Pesti Srácok

Törökországban ugyan nem bűn homoszexuálisnak lenni, de a rendőrök azért megkínálták a Pride vonulóit könnygázzal

Törökországban ugyan nem bűn homoszexuálisnak lenni, de a rendőrök azért megkínálták a Pride vonulóit könnygázzal

A török rendőrség könnygázt és paprikaspray-t vetett be a tömegoszlatáshoz az LGBTQ+ közösség ankarai melegbüszkeségnapi felvonulásán. Legalább harminchat embert őrizetbe vettek, miután a hatóságok biztonsági okokból betiltották a hasonló meneteket a városokban.

A Reuters brit hírügynökség újságírói szemtanúi voltak, amikor a rendőrök paprikaspray-vel támadtak aktivistákra, és vonszolták őket a földön, mielőtt megbilincselve autóbuszokba tuszkolták őket. Az ankarai LGBTQ+ közösséget képviselő egyik szervezet, az UniKuir közlése szerint legalább harminchat embert vettek őrizetbe.

A múlt hónapban Isztambulban a rendőrség a jóval nagyobb létszámú melegbüszkeségnapi menetet oszlatta fel, és több mint háromszáz embert állítottak elő. Az isztambuli Istiklal sugárúton tartott éves melegbüszkeségnapi meneten rendszerint ezrek vesznek részt, de az elmúlt években Recep Tayyip Erdoğan elnök kormánya és az iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szigorította a melegjogokkal kapcsolatos álláspontot.

Törökország egyike azon ritka muszlim országoknak, ahol meleg büszkeség napi felvonulásokat tartanak. Az elsőt 2003-ban, Erdoğan pártjának a hatalomra kerülése után szervezték. A homoszexualitás nem számít bűncselekménynek Törökországban, de széleskörű az irányában táplált ellenséges érzület, és az elmúlt években egyre keményebben lépett fel a rendőrség a melegbüszkeségnapi felvonulások ellen. A főváros központi parkjában tartott menettel egyidőben iszlamisták kis csoportja tartott ellentüntetést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.