Pesti Srácok

A Szovjetunió visszaállításáért ment Kelet-Ukrajnába harcolni egy magyar férfi

A Szovjetunió visszaállításáért ment Kelet-Ukrajnába harcolni egy magyar férfi

A kelet-ukrajnai szakadárok oldalán akart a Szovjetunió visszaállításáért harcolni a Somogy megyei magyar férfi, akinek most háborús bűncselekmény miatt kell felelnie. Tiltott toborzás ellene a vád. 2016-ban önként adta fel magát, mert csalódott az illegális félkatonai fegyveres erők tevékenységében.

A Somogy megyében élő férfi még 2014-ben csatlakozott a Kelet-Ukrajnában illegálisan működő félkatonai fegyveres alakulatokhoz. A vádirat szerint

A férfi Oroszországon keresztül jutott el Luhanszk városába, ott pedig katonai bázisokon fegyvereket pakolt és tartott karban. 2015-ben katonai kiképzésen is részt vett, később pedig a szakadár egységek egyik lövészzászlóaljánál látott el fegyveres őrséget. A vádlott katonai tevékenységét 2016 februárjáig folytatta, amikor az illegális félkatonai fegyveres erők tevékenységében csalódva önként jelentkezett az ukrán hatóságoknál. A férfi ellen Ukrajnában is indult büntetőeljárás, ahol a jogszabályok által nem engedélyezett fegyveres csoportban való részvétel miatt emeltek vádat ellene, ezért a férfival szemben a magyar hatóságok csak az ukrán eljárás befejezése után járhattak el. Az elhúzódó külföldi jogsegély után a nyomozás iratai végül 2022 áprilisában érkeztek meg a Somogy Megyei Főügyészségre. A férfi korábban egyébként hivatásos katonaként, tüzérként szolgált Magyarországon. Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.