
Liz Truss brit külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Londonban. A találkozó után a magyar...
Amíg a magyar kormány évek óta azon dolgozik, hogy ösztönözze a fiatalokat, hogy vállaljanak minél több gyereket,...
A kormányszóvivő azt hangsúlyozta az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy “békét akarunk, a béke az egyetlen megoldás”. Szentkirályi...
A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek, ebben...
A rendkívül magas hőmérsékletű, csapadék nélküli időjárás miatt jelentkező ellátási problémák megoldásaként 2022. július 4-től visszavonásig I....
Történelmi mélypontra gyengült a forint a bankközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése a 410, a dollár jegyzése a...
Megszokhattuk már a Fidesz EP-képviselőjétől, Deutsch Tamástól, hogy nem finomkodik a szavakkal, amikor kiverik nála egyesek a...
Mára sikerült lerakni az Egyesült Királyság európai uniós kilépését követő időszak hatékony, kölcsönös tiszteleten alapuló brit-magyar együttműködésének...
Láttuk már krumplit lóbálni a parlamentben, parizeres kiflit majszolni pirosarannyal a konyhában, most pedig a lecsó hozzávalóinak...
A nyár beköszöntével a baloldal slágertémája, hogy alig-alig akadnak olyanok, akik el tudnak menni nyaralni, pláne olyanok,...
A legtöbb németnek már régóta elege van Andrij Melnyik ukrán nagykövetből, mivel már többször vérig sértette a...
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején –...
Emberi jogi szervezetek adatai szerint 360 millió keresztény él olyan helyen a világon, ahol fenyegetésnek, hátrányos megkülönböztetésnek...
A Fidesz szerint, ha Gyurcsányékon múlna, akkor semmi sem védené a magyarokat a háborús inflációtól. A kormánypárt...
Mondhatnánk, hogy nem szeretjük azt mondani, hogy mi megmondtuk, de ez nincs így. Nagyon is szeretjük emlékeztetni...
Saját zöldideológiai céljainak elérése érdekében a baloldal feláldozná Európa gazdaságát. Ha az Európai Parlament szerdán megszavazza a...
Kubatov Gábor a Mediaworks Hírcentrumának adott interjút, amelyben a tavaszi eredményeket elemezve a Fidesz alelnöke beszélt a...
Mintademokrácia, igazi jogállam, ami az európai integráció minden követelményének megfelel, és jelenleg éppen a nyugati értékekért harcol....
A parlamentből egyenesen a műtőbe kellett szállítani Hoppál Pétert. A politikuson vakbélműtétet kellett végrehajtani, de most már...
Jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a román férfit, aki társával magát rendőrnek...
Vannak még, akik komolyan veszik a környezetvédelmet, és tevékenységük nem abban merül ki, hogy magánrepülőgéppel utaznak konferenciákra,...
Norvégiában sztrájkba lépett kedden az olaj- és gázipari dolgozók egy része, akik béremelést követelnek a magas infláció...
Csender Levente is kiállt Böjte Csaba mellett. A József Attila-díjas író több kötetén is együtt dolgozott a...
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke feltalálta a kommunizmust. Nem lepődünk meg rajta, hogy éppen egy németnek...
Az amerikai rendőrök több órás hajtóvadászat után az autójában fogták el a férfit, nyolc kilométerre a hétfői...
A naperőművek össztermelésben betöltött aránya 11,1 százalékos volt tavaly Magyarországon, a legmagasabb az Európai Unió 27 országában...
Sir Keir Starmer – aki a Labour vezetői tisztségének betöltőjeként a párt miniszterelnök-jelöltje is – a Centre...
A DK hazugsághadjárata nem változik: amikor az MSZP által kinevezett nagykövetről kiderült, hogy pedofil képeket rejteget, azonnal...
Láthatóan nagyon megviselték Jakab Pétert az elmúlt időszak fejleményei, de bizonyára a kánikula sem tehetett jót a...
A migránsok halálával végződő melillai események vészjelzés, hogy egyre több ember fogja magát migránscsempészekre bízni, és életveszélyes...
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a napokban elmondott beszédében megpróbálta egyetlen szóval definiálni Amerikát. Az eredmény:...
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn védelmi miniszterével találkozva gratulált az orosz csapatoknak a kelet-ukrajnai Luhanszk régiójának “felszabadításához”. Putyin és...
Legalább hat ember vesztette életét Chicago Highland Park nevű elővárosában az amerikai függetlenség napja alkalmából hétfőn megtartott...
Visszavonta polcairól a Carrefour üzlethálózat a Csíki Csipsz termékeinket, annak ellenére, hogy a hatályos rendelet értelmében korrekcióra...
Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt...
Persze tudjuk, hogy a 444 a nemzetközi liberális sajtószabadság hazai lerakata és mint ilyen, kikérik maguknak, ha...
Úgy tűnik, hogy az ellenzék teljes összeomlása az április 3-i és az időközi választások után sem áll...
Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és...
A volt MSZP-elnök szerint ez annak ellenére igaz, hogy Horn Gyulának pártállami múltja volt – írja a...
A férfi rálőtt az őt megállítani próbáló rendőrökre, akik viszonozták a tüzet – írja a mandiner.hu. Az...
Elsőre azt hihetnénk, hogy egy jól működő gazdasági és politikai rendszert nem olyan egyszerű elpusztítani, pedig csak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS