Pesti Srácok

Nem bíztak főnökükben, lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter

Nem bíztak főnökükben, lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter

Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

Johnson az utóbbi hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett, és júniusban saját közvetlen politikai hátországa, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója kezdeményezett bizalmi szavazást ellene. Sunak és Javid csaknem egyszerre jelentette be kedd este távozását Johnson kormányából. Mindketten a Konzervatív Párt legbefolyásosabb tagjai közé tartoznak.

Rishi Sunak. Fotó: EPA/Neil Hall

Sunak – akit a Konzervatív Párton belül is sokan Boris Johnson lehetséges utódjának tartanak – a miniszterelnökhöz írt levelében azzal indokolta döntését, hogy az ország jogos elvárása a megfelelő, hozzáértő és komoly kormányzás. A volt pénzügyminiszter egyértelmű utalást tett arra, hogy véleménye szerint Johnson már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Azt írta: hisz abban, hogy ezekért a normákért érdemes harcolni, és ezért döntött úgy, hogy lemond tisztségéről.

PestiSracok facebook image

Sajid Javid – aki az egészségügyi miniszteri tisztség betöltése előtt szintén volt pénzügyminiszter és állt a belügyminisztérium élén is – úgy fogalmazott lemondását bejelentő levelében, hogy jóllehet a konzervatívok nem mindig népszerűek, de mindig is hozzáértő, a nemzet érdekében cselekvő párt volt. Sajnos azonban a jelenlegi helyzetben a lakosság arra a következtetésre kezd jutni, hogy a Konzervatív Pártra immár egyik tulajdonság sem érvényes, és az alsóházi konzervatív frakció által júniusban tartott bizalmi szavazás megmutatta, hogy a parlamenti pártcsoport tagjai is közül sokan így gondolják – írta a volt egészségügyi miniszter. Sajid Javid közölte: most már egyértelmű számára, hogy ez a helyzet Boris Johnson vezetése alatt nem fog változni, és a kormányfő ezért az ő bizalmát is elvesztette.

Sajid Javid. Fotó: EPA/Andy Rain

Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nemegyszer Johnson részvételével. A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult. Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.

A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről. Johnson a brit médiának adott kedd esti interjúkban elismerte, hogy ez "súlyos hiba volt", és elnézést kért, de ezzel már nem tudta megakadályozni pénzügyminisztere és egészségügyi minisztere lemondását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.