Pesti Srácok

Európa jövőjéről fog vitatkozni Orbán Viktor

Európa jövőjéről fog vitatkozni Orbán Viktor

Jövő héten rendezik meg Bledben a szokásos nagyszabású konferenciát, amelynek témája idén Európa jövője lesz. Többek között Orbán Viktor is részt vesz Szlovéniában a Bled Strategic Forum idei rendezvényén. A magyar miniszterelnök akár parázs vitára is felkészülhet, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tartja a nyitóelőadást – írja a portfolio.hu.

Ezt követően egy miniszterelnöki panelbeszélgetést tartanak, amelyen részt vesz Orbán Viktor is. A magyar kormányfő mellett a programban szerepel a cseh, a szlovák, a házigazda szlovén, a görög és a szerb miniszterelnök, de a konferencia honlapja szerint bekapcsolódik a beszélgetésbe Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, illetve David Sassoli, az Európai Parlament elnöke is. A konferencia délutáni programja is hasonlóan erősnek ígérkezik többek között Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel.

Európa nem világhatalmi tényező

Orbán Viktor tavaly is részt vett a bledi rendezvényen, akkor is elsősorban Európa sorsa volt a vita témája. A magyar kormányfő egy éve kiemelte, hogy a kontinensnek „újra kell definiálnia magát”; szerinte lelkileg nehéz elfogadnunk, hogy Kína és az USA mellett Európa nem világhatalmi tényező.

PestiSracok facebook image

Birodalomépítési törekvések

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban júniusban egy budapesti konferencián fejtette ki véleményét Orbán Viktor. A minap Varga Judit igazságügyminiszter is azt rögzítette, hogy a birodalomépítési törekvések és a minél szorosabb integráció ellen fel kell lépni, és előrevetítette, hogy erről hamarosan hallatni is fogja hangját a magyar kormány, amellyel akár Orbán jövő heti beszédére, üzenetére is utalhatott.

Forrás: porfolio.hu; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.