Pesti Srácok

Példaértékű fejlesztés segíti a hátrányos helyzetű családok felzárkózását Somogy megyében

Példaértékű fejlesztés segíti a hátrányos helyzetű családok felzárkózását Somogy megyében

Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek értelmében a cégcsoport teljes egészében finanszírozza egy térségfejlesztési központ létrehozását a Somogy megyei Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházás által újabb elemmel bővülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított, modellértékű programja, amelyben az értékmegőrzés és a hátrányos helyzetű családok felzárkózásának elősegítése találkoznak.

Közleményükben felidézték, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet közel egy évtizede példaértékű modellprogramot működtet a Somogy megyei Kastélyosdombón. A felzárkóztatási program első elemeként a településen található egykori kastélyban létrehoztak egy átmeneti otthont, ahol valódi esélyt nyújtanak a családok számára az újrakezdésre: a segélyszervezet megoldást kínál a családok lakhatási problémájára, a perifériára került embereket visszavezeti a munka világába, valamint segítséget nyújt a szülőknek a gyermekeik hozott hátrányainak leküzdésében is. A kastélyosdombói modell mára egyedülálló térségfejlesztési programmá nőtte ki magát, a rendszeres közösségi és fejlesztő programjaikra az egész térségből érkeznek gyermekek és családok.

Közösségi térré alakul a magtár

Rámutattak, hogy a modellprogram újabb mérföldköveként az Ökumenikus Segélyszervezet és a BDPST Group egy egyedülálló térségfejlesztési központ létrehozását hajtja végre Kastélyosdombón, amely tovább erősítheti a helyi közösséget. A település centrumában elhelyezkedő több mint 800 négyzetméter alapterületű egykori magtár épületének és környezetének teljeskörű megújításával létrejövő létesítmény a térség társasági életének igazi központja lehet majd: otthont adhat a térségben élő gazdák szakmai fórumainak, találkozóinak, egyben helyi termelői piac színtere lehet, valamint alkalmas helyszínként szolgálhat közösségi események megtartásának. A megújult épületben létrejövő szálláshelyek a három folyó (Mura, Dráva, Duna) találkozásának közelében fekvő település kerékpáros turizmusára építve hozzájárulhatnak a térségfejlesztési program hosszú távú fenntarthatóságához és sikereihez.

PestiSracok facebook image

– mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, aki azt is hangsúlyozta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai megállapodást is kötött a BDPST Grouppal, amelynek keretében további együttműködéseket is terveznek a cégcsoporttal.

– mondta Tiborcz István, a BDPST Group többségi tulajdonosa.

– tette hozzá.

Jelen esetben maga a támogatás formája, az egykori magtár épületének és környezetének a felújítása a BDPST Group üzleti filozófiájával is egybevág, amely a kulturális örökségünk szerves részét képző építészeti és kulturális értékek megőrzésére és megmentésére irányul.

BDPST Group rendszeresen támogat jó ügyeket

A BDPST Group társadalmi felelősségvállalási, illetve adományozási tevékenysége középpontjában a társadalmunk jövőjének zálogát jelentő gyermekek és fiatalok állnak. A cégcsoport alapítása óta rendszeresen támogat gyerekek és fiatalok ellátásával, támogatásával, fejlesztésével foglalkozó szervezeteket, egészségügyi intézményeket és rászoruló civileket egyaránt. A BDPST Group és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése sem előzmény nélküli: a cégcsoport 2021 decemberében vendégül látta a szervezet 140 szociális szakemberét és családtagjait a nyugodt, erdei környezetben, Mátraházán található Lifestyle Hotel Mátrában, ezzel köszönve meg a szociális szakemberek áldozatos munkáját. A BDPST Group az Ukrajnában dúló háború okozta humanitárius válsághelyzetben is igyekszik segíteni a rendelkezésére álló eszközeivel a menekülteknek, illetve az ellátásukkal foglalkozó segélyszervezeteknek. Ennek keretében a cégcsoport szállást, illetve ellátást biztosít több száz Ukrajnából menekülő számára vidéki és fővárosi helyszíneken.

Forrás: OTS; Fotó: segelyszervezet.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?