Vlagyiszlav Avajev, az állami Gazprombank egyik alelnöke az orosz hatóságok szerint öngyilkos lett, miután családjával is végzett, de egykori kollégája állítja, hogy valójában merénylet áldozata lett – írja az index.hu.
Igor Volobuev, aki nemrég adta fel vezetői posztját a cégnél, hogy hazájában, Ukrajnában harcoljon az oroszok ellen, úgy nyilatkozott, hogy az alelnök öngyilkosságát valójában megrendezték. Azt is kijelentette, hogy a néhány nappal később hasonló körülmények között meghalt milliomost, Szerger Protoszenyát szintén kivégezték. Orosz sajtóhírek szerint Avajev több órán keresztül kínozta feleségét, megverte, és belelőtt a karjaiba és a lábaiba, mielőtt megölte volna, mert úgy gondolta, hogy a nő egy másik férfitól terhes. Más források szerint a nő nem volt terhes, és ez az indok nem ad magyarázatot arra, hogy a férfi miért ölte meg a lányát is. Volobuev azt is tagadta, hogy Avajev, akinek kötődése lehetett az orosz titkosszolgálathoz, az FSZB-hez, és akinél halála után egy, az FSZB-nél rendszeresített pisztolyt találtak, a hírek ellenére nem adta fel pozícióját a Gazprombanknál: még mindig ott dolgozott, és hozzáférése lehetett a pénzintézet legprominensebb ügyfeleinek számláihoz, beleértve Vlagyimir Putyin körét, és talán az elnököt magát is.
Avajev közvetlenül az igazgatótanács alelnöke, Vlagyimir Riskin alá tartozott. Riskin a felelős a VIP-ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokért. Ez azt jelenti, hogy Avajevnek hozzáférésének kellett lennie a számláikhoz, és információja lehetett a bevételeikről
− mondta el Volobuev az ukrán médiának adott interjúiban.
Forrás: index.hu; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
csakafidesz
2022-04-28 at 10:45
Amúgy érdekes esetek minden nép történetében vannak. Elbert János belefulladt 20 centis vízbe, utána a felesége leugrott az emeletről, végül a fia vízbe vetette magát a Vasúti hídról, ahol nem szoktak sétálni.. (Szerintem mind a három esetben segítettek meghalni.)
Rémusz.
2022-04-27 at 20:57
Jah, ez pont olyan, mint amikor a Zámbó Dzsimit kinyírták!
Minő érdekes itt is, hogy egy egyszerü zenészröl volt szó, de mégis titkosították a jegyzőkönyvet, vagy ötven évig.
Megasztán az akkori csepeli rendőrfőnök ugyan lemondott, vagy lemondatták, de a mai napig, köszöni szépen jól van és a csepelművek területén bisztonsági főnök.
Igaz, hogy azon az ominózus napon ő is ott bulizott, mármint a tett helyszínén.
csakafidesz
2022-04-27 at 19:09
Óh, ezt ismerjük. Anno a Benczút utcai villában Zöld Sándor belügyminiszter lett öngyilkos.. (előtte természetesen? kivégezte az egész családját.)
Érdekes mellékszál, hogy az egyik nagybátyám jóban volt Erdei Ferenccel. Néhai nagybátyám mesélte, hogy Erdei, aki a közelben lakott túl sok, túl gyanús ÁVH-s helyszínelőt látott.. Csak az a kérdés, hogy az öngyilkosság után mentek-e oda helyszínelni, vagy már előtte ott voltak..
politikai koszfészek
2022-04-27 at 16:04
“mondta el Volobuev az ukrán médiának adott interjúiban”
Az ukrán médiában – ez mindent magyaráz.
Orientál
2022-04-27 at 15:23
index lehet hogy így lehet hogy amúgy mert csak hozzáférhetett ,na ez az index ,így keveri a saját szarát mások tányérjába. Így is kezdhette volna az index : Hol volt? Hol nem volt? Volt egyszer egy …. .
Misi a Földről
2022-04-27 at 15:16
Sajnos Magyarországon sem ritka a család kiirtásával járó szerelem féltésből elkövetett gyilkosság, csak ez azért nem hír a világban, mert nem lehet belekeverni az Orosz vezetést… Akár így van akár úgy semmi nem változik. K(G)B lehetett tudni, hogy ez a szabály…
Éva
2022-04-27 at 15:01
Szia, Kuvasz!!!
Carolus
2022-04-27 at 14:57
Kuvasz: 10/10!
Komisz Kuvasz
2022-04-27 at 14:55
Az Indexnek azt sem hiszem el amit kérdez!