Jámbor András, az ellenzék Józsefvárosban mandátumhoz jutott országgyűlési képviselője velős véleményt fogalmazott meg saját politikai közössége szellemi...
Törökország újabb Sz–400-as légvédelmi rendszert kap Oroszországtól, összhangban a korábban megkötött szerződéssel – jelentette be a török...
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciucă román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség “egy az...
Vlagyiszlav Avajev, az állami Gazprombank egyik alelnöke az orosz hatóságok szerint öngyilkos lett, miután családjával is végzett,...
Orbán Viktor a kormányülést követően bejelentette, hogy július 1-ig marad a benzin- és élelmiszerárstop. A miniszterelnök elmondta,...
Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken leparkolt mikromobilitási eszközök, így a...
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így arra a házelnök tesz majd javaslatot...
A Harvard CAPS-Harris friss, hétfői közvélemény-kutatásának eredménye szerint az amerikai szavazók csak 37 százaléka szeretné azt, hogy...
A kelet-ukrajnai szakadárok oldalán akart a Szovjetunió visszaállításáért harcolni a Somogy megyei magyar férfi, akinek most háborús...
A közösségi oldalán tett ki egy képet a miniszterelnök arról, hogy fontos döntések születnek a kormányülésen az...
Miután több éven keresztül a román hadsereg hiába próbált elegendő önkéntes tartalékos katonát toborozni, az illetmények megemelését...
A Fidesz EP-delegációjának vezetője közösségi oldalán reagált az OTP-vezér kijelentésére, miszerint a rezsicsökkentés nem jó. Deutsch Tamás...
Az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes arra panaszkodott egy interjúban, hogy Márki-Zay Péter tanácsadói köre erőltette a kampány...
A kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraválasztott frakcióvezetője szerdán, az...
A Fidesz–KDNP 56, a baloldali közös lista 34 százalékot kapna egy most vasárnap tartott választáson – derül...
A DK elnöke és a Momentum leendő frakcióvezetője egy parkban beszélgetett, amit lencsevégre kaptak. Azt nem tudjuk,...
A Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és...
Milyen lenne, ha a Hobbista, sőt, az egész Pesti TV be lenne kötve egy nemzetközi hálózatba? Ha pont...
A Jobbikból kilépett Varga-Damm Andrea egy podcastben beszélt arról, hogy csalásra készülnek volt pártja tisztújításán, mivel közel...
Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni. A hely, ahol élünk, a hazánk az...
Hamvaiból támadt fel a szocialista párt szunnyadó lelkülete, legalábbis erről árulkodnak Hegyi Gyulának, a párt alelnökének a...
Jámbor András a józsefvárosi neomarxista politikai kultúrenklávé ellenzéki országgyűlési képviselője kendőzetlen őszinteséggel mondta ki, hogy azért szeretne...
Két embercsempész letartóztatásáról döntött a Budakörnyéki Járásbíróság. A gyanúsítottak egy jármű szűk csomagterében próbáltak Nyugat-Európába juttatni migránsokat,...
Az ukrajnai helyzetről, egyebek között a humanitárius folyosók megszervezéséről és a mariupoli állapotokról tárgyalt telefonon kedden az...
Az előző évtized eredményes felzárkózási folyamata, és az előző 2 év sikeres válságkezelése után Magyarországnak a 2020-as...
A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget...
Erősödött a forint kedden a jegybank kamatdöntését követően, kora reggeli jegyzéséhez képest azonban ezzel együtt is gyengébben...
Gyurcsány embere kivezetné a benzinárstopot. Dávid Ferenc, a DK új parlamenti képviselője az ATV-ben beszélt arról, hogy...
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a Vatikánban folytatott megbeszélést Orbán Viktorral Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata...
A Drót.info felidézte, hogy a mérhetetlen népszerűségű törpepárt üdvöskéje Szabó Tímea még január közepén az ATV „Egyenes...
A vajdasági magyar közösség a parlamenti választáson történt rekordrészvétellel bebizonyította, hogy számíthat rá az anyaország, mi pedig...
Az éghajlatot befolyásoló emberi tevékenység világszerte egyre több katasztrófához vezet − figyelmeztetett az ENSZ kedden, az „önpusztító...
Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek értelmében a cégcsoport teljes egészében finanszírozza egy...
Boross Péter szerint tarthatatlan, hogy a balliberális ellenzék magyarellenes törekvéseihez külföldről kér támogatást, ezért újra kell gondolni...
A baloldal semmit sem változott a csúfosan elvesztett választás óta – jelentette ki Hende Csaba kormánypárti országgyűlési...
Peking lakosságának zömét kötelezték arra, hogy a héten három körben vegyenek részt nukleinsavas koronavírus-tesztelésen a fertőzöttek mielőbbi...
Vádat emeltek egy negyvenegy éves férfi ellen, aki 2019 szeptemberében életveszélyesen megsebesített egy hajléktalan férfit, pár hónappal...
Áruházi munkavállalók kérésére egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az Egyenlő.hu – mondta...
Az észak-koreai hadsereg nukleáris fegyverzetének megerősítésére és fejlesztésére tett ígéretet az észak-koreai vezető egy phenjani katonai parádén....
Az ukrajnai háború kitörése után rövid időre fékezett, majd újra az év elején tapasztalt magas fordulatszámra pörgött...
Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így...
Az elmúlt hónapok történései megerősítik, hogy az agrárium a magyar gazdasági és társadalmi stabilitás meghatározó támasza. A...
Wynn Bruce pénteken, a Föld napján 18.30 körül gyújtotta fel magát az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának épülete...
A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök...
Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be az orosz és az ukrán fél közötti béke megteremtésében...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS