Pesti Srácok

Jámbor András szerint a fideszesek egyszerűen okosabbak náluk

Jámbor András szerint a fideszesek egyszerűen okosabbak náluk

Jámbor András, az ellenzék Józsefvárosban mandátumhoz jutott országgyűlési képviselője velős véleményt fogalmazott meg saját politikai közössége szellemi állapotáról és az általuk az embereknek kínált politika minőségéről – szemlézte a Mandiner a Jelen interjúját.

– mondta a baloldali politikus. A baloldali politikus a választási eredmény kapcsán elmondta:

Jámbor úgy véli, hogy „nem Jobbik-szavazók és nem MSZP-, DK-szavazók nem mentek el, hanem különböző társadalmi csoportok tagjai maradtak otthon”.

– hangsúlyozta. Megoldásként azt javasolta, hogy „azt kell megkeresni, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, amelyek azt mondták, hogy nem kíváncsiak ránk ezen a választáson. És mi az, amit nem tudtunk nekik elmondani, és mi az, amivel tudjuk őket úgy képviselni a következő négy évben, hogy visszaszerezzük a szavazatukat.”

– tette hozzá. A parlamenti jelenlétet illetően kifejtette:

Forrás: Jelen; Fotó: Jámbor András Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?