Pesti Srácok

Nagy az öröm a baloldalon: átadták a Horn Gyuláról elnevezett sétányt

Nagy az öröm a baloldalon: átadták a Horn Gyuláról elnevezett sétányt

Nem meglepő módon a XIII. kerületben, az évek óta baloldali vezetésű Angyalföldön neveztek el sétányt az egykori MSZP-s miniszterelnökről, Horn Gyuláról, amit ma át is adtak, mivel Horn épp ma lenne kilencven éves.

Horn Gyula 1932. július 5-én született, tehát épp ma lenne kilencven éves, ezért megemlékezést tartottak a tiszteletére. Előbb a rakparton lévő emléktáblájánál, majd a Gyermek téri szobránál helyezték el koszorút. Ezután átadták a róla elnevezett közeli sétányt. A megemlékezésen részt vett Tóth József XIII. kerületi MSZP-s polgármester, Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület országgyűlési képviselője, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a Horn-kormány egykori tagjai, az MSZP vezetői, illetve Horn Gyula fia, ifj. Horn Gyula és unokája, Horn András, valamint több száz civil. A sétány elnevezését az önkormányzat kezdeményezte, a Fővárosi Közgyűlés pedig megszavazta június elején az inditványt.

Forrás: Telex; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.