Pesti Srácok

Az államfő kinevezte az új kormány államtitkárait

Az államfő kinevezte az új kormány államtitkárait

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át.

Ez alapján a miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkári posztot az Agrárminisztériumban Farkas Sándor, a Belügyminisztériumban Kontrát Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) Rétvári Bence, a Honvédelmi Minisztériumban Németh Szilárd, az Igazságügyi Minisztériumban Völner Pál, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Cseresnyés Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Magyar Levente, a Miniszterelnöki Kabinetirodán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kormányirodán Fónagy János, a Miniszterelnökségen Orbán Balázs, a Pénzügyminisztériumban pedig Tállai András tölti be.

Áder János a Miniszterelnökségen nevezte ki a legtöbb államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt, ahol összesen tízen tették le esküjüket, míg az Emminél kilencen, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, valamint az Agrárminisztériumban hatan-hatan, a Miniszterelnöki Kormányirodán és a Pénzügyminisztériumban öten-öten, a Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Honvédelmi Minisztériumban pedig hárman-hárman. A belügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcáknál egyaránt két államtitkár tett esküt, itt közigazgatási államtitkárokat nem neveztek ki.

Az államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezéseken a kormányfő mellett az új kormány korábban esküt tett miniszterei is részt vettek.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI;

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.