Pesti Srácok

Újra megnyitjuk a Boros-aktákat - Portikék tízmilliót szántak a pentitó "kilövésére"?

null
Képkocka Boros Tamás videóvallomásából

Két rövidebb lélegzetű vallomást teszünk közé az Aranykéz utcában meggyilkolt Boros (József Károly) Tamás rendőrségi vallomásai közül. Az egyikben arról beszél a nyomozóknak, hogy a saját csatornái segítségével kiderítette, hogy ki lőtt rá a solymári háza előtt álló lakókocsira és a dzsipjére 1997 január 23-án, s azt is, hogy mindezt Tanyi György rendelte meg, s adott 300 ezer forintot az elkövetőknek. Boros azt is megtudta, hogy ugyanazoknak az elkövetőknek Tanyin keresztül Portik Tamás ötmillió forintot adott azért, hogy "kilőjék" őt, s ha ez sikerül, további ötmillió ütötte volna a tettesek markát.

SZENVEDI ZOLTÁN - PestiSrácok.hu

Boros Tamás 1997 február 21-i és egy hónappal későbbi, március 21-i rendőrségi vallomását tesszük közzé. Mindkét nyilatkozat nagyon rövid, de Boros vesszőfutásának izgalmas lenyomatai. Ekkor már több órányi vallomáson volt túl, s azon igyekezett, hogy lebuktassa az energolosokat, és valahogy hozzájusson a pénzéhez. Korábban a PestiSrácok.hu megírta, hogy Boros az olajügyletekbe öt hónap leforgása alatt összesen 120 millió forinttal szállt be. Ez az összeg a Szeged-Szőregi Pincegazdaság palackozó üzeme, egy 600-as és egy 420-as Mercedes gépkocsi, a Mariott Budapest Casino Kft-ben lévő 5 százalékos tulajdonrészének ellenértékét, valamint 25-30 millió forint készpénzt jelentett. Az üzletbe a conti carosokkal együtt szállt be, unokatestvére, Radnai László unszolására - állította Boros. Azonban jó néhány hónap után ki akart szállni az üzletből és ezt közölte is Radnaiékkal. A Fater gúnynevű, manapság a Portik Tamás elleni eljárások koronatanújaként lényegében Boros elmondásait megerősítő maffiózó megígérte, hogy kifizetik, azonban erre nem került sor, sőt Boros meglátása szerint a conti carosoknak eszük ágában sem volt kifizetni a pénzét. A rendőrséggel egyébként is jóban lévő Boros ekkor kezdte felvenni a kapcsolatot a szervezett bűnözés elleni nyomozókkal, s amikor 1997 januárjában házánál megtámadták, feldühödött, s mindent elmondott a nyomozóknak. Sőt azt is megígérte, hogy felveszi a maffiózókkal történt beszélgetéseit és átadja azokat a nyomozóknak. Boros több ilyen felvételt is készített - miként ez a most közzétett vallomásból is kiderül.

PestiSracok facebook image
Fater, azaz Radnai László - aki képünkön a Prisztás-ügy tárgyalásán tesz terhelő vallomást Portik Tamásra - megígérte Borosnak, hogy kifizeti az olajüzletbe fektetett 120 millió forintját Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Az ex-zsaru képviselte a conti carosokat

A februári vallomásában Boros a Mariott Casinoban lévő tulajdonrésze ellenértékének megszerzését mondja el. Ebben Radnai László üzlettársa, fontos rendőrségi kapcsolata, az egykori rendőrnyomozó, Chilko Ferenc is közvetítő szerepet játszott. Sokatmondó, ahogyan Boros megemlíti a Chilkóval történt telefonbeszélgetésüket, amelyben az egykori nyomozó többek között arról érdeklődik Borosnál, hogy mondott-e olyat a rendőrségen, hogy "ők állnak a Dóri Sándor elleni robbantás kísérlet mögött." ( Valójában Boros egykori kaszinós üzlettársa, Dóri Sándor ellen nem robbantásos merényletet követtek el. A korabeli tudósítás szerint: 1996. november 29-én Budapesten, az I. kerületi Attila út 13. számú ház előtt egy álarcos támadó rálőtt, majd miután nem találta el leütötte az 52 éves Dóri Sándort. A vállalkozó túlélte a támadást. - a szerk.). Boros vallomásában egyáltalán nem furcsállja, hogy az egykori rendőr a Conti Car-csoporthoz tartozóként kérdez tőle, sőt a pentitó minden aggály nélkül úgy válaszol, nem mondott olyat, hogy "ők állnának a robbantás mögött." Aztán elmeséli, Chilko miként közvetített a kaszinós tartozással összefüggésben, s hogy a volt rendőr jelen volt a kaszinóban 1,5 millió forint átadásakor.

Chilko Ferenc egykori rendőrnyomozó a conti caros üzlettársai érdekeit képviselte Fotó: Blikk.hu

Nem szép dolog elárulni a barátokat

Boros beszámol arról, amikor solymári házába látogatott az energolos Drobilich Gábor volt felesége. A beszélgetésüket magnóra rögzítette, a felvételt pedig átadta a rendőrségnek. Ennek sorsáról azóta sem tudni. A nő Boros állítása szerint elmondta neki, hogy a magas rendőri kapcsolatain keresztül megszerezte a vallomását, amelyben az áll, hogy a "Budapesti robbantásokra tulajdonképpen a Drobilich Gábor adta ki a parancsot." Emiatt a rendőrség keresi a "csapatot", akik közül mindenki Bécsben bújkál, de jó lenne, ha Boros ezt a vallomást tulajdonképpen visszavonná - pedzegette Borosnak Drobilich volt neje. Boros szerint a nő ajánlata az volt, mondta Boros, hogy "ne tegyen keresztbe" az olajosoknak, cserébe Drobilich kifizeti a conti carosok tartozását. A volt feleség Boros szemére vetette, hogy azzal a bizalmi helyzettel élt vissza, ami alapján tudomása volt az olajosok piszkos ügyeiről, "és ez nem szép dolog". Végül abban maradtak, hogy találkoznak Drobilichal és rendezik a dolgot egymás között.

Boros szerint a Budapesti robbantásokat tulajdonképpen az energolos Drobilich Gábor rendelte meg. A képen Drobilich a Fenyő-gyilkosság ügyében tesz tanúvallomást a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: FG/PestiSrácok.hu

Tízmilliót ért Boros likvidálása

Boros március 21-i vallomásában a nyomozók kérdésére arról beszél, hogy a januári megtámadása után a saját csatornáin, azaz barátain keresztül megtudta, hogy a merényletre személyesen Tanyi György adott utasítást egy Karajos és egy Pali Laci becenevű férfiaknak, akiknek a "munka" elvégzésére 300 ezer forintot adott át egy angyalföldi sörözőben. Boros azt is "kiderítette", hogy a támadás utáni egy hét múlva az energolosok újabb, ezúttal végzetes merényletet készítettek elő ellene. Azt állította, hogy Portik Tamás ötmillió forintot adott Tanyinak, aki a pénzt a fent említett két férfinak adta tovább azzal, hogy Borost "lőjék ki". Azt is hozzátette: "Tudom azt is, hogy likvidálásom esetén további 5 millió forintot kapnak." Hogy ez a merénylet annak ellenére, hogy Portikék pénzt adtak érte, miért hiúsult meg, nem tudni, az biztos, hogy Boros likvidálására ekkor még több, mint egy év elteltével került sor.