Pesti Srácok

Sok százezren követték a Békemenetet és a baloldali mikrotüntetést a Pesti TV-n

Sok százezren követték a Békemenetet és a baloldali mikrotüntetést a Pesti TV-n

Csak a Pesti TV Facebook-oldalán több százezer néző követte az ünnepi eseményeket: a Békemeneten készült közel kétórás élő riportfolyamunkat Kroó Zitával és Bokor Gáborral eddig 183 ezren tekintették meg, Varga Ádám és Szalai Szilárd a baloldali mikrocsődületen készült, több ellenzéki hangadót is megszólaltató riportját 263 ezren nézték meg, míg a Békemeneten készült interjúink rövid változatára 124 ezren voltak kíváncsiak. Fontos szempont az is, hogy videóinkat nem szponzoráljuk, így a műsoraink nagy népszerűségét kizárólag organikusan, a nézők megosztásainak köszönhetően értük el. Több tízezren nézték meg Az Ügy és A riporter aktuális, frissen elkészült ünnepi, békemenetes adásait a Facebookon és szintén sok tízezren a Pesti TV weboldalán.

Mindehhez hozzáadandó természetesen a Pesti TV televíziós nézettsége is, amely vasárnap (a Digi–Invitel remélhetően már nem sokáig tartó szabotálása ellenére) a Hír TV hivatalos elérésének felét tette ki. Emellett a PestiSrácok.hu Facebook-oldala is több százezres egyedi elérést produkált az ünnepen, míg magát a portált a két nap alatt közel kétszázezren nyitották meg. A Pesti TV-ről legutóbb a Századvég készített nagyon részletes elemzést, amiből az derült ki, hogy másfélmillió magyar követi rendszeresen, de legalább hetente egyszer az adást, a közönség átlagéletkora 35 év. Kiderült az is, hogy a neten már a huszonéves korosztálytól komoly az érdeklődés az egy éve indult televíziónak.

A Pesti TV Facebook-videóinak organikus elérései. Hétköznapokon sem lényegesen kisebb a műsorok népszerűsége a közösségi médiában.

Köszönjük nézőink és olvasóink bizalmát!

PestiSracok facebook image

A Békemenetről készült élő tudósításunk és galériánk ITT nézhető vissza, a baloldali összejövetelt EBBENa riportban dolgoztuk fel, Az ügyben ITT idéztük fel a Békemenet hangulatát és az első, 2012. januári Békemenet megszervezésének körülményeit, A riporter ünnepi adását pedig ITT találják.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.