A Pentagon csütörtöki jelentése szerint robbanás történt az afgán főváros, Kabul repülőterénél. Bár az amerikai védelmi minisztérium...
Érdekes nyilatkozatot tett egy sajtótájékoztatón Kanada nőkért és nemek közötti egyenlőségért felelős minisztere. Maryam Monsef “testvéreinek” nevezte...
Mirkóczki Ádám keményen odaszúrt Karácsony Gergelynek Facebook-bejegyzésében. Eger polgármestere – ellentétben a főpolgármesterrel – ugyanis felismerte, mekkora...
A rendőrség tájékoztatása szerint több tízmillió forintos kárt okozott két augusztusban elfogott férfi, aki BKK-bérleteket hamisított. A...
Szijjártó Péter csütörtökön, a Continest Technologies Zrt. székesfehérvári gyáravató ünnepségén összegezte az elmúlt időszak gazdasági sikereit. A...
Bár azt állította, az atlétikai vb megvétózása az ő döntése volt, mégsem Karácsony Gergelytől származik az ötlet....
A budapesti dugókról próbálja elterelni a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester azzal, hogy vissza akarja vonni a 2023-as...
Veres Amarilla aranyérmet nyert a kerekesszékes vívók párbajtőr versenyében csütörtökön a tokiói paralimpián. A nők A kategóriás...
Az MSZP korábbi elnöke volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol többek között az ellenzék...
A magyar kormány büszkén vállalt feladata, hogy segíti a keresztény közösségek boldogulását – jelentette ki a Miniszterelnökség...
A sikeres járványkezelés nyomán Magyarország az elsők között lábalt ki a válságból – jelentette ki csütörtökön Palkovics...
Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK az első ajtós felszállás bevezetésével és a jegykiadó automaták egyre...
A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának –...
Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre – közölte a lebonyolító Klebelsberg...
Augusztus 19-én hajnalban indították útnak a magyar katonákat Afganisztánba, akik ötszáznegyven embert – magyar, osztrák, amerikai és...
Az emigráció különböző hullámai során generációk távoztak külföldre a magyar orvostársadalomból is, de az elvágyódó emberek, akik...
Az Afganisztánban nemrég hatalomra került tálibok megverték a Tolo News afgán hírtévé riporterét és fotósát Kabul külvárosában...
Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint százhúszezerrel...
Döntöttem a Diákvárosról, az atlétikai vb-ről és a budapesti közlekedést segítő intézkedésekről is – írta közösségi oldalán...
Elhelyezkedtek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumaiban azok az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett,...
Egy beteg meghalt, és újabb száznyolcvan magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön,...
Szlovák és magyar rendőrök végeztek közös járőrszolgálatot a Vác–Szob vasútvonalon. Nemzetközi szerelvényeken utazó ki- és belépőket ellenőriztek...
Japánban visszahívtak 1,63 millió adag, koronavírus elleni Moderna vakcinát szennyeződés miatt – közölte csütörtökön a Nikkei japán...
Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból – közölte a honvedelem.hu szerdán este. Azt írták: éjjel landolt Kecskeméten,...
Malina Hedvig ügye a mai napig egyet jelent a jogállamiság csődjével – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő...
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy a haderő azon tagjai, akik még nem kapták meg a...
Jövő héten rendezik meg Bledben a szokásos nagyszabású konferenciát, amelynek témája idén Európa jövője lesz. Többek között...
A tavaly decemberi incidens idején diplomata útlevéllel rendelkező Legény Zsolt autójának csomagtartójában csempészcigarettát találtak az ukrán határőrök....
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának...
Családbarát munkahelyeknek odaítélt díjakat adott át a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, Szolnokon, Szalay Ferenccel, a...
Karácsony előválasztási körútján forgatott éppen a Mandiner, amikor egy autós azt vetette a fővárosi közlekedést romokba döntő...
Az egyik bulvárlap lesifotósai balatoni nyaralójában kapták lencsevégre az épp házimunkát végző volt EP-képviselőt, Szájer Józsefet, aki...
Legalább 10 migráns eltűnt egy hajótörést követően a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetétől keletre – közölte szerdán...
Elmenekült a rendőrök elől egy férfi, aki kilenc migránst szállított az autójában szerdán az M6-os autópályán Kulcsnál...
Kétszer is tömegverekedés tört ki szerdán az örmény parlamentben, miután a kormánypárt egyik képviselője hazaárulónak nevezte azokat...
Magyarország mentőakciója hamarosan lezárul Afganisztánban, ahonnan már ötszáz embert menekítettek ki – mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter...
Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot fogalmaztak meg szerdán a délkelet-lengyelországi Krasiczynban szervezett lengyel–magyar nyári egyetemen; a dokumentumban...
Nyolcmillió forintból újították fel a XVII. kerületi mentőállomás belterét. A felújításához hatmillió forintot adott az önkormányzat, kétmillió...
Idős emberek megkárosítására, úgynevezett unokázós csalásokra szakosodott bűnszervezet egyik irányítóját vették át a Ferihegyen a budapesti rendőrök....
Portálunk már beszámolt róla, hogy ötemeletes falfestménnyel tiszteleg Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus előtt a Brain Bar jövőfesztivál....
A konfliktus sújtotta Afganisztánból kimenekített afgánok befogadása ellen tüntettek Hollandiában. Az összegyűltek a holland állampolgárok elsődleges és...
A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az...
Az Európai Bizottság egyelőre hárította az Európai Parlament perrel való fenyegetését a jogállamisági rendelet ügyében. Az EB...
Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket – jelentette...
A szeptemberi vb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kijelölte keretét az Anglia, az Albánia és...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS