Pesti Srácok

Megvan az első magyar aranyérem a paralimpián: Veres Amarilla nyert vívásban

Megvan az első magyar aranyérem a paralimpián: Veres Amarilla nyert vívásban

Veres Amarilla aranyérmet nyert a kerekesszékes vívók párbajtőr versenyében csütörtökön a tokiói paralimpián. A nők A kategóriás küzdelmében – azaz a vívás szempontjából kevésbé sérültek között – Veres a csoportjából simán jutott tovább négy győzelemmel és egy vereséggel, ezzel együtt a tizenhat fős mezőny hiányos tizenhatos tábláján így is vívnia kellett.

Előbb az amerikai Shelby Jensent fölényesen, 15–5-re verte, majd az orosz Alena Jevdokimovát nagy küzdelemben, 15–13-ra múlta felül. A fináléért taktikus vívással győzte le, ugyancsak 15–13-ra a kínai Csing Pient, a döntőben pedig egy másik kínai vívóval, Zsung Csinggel mérkőzött, és hátrányból fordítva 15–12-re nyert.

Zsung Csing öt éve, Rio de Janeiróban háromszoros paralimpiai bajnok lett. Veres Amarilla lendülete nem tört meg az utolsó asszóra sem, mert bár sokáig az ellenfele vezetett, 10–10-nél sikerült egyenlítenie a BVSC–Zugló huszonnyolc éves vívójának, aki rögtön ezután azzal került előnybe, hogy Zsung elemelkedett a székből, amiért büntetés járt. A következő akciónál Verest tusát vették el, hasonló okból, így 12–10 helyett 11–11 lett, de a következő találatot megint a magyar párbajtőröző adta, és onnan már csak nőtt a különbség.

A magyarok közül korábban csak Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián. Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte Tokióban az után, hogy szerdán Konkoly Zsófia második lett négyszáz méteres gyorsúszásban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.