Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön Brüsszelbe utazik a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) kétnapos vezetőségi ülésére, illetve...
Hann Endre, a Medián igazgatója a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely és Gyurcsány kapcsolatáról beszélt, emellett azt...
Rövid videót osztott meg Orbán Viktor „Gyurcsányról…” címmel közösségi oldalán. A videóban az látható, hogy Orbán Viktor...
Az elmúlt hónapokban rengeteg Közel-Keletről és Afrikából érkező bevándorló próbál szerencsét a lengyel határon, ám a lengyelek...
Az elmúlt 24 órában 4039 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, a betegséggel összefüggésben 45 ember hunyt el. Eddig...
A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat....
Románia húsz kórházába, alapvetően Erdélybe negyven lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint háromezer doboz favipiravir...
Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő...
Tart-e még a Covid-világjárvány, illetve ha tart, mennyire kell nekünk is tartani tőle? A Hobbista skandináv és...
Az ön főnöke, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején sorozatos megszorításokkal nehezítették a családok életét, és gazdaságilag tönkretették Magyarországot...
Visszalépése ellenére is Karácsony Gergely lehet az MSZP–Párbeszéd–LMP-pártszövetség vezetője – erősítették meg a Magyar Nemzet szocialista forrásai....
Magyarország felértékelődött azzal, hogy méltó módon sikerült megrendeznie egy olyan világeseményt, mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust...
A munka és magánélet egyensúlyának felborulása, a vezetői kontroll gyengülése, a dolgozók és vezetők eltérő munkaidő-érzékelése –...
Jelentős béremelésre számíthatnak jövőre a munkavállalók: megállapodtak a szociális partnerek a 2022-es minimálbér és a garantált bérminimum...
Napokkal ezelőtt az Európai Parlament azt mondta ki, hogy “a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása”, most pedig...
A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg hazánkban és a betegség lefolyása is sokkal enyhébb –...
Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy a Gazprom gázipari vállalat novemberben növelje szállításait az európai földalatti...
Még október elején vált áldozatává egy erőszakos, fehérellenes rasszista migránshordának egy barátnőjét védő fiatal fiú Franciaországban. A...
Kontrollvesztett helyzeteket bemutató, pszichológiai alapú szimulációt készített a Lounge Group. A játékos teszt az Internet Hungary konferencián...
A hírhez talán nem is kell különösebb kommentár: az amerikai külügyminisztérium kibocsátotta az első “X-gender” jelzésű útlevelet...
Csak a Pesti TV Facebook-oldalán több százezer néző követte az ünnepi eseményeket: a Békemeneten készült közel kétórás...
Első alkalommal idén jelent meg összeállítás arról, hogy kik voltak az adott évben a legbőkezűbben adakozó magyarok....
A Magyarország és Kazahsztán közötti oktatási együttműködésben kulcstényező a Magyar Pont, amelynek jelentősége túlmutat azon, hogy megismertesse...
Brüsszel folyamatosan emelné az energiaárakat, a hazai baloldal pedig úgy ugrál, ahogy a bürokraták fütyülnek: piaci árakat...
Közleményben tudatta a Gyurcsány-párt szerdán, hogy az MSZP két zuglói önkormányzati képviselője is hátat fordít pártjának és...
A jobboldali pártok üdvrivalgással fogadták az olasz parlament felsőházában tartott szerdai szavazás eredményét, amely elvetette a baloldal...
Robbanás történt egy nagykátai családi háznál szerda délután, a helyszínen egy embert holtan találtak – közölte az...
A román parlament ideiglenesen, öt hónapra befagyasztotta a villamosenergia és a gáz árát, és 5 százalékra csökkentette...
A tömeges felvásárlások miatt korlátozza az AdBlue értékesítését a Mol – közölték az MTI-vel szerdán. Az ellátásbiztonság...
Kirándulunk az erdőben és hirtelen egy nagy szemétkupaccal találjuk szembe magunkat, sokunknak ismerős érzés – írta a...
Közösségi oldalán posztolt róla a kormányfő, hogy nem sokkal az M30-as autópálya átadását követően maga is kipróbálta...
Törökország az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb országa. Az ankarai politikai szándékok fényében gazdasági bevándorlók milliói lephetik...
A Gyurcsány-párt arra szólította fel a kormányt, hogy árulja el, tervez-e kórházbezárásokat, és ha igen, akkor mely...
A Gyurcsány-korszak emberei újabb területeket szállhatnak meg Budapesten, így ma sem maradt a főváros megszegett főpolgármesteri ígéret...
Az Európai Unió Bírósága napi egymillió eurós pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra, mivel a kormány a bíróság rendelkezésével...
A nemzetközi szervezetek kezdik teljesen elveszíteni a józan eszüket a migráció kérdésében, pedig pont most lenne szükség...
Márki-Zay Péter megkérte a Kutyapárt elnökét, hogy ne induljanak el önállóan a 2022-es országgyűlési választásokon – árulta...
Beperli az MTVA-t a Gyurcsány-párt – derült ki a DK közleményéből, amelyben azt kifogásolták, hogy a Kossuth...
Gyurcsány kirakatembere megzavarodott az irigységtől és mindent alulmúló nyilatkozatot tett a Békemeneten részt vevő félmilliós sokaságról. Márki-Zay...
A rendőrök bejelentés alapján állították meg kedd reggel egy holland rendszámú furgont Kiskunmajsa közelében, amelyet egy 33...
Magyar gyerekek hátrányos megkülönböztetése miatt kell kártérítést fizetnie a román Oktatásügyi Minisztériumnak és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségnek...
Azzal, hogy a főváros befektetőknek akarja értékesíteni az egykori újpesti uszoda területét, bebizonyosodott, hogy Karácsony Gergely főpolgármester...
Éberségre szólította fel egy angol iskolai tanács a szülőket, akiket arra kért: ne engedjék, hogy gyerekeik a...
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorának keddi adásában Szűcs Gábor műsorvezető először Láng Zsolttal, a Fidesz–KDNP...
Izrael november közepétől fogadja a koronavírus ellen Szputnyik V-vel beoltott turistákat, amennyiben két PCR- és egy szerológiai,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS