Pesti Srácok

Szijjártó: a külpolitika mindenkori fókuszában kell lennie a határon túli magyarok támogatásának

Szijjártó: a külpolitika mindenkori fókuszában kell lennie a határon túli magyarok támogatásának

A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető Kajrat Abdrahmanovot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottját fogadta Budapesten, majd ezt követően hangsúlyozta, hogy a kormány a határon túli magyarokra erőforrásként tekint, kapocsként Magyarország és a szomszédos államok között – áll a tárca közleményében. Kiemelte, hogy bár a nemzetközi jog több ponton rögzíti a nemzeti kisebbségek jogait, sajnos ezek a garanciák nem mindig és nem mindenhol érvényesülnek.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Horvátországgal és Szlovéniával igazán súlyos kisebbségügyi kérdések nem voltak, Szerbiával pedig történelmi léptékben is a legjobb kapcsolatainkat ápoljuk jelenleg, ami az ott élő magyar nemzeti közösség életminőségén is látszik. Rámutatott, hogy Szlovákiával és Romániával korábban voltak súlyos konfliktusok, azonban jelentős előrelépések történtek az utóbbi években, ugyanakkor Ukrajnában jelenleg is rendkívül komoly kihívásokkal néz szembe a magyar közösség. Elmondta, hogy a kormány ott is a megoldásra törekszik, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesülése nem kétoldalú kérdés, hanem nemzetközi jogi ügy. A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország mindent megtett a jószomszédi viszony érdekében: száztíz lélegeztetőgépet küldött Ukrajnába, a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett családok 2400 gyerekét üdültette, gazdaságfejlesztési programokat finanszírozott Kárpátalján.

– fogalmazott. Kajrat Abdrahmanov közölte, hogy az ügyben rendszeres párbeszédet folytat az ukrán hatóságokkal, és a kérdés a jövőben is napirenden marad. Hozzátette, hogy előrelépés jeleit látja, és mindkét felet arra buzdítja, hogy keressék a kölcsönösen elfogadható megoldásokat, amelyekkel a kárpátaljai magyarok helyzete és a két ország közötti kapcsolat javítható.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.