horn gyula
Gyurcsány szerint Horn Gyula oroszlán, aki a Tisza párt és a Fidesz miatt nem mondhatja el a történetét (videó)
Gyurcsány Ferenc a legújabb videójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy „ki kivel mit maszatol.” Ferenc nem titkolja, hogy arra gondol, a Fidesz és a Tisza Párt között valamiféle rejtélyes megállapodás van a fővárosi közgyűlésben, és szerinte Horn Gyula is ennek esett áldozatul. A videó kicsit zavaros, nem biztos, hogy mindent jól értelmeztünk, de meg lehet bocsátani ezt Gyurcsánynak, egy sör mellett biztos összeszedettebben mondta volna el a gondolatait.Az MSZP kiakadt, szerintük a Fidesz "aljas támadást indított" Horn Gyula emléke ellen
A Fidesz nem bírja abbahagyni nemtelen és aljas támadását Horn Gyula, Magyarország korábbi miniszterelnöke ellen. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz bukott főpolgármester-jelöltje úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy neve ne az elbukott választással forrjon össze. A budapesti Fidesz vezetője rendkívül aljas módon támadja meg a volt szocialista kormányfő emlékét, amikor a 13. kerületi Horn Gyula sétányt most Pesti srácok sétányra akarja átneveztetni - olvasható az MSZP közleményében.Szentkirályi Alexandra: A hősök a pesti srácok voltak, Horn Gyula pedig a kommunista karhatalom embere
Magyarországon törvény tiltja, hogy közterület olyan személy nevét viselje, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett - emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.Ez itt a kérdés: miért kellett a jogi csűrcsavar, hogy Horn Gyula kommunista bűnös lehessen?
Ügyes jogi csavarral eszközölte ki három magánszemély a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását Horn Gyula személyéről, kommunista szerepvállalásáról, és érte el végül, hogy az MSZP egykori miniszterelnöke, a kádári pártállam karhatalmistája és későbbi funkcionáriusa nevét ne viselhesse közterület. A Fővárosi Törvényszék mostani döntésével többéves huzavona végére kerülhetett pont - írta meg a Magyar Nemzet, így a fővárosi XIII. kerületben meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét. Az M5 Ez itt a kérdés című műsorában a bravúr elismerésén túl az volt a fő téma, hogy miért van szükség csűrcsavarokra az Alaptörvény és a jó erkölcs érvényesítéséhez és miért próbálja relativizálni, mentegetni a baloldal Horn Gyula 1956-os, illetve a Kádár-rendszerben, a rendszerváltoztatáskor, majd az 1994-98-as miniszterelnöksége idején elkövetett súlyos bűneit?Hisztiznek a megmaradt balosok: Varju László szerint Horn Gyula egy igazi európai politikus volt, aki egyben a baloldal büszkesége
Horn Gyula a baloldal büszkesége, aki jelentős szerepet töltött be Európa újraegyesítésében - jelentette ki a DK szerda esti budapesti rendezvényén Varju László, a párt alelnöke. Mint ismert, hiába neveztek el Karácsonyék kedvenc pufajkásukról közterületet Budapesten, nemrég biztossá vált, hogy nem lesz Horn Gyuláról elnevezett sétány a nemzet fővárosában. Ugyanis a bíróság felülírta a közgyűlés határozatát.Döntött a bíróság, nem lesz Horn Gyula sétány Budapesten
Hiába neveztek el Karácsonyék kedvenc pufajkásukról közterületet Budapesten, nem lesz Horn Gyuláról elnevezett sétány a nemzet fővárosában, a bíróság azonban felülírta a közgyűlés határozatát.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A nyugatnémet kormány 1989-ben még a keletnémet menekülteknek sem örült
Alois Mock osztrák külügyér és Horn Gyula külügyminiszter 1989. június 27-én egy hatalmas drótvágóval a kezükben jelentek meg az újságok címlapjain. A látványos show történelmi léptékű eseményt volt hivatva szimbolizálni: véget ért a hidegháború. A vasfüggöny lebontása azonban egyáltalán nem a két politikus pózolásához köthető, ahogy a határnyitás sem volt kifejezetten ínyére a fényességes Nyugatnak. Folytatjuk a határnyitás történetét.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A határzárat nyugaton politikailag nem volt értelme fenntartani, iszonyúan sokba is került a működtetése, Horn Gyula mégis karriert épített a lebontásából
1989 szeptemberében olyan eseményt ünnepelt a világ, amelynek köszönhetően 1956 után először volt újra főszereplő Magyarország a világpolitika színpadán: a határnyitást. A haladó (hanyatló) Nyugat máig hősként tekint Horn Gyulára, aki szerintük kiütötte az első téglát a berlini falból.Mi már kaptunk telefont, hogy lelőnek!
Mi már kaptunk telefont, hogy lelőnek! – mondta Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára azon az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülésen, amely csak egy héttel előzte meg Nagy Imre és társainak, valamint a jelképesen a hatodik koporsóban nyugvó forradalmárok, pesti-budai srácok temetését.Ajánljuk még